Társadalmi stratégia

… avagy egy jól működő ország víziója.

 

Előszó

 

A Társadalmi Tanács egy nem létező szervezet. De, mert nagy szükség van rá, csak idő kérdése hogy megszülessen. Az alábbi program ennek a nem létező szervezetnek a nevében készült.

 

A Társadalmi Tanács felismerve a világgazdasági válság valódi okait és látva annak lehetséges következményeit, felelőssége teljes tudatában elkészítette programját, melynek célja a válság kezelése és leküzdése.  Ennek érdekében kész arra, hogy vállalja több – már hagyományosnak számító – meghatározó rendszer alapvető átalakítását. Vállalja az ezzel járó vitákat és konfliktusokat.

Ugyanakkor számít a társadalom támogatására, a magyar nép összefogására.

 

Az ország állapotát meghatározó, különböző területeken felmerülő problémák a jelen helyzetben nem egyformán súlyosak, ezért a program az azokkal való foglalkozást nem egyforma, és nem is mindig arányos terjedelemben tárgyalja. Ez nem jelenti azt, hogy a Társadalmi Tanács bármely terület problémáit elhanyagolná, vagy nem venne róla tudomást. Amiről ebben a programban nem esik szó, azt úgy kell érteni, hogy abban gyors változás nem szükséges, vagy más ok miatt nem várható. A Társadalmi Tanács a társadalom fejlődését nem a gazdasági növekedés mértékével, hanem a társadalmi jólét, a jövedelmek vásárlóértékének figyelembe vételével minősíti.

 I.

A Társadalmi Tanács programját megalapozó tényezők és adottságok

 

A. Nemzetközi környezet

 

1. Gazdasági összefüggések

 

A gazdasági világválság 2008-ban, az Egyesült Államokból indul, látszólag az amerikai bankszektor felelőtlen hitelpolitikája miatt.  Hatással van az európai bankrendszerre, és az amerikai gazdaság visszaesésén keresztül az egész világgazdaságot érinti. 2009-ben úgy tűnik, hogy a pénzvilág költségvetési pénzekkel történő megerősítése révén a közvetlen veszély elmúlt, de 2010-ben újult erővel jelenik meg, most már nem elsősorban az amerikai, hanem az európai piacokon. A problémát, a közvetlen kiváltó okra tekintettel adósságválságnak nevezzük.

Ez az elnevezés azonban téves, a válság kiváltó oka valójában nem a felelőtlen hitelpolitika, hanem az öncélú virtuális pénzügyi folyamatok elszabadulása mely rámutat egy eddig fel nem ismert közgazdasági anomáliára.

A közgazdaságtan alaptétele, hogy érték csak az élőmunka ráfordítás következményeképpen jön létre.  A gazdasági hatékonyság mutatója pedig az egységnyiráfordított érték felhasználásával előállítható termelési érték, ami akkor nő, ha a ráfordított érték csökken. A gazdasági növekedés viszont a gazdasági hatékonyság függvénye, akkor nagyobb, ha jobb a gazdasági hatékonyság, ha kevesebb a ráfordított érték felhasználása, ami élőmunka megtakarítást, másképpen bérmegtakarítást jelent.  A bérmegtakarítás a vásárlóerőt, a fizetőképes keresletet csökkenti, gerjeszti a hitelfelvételt, ugyanakkor rontja a hitelképességet, a fizetési hajlandóságot. Ez a válság valódi oka, és ez a magyarázata annak, hogy a pénzügyi szektorban, a hitelfolyamatok területén jelent meg.

A gazdasági növekedés tehát nem alkalmas egy ország állapotának, teljesítményének mérésére, korábbi állapottal, vagy másokkal való összehasonlítására. Nem alkalmas, mégpedig azért, mert figyelmen kívül hagyja a szükségleteket, amelyek így csak közvetve mintegy másodlagosan jelennek meg az értékelésben. Ez a fogyasztói társadalom következménye; a gazdaság működésének feltétele a termelés, amely a jövedelem érdekében történik, nem a szükségletek kielégítése céljából. A hagyományos piacgazdaság tehát kivédhetetlenül magában hordozza a gazdasági válság lehetőségét.

 

A Társadalmi Tanács a válság ilyen összefüggéseiből indul ki és ez indokolja az ország érdekében tervezett egyes intézkedéseinek néhány társadalmi csoportra nézve előre láthatóan kedvezőtlen következményeit.

