Levél az FNA egyik támogatójának

Kedves Gábor! Pistike zsebpénze eddig is anyukájának, apukájának, esetleg testvérének megtermelt jövedelméből származott. Épp az a probléma, hogy – sajnos – a közgazdaságtant nem tekintjük egzakt tudománynak, és be kell vallanom, a tudomány legnevesebb művelői sem igazán akarnak erről tudomást venni. Én próbálok tenni ez ellen, de pisi – széllel szemben. Mondok egy egyszerű példát: a munka. Nem vesszük észre, hogy nincs definiálva, mindenki azt ért alatta, amit akar. Nem vesszük észre, de így van. Nem hiszi? Akkor gondoljon a házimunkára. Munkának nevezzük, de nem jár érte bér, jövedelem. Nem terheli elvonás, adó. Nincs is megbecsülése, ha a férj a kenyérkereső, azt gondolja, ő tartja el a feleségét.

 Ám ha ugyanezt a tevékenységet ugyanaz a személy más háztartásában végzi el, akkor azt munkaviszony keretében teszi, jövedelem jár érte, elvonások terhelik, adózik.

De folyatathatjuk például a munkahely fogalmával, ami szintén nincs meghatározva… Ön szerint például mit jelent?

Most gondoljon bele: vezető politikusaink állandóan munkahelyeket akarnak teremteni, miközben fogalmuk sincs arról, hogy mi az!

Elmondom erről a véleményem!
A munkahely egy portfolió. A gazdaság tárgyi erőforrásainak olyan kombinációja, amely lehetővé teszi, hogy a gazdasági szereplő – ebben az esetben a munkavégző – túlnyomó többségében legjobb képességeit, adottságait felhasználva vegyen részt a termelésben. Vagyis: aki például nem ért a földműveléshez, ne legyen kénytelen szántani-vetni. Vagy, az legyen bányász, aki legalább 80 kiló, és egészséges. Szóval, mindenki azzal foglakozhasson, amihez az adottságai, képességei a legjobban passzolnak.

Ezzel szemben a munkahely a gyártulajdonosnak az a ráfordítás, amit kénytelen kifizetni a profit elérése érdekében. Ezért a gyáros számára azok a termelő erőforrások, amelyek számára nem hoznak hasznot, feleslegesek, arra nem áldoz, azokból nem hoz létre munkahelyet. Pedig azokra az erőforrásokra másoknak égető szükségük volna. Ugyanakkor a gyáros akkor sem engedheti át azoknak, akiknek hiányzik, hiszen ez által biztosíthatja saját számára az olcsó munkaerőt.

Akkor most mit is takar a munkahely fogalma?
Ez a baj a gazdaságtannal – beszélünk dolgokról, miközben nem is ugyanazt értjük alatta.

Így van ez az FNA-val is!

Maga a probléma nagyon is valós. Nyilvánvalóan vannak gondok az elosztással is. De nem ez a fő baj!

A legnagyobb probléma, hogy beszélünk a szegénységről, de nem ismerjük a valódi okait. Az emberek többsége azt hiszi, hogy a szegénység oka a jövedelem hiánya, a munkanélküliség. Azt látják, és azt hiszik, hogy a boltokban minden van, csak épp nekik nincs arra pénzük, hogy megvegyék.

Ebből a tévedésből származik az FNA alapgondolata is.

De bárki, aki képes és hajlandó gondolkodni hamar rájön, hogy ez mekkora tévedés!

Akik ugyanis azt hiszik, hogy minden van, csak nekik nem jut, azok nagyon ostobának nézik a kereskedőket. Azt hiszik, a kereskedő több árut tart, mint amennyit el tud adni!

Hát nem! A kereskedő pont annyi árut rendel, amennyit el tud adni. A termelő pedig pont annyi árut termel, amennyit rendelnek tőle. Aki nem ezt teszi, az meg is bukik, pillanatok alatt. Összesítve: egy ország termelése épp annyi, mint a fogyasztása, a különbség a százalék ezredrészében fejezhető ki, a gazdaság működése szempontjából – és a szegénység szempontjából – elhanyagolható.

