Egy tegnapi bejegyzés alatt folytatott vita arról győzött meg, hogy az emberek nagyon nem értik az Európai Unióhoz kapcsolódó viszonyunkat.
Nem értik az együttműködés fogalmát, ezért nem értik az uniót sem, és nem tudják eldönteni, hogy mikor és miért jó, mikor és miért nem jó a számunkra.
Azt hiszem érzékeltetnem kell a helyzetünket egy példával.
Az együttműködés lényege a szervezett közös tevékenység. A szervezettségnek pedig feltétele a struktúra. Pontosan ugyanúgy, ahogy egy gyárban. Szükség van vezérigazgatóra, és szükség van udvari segédmunkásra. Az európai együttműködés pontosan ugyanilyen. Egyes országok megválogathatják, hogy milyen szerepet akarnak vállalni az együttműködésben, más országok nem. Természetes, hogy mindenki vezérigazgató szeretne lenni, mint ahogy az is természetes, hogy nem lehet az. Na, ezt nem értik az emberek. Azt hiszik, hogy az Európai Unió, olyan együttműködés, ahol mindenki vezérigazgató lehet, csak a mi politikusaink ehhez ostobák. Az utóbbi vélekedésben van is igazság - mi a szokásosnál is ostobábbak vagyunk. Ezért belőlünk nem is lehet más, mint udvari segédmunkás, mindaddig, amíg valakikkel helyet nem tudunk cserélni. Ez az, amit ebben a kategóriában versenynek lehet tekinteni. Ahhoz, hogy a tagállamok közül valaki "feljebb" kerülhessen, egy másiknak "lejjebb" kell kerülnie. 
Egy ország csak arról dönthet, hogy megéri-e neki beszállni ebbe a buliba - azon a helyen, amit neki szánnak. Azzal szemben, amire akkor juthat, ha nem száll be...
És itt a probléma.
El kell döntenünk, hogy akarunk-e az EU "gyárában" mondjuk ablakkereteket gyártani, vagy maszekként akarjuk gyártani ugyanazokat az ablakkereteket. Csakhogy maszekként esélyünk sincs megélni belőle. Tehát: el kell fogadnunk a felajánlott státuszt, és meg kell felelni az EU-s akaratnak. És, miközben ebből megélünk valahogy (lényegesen szarabbul, mint mondjuk Németország, aki a vezérigazgató szerepét tölti be), aközben szét kell nézni, hol tudunk másodállást vállalni. És, ha szerencsénk van, ha nagyon okosak, tehetségesek, és szorgalmasak vagyunk, akkor esetleg találhatunk olyat, amiben jobbak vagyunk az EU-nál, és akkor akár ki is léphetünk.
De, amit az emberek többsége nem ért: amíg tagjai vagyunk az uniónak, addig be vagyunk skatulyázva. Mások mondják meg, hogy mit tehetünk, mit nem. És versenyeznünk kell a pozíciókért más országokkal. Amikor - azt hiszem, András - a lengyelekre, és a szlovákokra hivatkozott, akkor részben igaza volt, csak épp a lényeget nem látta. Nagyjából egyszerre jelentkeztünk az EU-ba, mindannyian "segédmunkásnak". Ők ügyesebbek voltak, egy részük előlépett "betanított munkásnak", más részük "szakmunkásnak". De az igazgató tanács (Németország és Franciaország) dönti el, hogy kiből mi lehet. És az igazgatók nem állnak a satupad mellé. Azok abból fognak jól élni, amit az alsó szinten működő országok megtermelnek.
Erre a legjobb példa Európán kívül van: az USA szinte minden ipari termelését feladta, mára már mindössze egy hatalmas pénzügyi, szervező központ. Ha az amerikai embereknek abból kellene megélni, amit amerikai kezek állítanak elő, akkor pár hónap alatt éhen halnának. Németország, és Franciaország is ebbe az irányba tart, és az Uniót használják fel eszközül.
És mit tehet a többi tagállam? Nagyjából ugyanazt, amit a dolgozók: létre kell hozniuk az érdekvédelmi szervezetüket, és növelni kell az érdekérvényesítő képességüket. De hogyan, ha jólétük épp az egymással szemben folytatott versenytől függ?
Szóval, mit tehetünk?
Versenyeznünk kellene azokkal az országokkal, amelyekkel még versenyezhetünk (egyre kevesebb ilyen van), ezen kívül pótlólagos ráfordításokkal meg kell teremteni egy uniótól független, párhuzamos gazdasági tevékenység feltételeit.
Namost - erre mi nagyon képtelenek vagyunk...