 

1.  Társadalmi környezet

 

A piacgazdaság működésének anomáliája hatással van a társadalom állapotára is.  A különböző rétegek nem egy időben és nem egyformán szembesülnek az életüket befolyásoló gazdasági hatásokkal, így csak azok következményeit észlelik, okait a gazdasági hatalom birtokosainak viselkedésében, törekvéseiben látják.

Erre vezethető vissza az évtizedek óta létező globalizációellenes szerveződés, amely mára a válság látszólagos okozói, a pénzvilág képviselői ellen fordult (Foglaljuk el a Wall Streetet!), és mozgalmi formát öltött. Az egész világon érzékelhető a bankszektor ellenes hangulat, melyet gyakran a válsággal megbirkózni képtelen kormányok is táplálnak, saját felelősségük és tehetetlenségük elleplezése érdekében. Régi-új társadalmi igények merültek fel, amelyek szociális egyenlőséget, az elosztási rendszer átalakítását célozzák. Ezek a történelemből ismert szocialista (kommunista) típusú forradalmak csírái.

                Ugyanakkor az is zsákutca, ezt a közelmúlt történelme egyértelműen bizonyította.

A szocializmus szükségszerű bukását az érdekeltség hiánya okozta, ami a „szocialista” társadalomra jellemző tulajdonviszonyok legsúlyosabb következménye.

Stabil társadalmi és gazdasági szerkezet kialakításához tehát ezt a válságot okozó anomáliát kell feloldani. Létre kell hozni a két rendszer kombinációját, a teljes foglalkoztatottságot biztosító piacgazdaságot, a vállalkozás szabadságát garantáló tervgazdaságot.

 

A Társadalmi Tanács, programjának összeállításával erre vállalkozott.

 

B. Hazai viszonyok

 

1. Történelmi előzmények

 

Hazánkban az elmúlt száz évben mindkét társadalmi berendezkedésre volt példa, Magyarországnak van tapasztalata mind az egyik, mind a másik működtetésében. Ez, és a válság valódi okának felismerése a legtöbb európai országgal szemben előnyt jelent, ugyanakkor Magyarország a válság által sokkal mélyebben érintett, mint a legtöbb uniós tagállam. Ezért ki kell használnunk tapasztalatainkat.

A második világháborút követően, rövid hatalmi bizonytalanság után, idegen befolyás hatására megkezdődött a társadalom átalakítása, szovjet mintára, részben a XIX. század közepéből, részben a XX. század elejéről származó ideológia alapján. A mai válság, és a kormányprogram szempontjából indifferens milyen nehézségeken keresztül, milyen forradalom után alakult ki az „élhető szocializmus”, ennek kezdete 1960-ra tehető, és kb. 1985-ig tartott.

Ezt a „hanyatló szocializmus” követte mely elvezetett a rendszerváltáshoz.

Huszonöt év telt el azóta, az ország egy újabb rendszerváltás előtt áll, és az elmúlt ötven év minden szakaszának a jövőre is hatást gyakorló jelentősége van.

  

1. Társadalmi változások

 

A II. világháborút követően a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet nem volt mentes a kényszerintézkedésektől, a demokratikus értékrenddel össze nem egyezhető cselekményektől. Mindemellett jelentős társadalmi csoport állt az átmenet mellett. A társadalmi többség a folyamatok ellen nem fejtett ki jelentős ellenállást. Ez részben annak volt köszönhető, hogy az előző társadalmi berendezkedés sem volt demokratikus, részben pedig annak, hogy az ország még nem heverte ki a háború okozta megrázkódtatást.

Az idő múltával azonban megnőtt a társadalom függetlenség és demokrácia iránti igénye, ami nyílt fegyveres konfliktushoz vezetett. Ez az idegen beavatkozás eredményeképpen elbukott, de a társadalom jelzéseit nem lehetett többé figyelmen kívül hagyni. A rendszer megszilárdítása után csökkent a közvetlen idegen befolyás, és demokratikus elemek jelentek meg az ország irányításában, mindennapi életében.

A társadalom stabilizálódott, elfogadta a kialakult helyzetet, jelentős módosításra nem volt igény. A „hanyatló szocializmus” időszakában viszont megindult a mozgás a teljes és korlátlan demokrácia irányába. Ez a törekvés vezetett a rendszerváltáshoz.  A társadalmi viszonyok megváltoztak, kiteljesedett a demokrácia, de a szabad választások nem hozták el a maradéktalan elégedettséget. A stabilitás lassan, de folyamatosan bomlott, elkezdődött a társadalmi csoportok vagyoni alapon történő újrarendeződése. 2010-re hatalmasra nyílt a szociális olló, és számottevő feszültség tapasztalható az ország tehetősebb valamint szegényebb lakói között.