Vagyis, ha Magyarország lakosságának harmada szegénységben él, annak az az oka, hogy az ország mindössze kétharmadát termeli meg annak, amire szüksége volna. Nagyságrendben a nemzeti össztermék 30 ezermilliárd Ft évente (valójában kicsit kevesebb, mint 28 ezermilliárd, de ez most a mi szempontunkból közömbös) miközben 40 ezermilliárdra volna szükségünk. Nem a jövedelem hiányzik tehát, hanem a termék! Ha a mennyiség különbözetével többet termelnénk, akkor a jövedelem kiáramlás ugyanilyen arányban növekedne, tehát növekedne a vásárlóerő, vagyis csökkenne a szegénység. Más kérdés, hogy ebben az új helyzetben változna a szegénység viszonyítási alapja is! Sajnos, azt kell mondanom, hogy az előző mondattal szemben mégsem csökkenne a szegénység, csak megváltozna a jelentése. Ha korábban az volt a szegény, akinek nem jutott zsíros kenyér, most az lenne szegény, akinek nem jut dobostorta.
Mit segíthetne ezen bármiféle alapjövedelem?

Vannak (szerintem felkészületlen) közgazdászok is, akik érvelnek az alapjövedelem mellett. Ők azt állítják, hogy a jövedelem kiáramlásának növelése beindítja a termelést, és az alapjövedelem következménye volna a termelés növekedése. Ennek így semmi értelme. Először is: mit venne a kezdeti jövedelemnövekedésből, amikor még nincs terméktöbblet? Két lehetőség van: az egyik, hogy nem adja ki a pénzét, hisz nem kap érte terméket, ebben az esetben az alapjövedelem színes papír marad, vagy nem létező számlapénz marad. A termelő nem tud érte anyagot venni, nem tud többet termelni, a szegénynek továbbra is éppen annyi jut, mint korábban. A másik lehetőség, hogy ugyanazt az árumennyiséget több pénzért veszik meg. Ebben az esetben viszont a termelőnek is többet kell fizetnie az anyagért, vagyis a több pénzből ugyanannyi anyagot tud venni, mint korábban. És, végül is ugyanannyit tud termelni, mint korábban, és a szegénynek épen annyi jut mint korábban.

Vannak, akik azzal érvelnek, hogy: de hiszen az FNA működik, például Alaszkában, vagy az Arab Emirátusban. Ez látszólag igaz. De ha megkaparjuk a felszínt, éspedig gazdasági alapismeretek birtokában, akkor rögtön rájövünk a turpisságra. Ezek a példák általában olajtermelő országokról szólnak, ahol az ország jövedelmének egy jelentős része az otthon kitermelt, és külföldön értékesített olajból származik. Amit tehát ezekben az országokban szétosztanak, az nem alapjövedelem, hanem a természeti tényezőkből származó tőkejövedelem.  Ezen el lehetne gondolkodni, akár nálunk is. Magyarországon minden állampolgárra nagyjából két futballpályányi földterület jutna, erdőt, mezőt, de még a Balatont is beleszámítva. Nos, a földterület gazdasági hasznosításáért járó jövedelmet a gazdaságtan ismeri és elismeri – földjáradéknak hívja. Elvileg ezt mi is szétoszthatnánk.
Csakhogy Alaszkában is van egy kis bibi! Az olaj árában ugyanis benne van az a tőkejövedelem, amit a kormány (egyenletesen, és feltétel nélkül) szétoszt. Ezért, ha ezt az olajat az államon belül értékesítenék, akkor az ebből származó jövedelem teljes vásárlóértéke eltűnne. Mindegy ugyanis, hogy mindenki kap 20 dollárt, de ezt a 20 dollárt mindenki olajra is költi (legalábbis nemzeti összesítésben) vagy senki nem kap egy vasat sem, viszont 20 dollárral (egy főre eső összegről van szó) kevesebb az olaj kitermelésének költsége, így az ára is!

Ebből világos tehát, hogy az alaszkai, vagy az arab „alapjövedelem” fedezetét külföldön termelik meg, de legalábbis külföldiek! És az is világos, hogy ez nem is valamiféle definiálatlan, és értelmezhetetlen „alapjövedelem”, hanem régi, jól bevált klasszikus „tőkejövedelem”.