 

A Társadalmi Tanács számol ezzel a társadalmi jelenséggel és programjával megkísérli visszafordítani a folyamatot.

 

1. Gazdasági visszatekintés

 

A szocialista ideológia egyik legfőbb eleme a magántulajdon tagadása volt. A korai szocializmus gazdasági tevékenységét meghatározta az államosítás, melynek legnagyobb vesztesei azok voltak, akik a termelőeszközöket hatékonyan tudták volna üzemeltetni.  Ez, és a háború következményei gyengítették az ország gazdasági pozícióit, de a kiinduló állapot szintje olyan alacsony volt, hogy ahhoz képest jelentős gazdasági fejlődést lehetett felmutatni. Igaz, ennek érdekében komoly erőfeszítéseket tett az ország, a lakosság, Magyarországon ekkor nőtt a legnagyobb mértékben a nők foglalkoztatottsága. Megkezdődött a teljes foglalkoztatottság kialakítása. Ennek egyik fontos eszköze a téeszesítés volt, amely kezdetben jelentős társadalmi ellenállásba ütközött, de az „élhető szocializmus” időszakában már az agrárgazdaság elfogadott formája volt. És ennek a gazdaságpolitikai döntésnek a létjogosultságát az idő igazolta. Ha ugyanis megmarad a földosztás utáni állapot, lehetetlenné válik a mezőgazdaság gépesítése, a földek hozama nem fedezi az ország szükségleteit, végezetül sokan rákényszerülnek földjük eladására és visszaállt volna a nagybirtokosok és agrárproletárok korának állapota.

Így viszont a vidéki lakosság túlnyomó többségének foglalkoztatása meg volt oldva.

A másik tényező az volt, hogy a vállalatok, gazdasági tevékenységet végző intézmények éppúgy állami tulajdonban voltak, mint a közszféra intézményei, a hivatalok, az iskolák, az egészségügyi intézmények. Vagyis minden munkahely állami kézben volt, ezek számát a politikai igényekhez lehetett igazítani. Alkalmas volt még a szükséges munkahelyek számának szabályozására a sorkatonai szolgálat, mely előbb 3 év volt, majd 2 évre csökkent.

Bár vidékre is telepítettek munkahelyeket, az elsődleges cél, a városi lakosság foglalkoztatása maradéktalanul megoldhatóvá vált, sőt a munkaerőpiacon kereslettöbblet uralkodott.

A forradalom leverését követő konszolidáció a gazdasági folyamatokat is stabilizálta. A két világrend szemben állása rákényszerítette a szocialista országokat (melyek gyakorlatilag csak egymás között kereskedtek) saját erőforrásaik minél magasabb szinten történő kihasználására. Az érdekeltség hiánya és a relatív elszigeteltség technikai-technológiai lemaradást eredményezett, de még ez a színvonal is elegendő volt ahhoz, hogy az ország szükségleteit a foglalkoztatott lakosság fele, vagy annál kisebb létszám is képes legyen előállítani. A szocialista gazdasági rendszer – nem felismerve a gazdasági hatékonyság anomáliáját, de ráérezve arra – oly módon szilárdította meg a teljes foglalkoztatottságot, hogy jelentősen fellazította a munkafegyelmet. A jelenség nevet is kapott: gyáron belüli munkanélküliségnek nevezték.

Ezzel együtt a rendszer kielégítően működött, a szocializmus fénykorában, a hetvenes években az átlagfizetés vásárlóértéke lényegesen magasabb volt a mainál, igaz, korlátozott választék mellett.

A ’80-as évek közepére eldőlt a kapitalista termelési viszonyok abszolút fölénye.

A fejlett kapitalista országok a szocialista minta ellensúlyaként megalkották a jóléti társadalom képét és fogalmát, ami a hatékonyság növelése ellen, tehát a bértömeg növelésének, a fogyasztás ösztönzésének így végső soron az esetleges válság elkerülésének irányába hatott.

A hanyatló szocializmus időszakában a magyar lakosság megfogalmazta azt az igényét, hogy részesedni akar a jóléti társadalom vívmányaiból. Ráadásul erre egyre több lehetősége volt, hiszen a világ nyitottabbá vált, de a gazdasági teljesítmény egyre jobban elmaradt az igényektől, a fogyasztástól. Megindult az eladósodás, a gazdaság leépülése, mely politikai válsághoz és a rendszerváltáshoz vezetett.