Azt persze nem állítom, hogy egy ilyen módosítás az elosztási rendszerben semmilyen változást nem eredményezne. Az alaszkai példánál maradva, és feltételezve, hogy a jövedelem forrásául szolgáló termék (esetünkben az olaj) belső piacon kerülne értékesítésre, a következő változást észlelhetnénk:

-          A társadalom egészét tekintve a szegénység mértéke nem változna, hiszen nem változna sem a nemzetgazdasági szinten előállított összes termékmennyiség, sem a szétosztott jövedelem vásárlóértéke.

-          A fogyasztás szerkezetét tekintve viszont érzékelhető változások következnének be, hiszen az olajtermelés jövedelme egyenletesen oszlana szét, miközben az olajfogyasztás a lakosság anyagi helyzetének, igényeinek és szükségleteinek megfelelően erősen polarizálódna. Sokan lennének, akik olajfogyasztásukat (üzemanyag, ugye) jelentősen csökkentenék, mert az így kapott jövedelmet más, fontosabb szükségleteik kielégítésére fordítanák. Alig valószínű viszont, hogy a tehetősebb réteg olajfogyasztása ugyanilyen mértékben növekedne. Ebből eredően a következő ciklusban szükségszerűen csökkenne az olajtermelés, csökkenne az ebből származó, feltétel nélkül szétosztható jövedelem. Ami csökkentené a vásárlóerőt. Ez pedig a dominó elv alapján csökkentené más termékek termelését, vagyis a nemzeti összterméknek egyre nagyobb hányada hiányozna a fogyasztásból. Vagyis nőne a szegénység, ahelyett hogy csökkent volna! Sajnos, helyesbíteni kell az előző állításunkat: a szegénység mértéke a társadalom egészére nézve is változna, éspedig kedvezőtlenül.
Ez lenne a helyzet az alaszkai példa alapján, ha eltekintenénk attól, hogy az ott szétosztott jövedelemtöbbletet külföldön, külföldiek termelik meg.

Ugyanakkor, itthon meglehetősen zokon vesszük, ha Magyarországon külföldi vállalatok termelnek olyan hasznot, amit viszont kivisznek az országból! Pedig hát náluk ez lehetne az FNA forrása, mint ahogy nálunk is az lehetne az FNA forrása, amit esetleg külföldön, külföldiek által megtermelt értékből tőlük el tudnánk hozni!

A föld viszont zárt rendszer – nem találjuk meg azokat a gazdasági szereplőket, akik az FNA fedezetét kívülről biztosíthatnák. Ebből levonhatjuk a legfontosabb következtetést: az FNA zárt rendszerben nem csak hogy működésképtelen, hanem értelmetlen is!

Most vizsgáljuk meg a magyar földnek, mint természeti tényezőnek a jövedelem-termelő képességét, és az ebből esetlegesen származtatható egyenletesen elosztott tőkejövedelmet (Nem pedig feltétel nélküli alapjövedelmet, mert már a fogalom sem értelmezhető! Ugyanis nincs forrása. Ezt az állam ugyanis bármilyen címen szedi be, csakis a termelés során keletkező értéktöbbletet terhelheti vele. Az pedig vagy tőkejövedelem, vagy munkajövedelem. )

Azt már megvizsgáltuk, hogy ha a magyar föld termékeit Magyarországon értékesítenék – függetlenül attól, hogy a magyar földön magyarok, vagy külföldiek dolgoznak, a termények árát a földjáradék költsége éppen annyival emelné meg, amennyit az ebből a forrásból származó jövedelem jelent. Mindegy tehát, hogy ennek mértékével az árat is és a jövedelmet is emelem, vagy költségként is és jövedelemként is eltekintek tőle, így az ár is ennyivel alacsonyabb lesz.

Ha viszont az alaszkai példához hasonlóan nyitott gazdaságképpen hasznosítjuk a földet, mint természeti tényezőt, és termékét részben, vagy egészben külföldön adjuk el, abból profitálhatunk.

Az már csak a fogalmak tisztázásához tartozik, hogy ezt klasszikus tőkejövedelemnek tekintjük, vagy FNA-nak, ugyanazt a fogalmat takarja. Igaz, viszont hogy az FNA kiválóan alkalmas arra, hogy mint tisztázatlan fogalom tág teret adjon az átverésnek, a szélhámosságnak.

Tehát, az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy a magyar földet földjáradék ellenében külföldiek hasznosítják, vagyis ők végzik a termelést, az értékesítést, amely szintén külföldön történik. Mi most csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy ilyen módon keletkezik-e szabadon szétosztható jövedelem (tőkejövedelem) és ha igen, mennyi.

Egy biztos! Akik a termelést folytatják minden költségüket a termék értékesítése útján realizálható árbevételből fogják fedezni. Az árbevételt pedig két tényező határozza meg, a termelés mennyisége, és a termékek világpiaci ára. Tekintsünk most el attól, hogy a termelő tevékenységének fejében profitot remél, legyen a teljes árbevétel kettéosztva: a termelés tényleges költségeire, és azon belül elkülönítve a földjáradékra.

A nekünk jutó földjáradékot ebben az esetben úgy számíthatjuk ki, hogy a teljes árbevételből kivonjuk a földjáradékon kívüli összes költséget. Mennyi maradhat?

Azt hiszem, nagyon nagyvonalúak vagyunk, ha azt mondjuk: legyen ez a teljes bevétel 20 százaléka!

Vagyis a földjáradékból a teljes termelés mennyiségének ötödét tudnánk megvásárolni!

Ebben az esetben a magyar földön éppen ötször annyit kellene termelni, mint amennyi az ország teljes szükséglete! Másképpen lefordítva ilyen gazdasági modell működésének az lenne a feltétele, hogy minden gazdasági szereplő pontosan ötször akkora élőhellyel rendelkezzen, mint amekkora képes őt eltartani.

Érthető már, hogy miért képtelenség az általánosan ismert formájában az FNA?

Most pedig elárulom: régen elhatároztam már, hogy az FNA-val kapcsolatos vitákban nem veszek részt, meghagyom azoknak, akik a közgazdaságtan alapvető törvényszerűségeivel sincsenek tisztában.  De egyrészt, azt kell tapasztalnom, hogy közgazdasági végzettségű, emellett még közismert emberek, közszereplők is beszállnak – szerencsére kevesen, és azért a szakma többsége előtt azonnal le is írják magukat – mondok példát: Szanyi Tibor.

Másrészt, úgy látom, hogy az FNA követelését mesterségesen gerjesztik olyanok, akik ezt saját hatalmuk kiépítésére, és egyébként mások kárára akarják felhasználni, elsősorban a tömegek ismereteinek hiányára építve. Szerintem gátlástalan és aljas módon.

Harmadrészt azért megyek mégis bele, mert akikkel most, utoljára összehozott a sors, azokról úgy látom, hogy kulturáltan, tárgyilagosan akarnak vitatkozni, érveket felsorakoztatva érvek ellen. És ez tisztelet  érdemel, függetlenül attól hogy a véleményünk különbözik.

Ez az írás pedig azért született, mert kaptam egy anyagot, amely (valószínűleg) az FNA mellett érvel; Le akartam írni a véleményemet, mielőtt nekifogok, kíváncsian várva, hogy változik-e az anyag elolvasásának hatására. Annak, akit ez érdekel, meg fogom írni…

 

PS.: A fenti sorokban jelzett anyag hatására módosult a véleményem –egyetlen pontban. Az FNA elképzelésnek van egy figyelemre méltó eleme, az elosztási rendszert módosító kompenzáció algoritmusa. Hadd idézzem ide pécsi előadásomból:

Az elosztási modell

• legyen három szereplő, jövedelmük:
  - 100 000 Ft
  - 200 000 Ft
  - 300 000 Ft
• Legyen az FNA forrását biztosító elvonás 50%, az elosztás pedig egyenletes.
  Ekkor a szereplők jövedelmének alakulása:
  - 100 000 Ft -   50 000 + 100 000  =             150 000
  - 200 000 Ft - 100 000 + 100 000 =             200 000
  - 300 000 Ft - 150 000 + 100 000 =             250 000
• Az FNA kompenzációs hatása kétségtelen.

Ezzel az algoritmussal érdemes foglalkozni, csak helyre kell tenni a forrását, és figyelembe kell venni a gazdaság működésére gyakorolt hatását.