A rendszerváltást követően az ország gazdasági teljesítőképessége zuhanni kezdett.

Megszűnt a munkahelyek harmada, mely a téeszek felbomlásával elsősorban a vidéki lakosságot sújtotta. Saját erőforrásaink kihasználása drámaian alacsony volt, a termelőeszközök elavultak. Ahhoz, hogy a rendszerváltó kormány biztosítani tudja a lakosság ellátását a hazai erőforrások jelentős részét át kellett engedni a fejlett európai országokból érkező vállalkozóknak. Közreműködésükkel, és az ország adósság állományának növekedésével átmeneti fellendülés következett, de a gazdaság – részben a válság következtében – eddig soha nem látott szintre esett vissza.

Mára a kormány a hazai erőforrások töredékével számolhat, a statisztika tíz százalék feletti munkanélküliséget mutat ki, miközben a foglalkoztatottak aránya kevesebb, mint fele a munkaképes lakosságnak, a másik fele nem, vagy feketén dolgozik. A gazdasági teljesítmény nagyon elmarad a szocializmus fénykorában produkált teljesítménytől, az államadósság több, mint az éves Társadalmi össztermék háromnegyede. Ilyen állapotban érte az országot a világgazdasági válság második hulláma melyről a szakértők azt feltételezik, hogy hosszan elhúzódó vagy ciklikus lesz.

 

Ez a háttere, és kiindulópontja A Társadalmi Tanács programjának. Nem keresi az előző kormányok felelősségét, nem hivatkozik másra. Ellenkezőleg: a szokatlanul hosszú és kitérőkel tarkított preambulum célja annak kinyilvánítása, hogy az ország helyzetének pontos ismeretében, felelősségét átérezve készítette el programját.

 

C. A program ideológiai alapjai

 

A fent tisztázott előzmények és körülmények eleve meghatározzák, hogy a Társadalmi Tanács programjának új, eddig sehol sem alkalmazott megoldásokat kell felvonultatni.

Így a terv két legfontosabb eleme:

 

-          az állam és a közigazgatás liberális felépítése és az önkormányzatok paternalista jellege, valamint

-          a duális gazdasági modell

 

Az első arra a felismerésre épül, hogy a gondoskodó hatalom működésére és az egyéni szabadság érvényesítésére egyformán van jól érzékelhető társadalmi igény. Ez nem példa nélküli, jellemző az erős Társadalmi összetartozást felmutató kisebb államokra.

A duális gazdasági modell pedig nem más, mint az I. fejezet A/2. pontjának utolsó bekezdésében megfogalmazott követelményt* megvalósítani képes konstrukció.

Olyan társadalmi-gazdasági rendszert kell kialakítani, amely stabilitásának alapja a terv- és a piacgazdaság, a magán- és a köztulajdon, a piaci viszonyok és a teljes foglalkoztatás egyensúlya.

 

(*„Létre kell hozni a két rendszer kombinációját, a teljes foglalkoztatottságot biztosító piacgazdaságot, a vállalkozás szabadságát garantáló tervgazdaságot.”)

 

II.

Társadalmi stratégia.

(A Társadalmi Tanács politikai irányvonala.)

 

Egy kormány programja jellemzően egy ciklusra, általában négy-öt évre szól. Illeszkednie kell azonban egy hosszabb távú elképzeléshez, amely megszabja az ország fejlődésének irányát, ütemét, a nemzet távolabbi célkitűzéseit. A rendszerváltást követően ilyen dokumentum nem készült, egységes, konszenzuson alapuló irányvonal nem alakult ki. A hatalomra kerülő kormány rendszerint nem is tervezett olyan intézkedéseket, amelyek megvalósítása a kormányzati ciklus idejét meghaladta, ha mégis, akkor ezek befejezetlenek maradtak. Az elindított folyamatokat a következő, más politikai nézeteket képviselő hatalom semlegesítette, és mivel ez kölcsönös volt, kialakult a helyben járás. A problémákat az ország görgeti maga előtt, melyek elmélyülnek, halmozódnak.

A következő ciklusban halaszthatatlan feladatok sorozatát kell elvégezni úgy, hogy az intézkedések ne gyengítsék, hanem erősítsék egymás hatását. Ennek viszont az feltétele, hogy legyen rögzített Társadalmi Stratégia. Ebben a dokumentumban ki kell térni a gazdaság irányvonalának hosszú távú tervezésére, a társadalmi folyamatok várható alakulására és tudatos alakítására, valamint az ország működését több cikluson át befolyásoló, széles körben, több politikai oldalról támogatott kormánypolitika meghatározására.

Az irányelvek rögzítése e program elkészítésének is nélkülözhetetlen feltétele, a stratégia részletes kidolgozása pedig a következő időszak első és legfontosabb feladata. 
 

1. A.      Gazdasági célkitűzések

 

a)    Az ország jelenlegi állapota kritikus. A régóta kezeletlen gazdasági problémák miatt a világgazdasági válság súlyos helyzetet teremtett, a válságkezelő intézkedések ellenére Magyarország közel került a fizetésképtelenséghez, az államcsődhöz. A gazdaságot 75% feletti államadósság, jelentős strukturális államháztartási hiány, magas munkanélküliség jellemzi. A társadalom megosztott, 3 milliónál többen élnek a szegénységi küszöb alatt. Az állami intézményrendszer működőképessége határán van, a nagy ellátórendszerek már nem képesek a társadalom számára elfogadható színvonalú szolgáltatást biztosítani.
Összességében: elkeseredett küzdelem zajlik a gazdasági összeomlás ellen, ugyanakkor egyre közelebbi és egyre reálisabb veszély a kormány és a társadalom válsága.  A helyzetet tovább rontja, hogy a problémák kezeléséhez szükséges erőforrások jelentős többsége külföldi tulajdonban, vagy külföldi üzemeltető hatáskörében, rendelkezésében van. Ezek a vállalkozók a gazdaság hazai szereplőivel szemben (így a mindenkori kormánnyal szemben is) ellenérdekeltek, mert természetes céljuk az érdekérvényesítő képességük növelése a versenytársak és az állam rovására.

A következő időszakban a kormánynak jelentős mértékben csökkentenie kell az államadósságot, három százalék alatt kell tartania a költségvetési hiányt, hatékonyan védekeznie kell a válsággal szemben, és eredményeket kell elérnie a szegénység ellen folytatott küzdelemben. Ez csak akkor lehetséges, ha képes lesz az ország gazdasági teljesítményét igen nagymértékben - hozzávetőlegesen a kétszeresére növelni. Ennek érdekében olyan strukturális változást kell végrehajtani, amely a versenyt az egyéni szereplők közötti szintről a közösségek közötti szintre emeli.

Magyarország jövője azon múlik, hogy sikerül-e a társadalom szerkezetének alapvető átalakítása úgy, hogy tagjai szolidáris és együttműködő közösségeket alkotva, ugyanakkor egymással versenyezve olyan gazdasági teljesítményt nyújtsanak, mely alkalmas az előttünk álló problémák kezelésére.

 

b)   A magyar gazdaság nagymértékben nyitott. Az export-import szerkezet viszont kedvezőtlen, a hazai termelés jelentős részét olyan alkatrészek és félkész termékek gyártása teszi ki, melyek felhasználásával külföldön készül el a végtermék, így a végső értékesítésből eredő haszon is külföldön keletkezik. 
Ennél azonban sokkal súlyosabb következményekkel járhat, hogy a belső ellátás nagyobb része is külföldi eredetű, az ellátás biztonsága tehát függ a külföldi ellátórendszerektől, még olyan alapvető ágazatokban is, amelyekben egyébként Magyarország rendelkezne a szükséges kapacitásokkal. Az itthon előállított termékek feldolgozottsági foka jellemzően alacsony, tehát a hazai ellátásban és a feldolgozottsági fok javításában jelentős tartalékok vannak.

 

Jelentősen növelni kell a gazdaság teljesítő képességét. Ennek egyik forrása a munkanélküliség és a feketegazdaság felszámolása lehet a duális gazdasági modell bevezetésével, mely a piacgazdaság működése mellett biztosítja a maximális foglalkoztatottságot. A munkaerő tartalékok mozgósítása, a belső ellátásban való részvétel arányainak növelése és a feldolgozottsági fok javítása alkalmas lehet a kitűzött célok elérésére. A mezőgazdaságot stratégiai ágazatnak tekintve több célkitűzés is elérhető:

• nagy számú vidéki lakosság foglalkoztatása megoldható, képessé válnak saját fenntartásukra és ellátásukra, miközben a költségvetés szempontjából befizetővé válnak;
• gazdasági tevékenységükkel javítják a belső ellátásban való hazai részvétel arányait;
• a termelés megteremti a feltételeket a feldolgozottsági szint emeléséhez új vállalkozások beindításához, meglévők fejlesztéséhez;
• a szervezett mezőgazdasági tevékenység újraindíthatja a háztáji gazdálkodást, a ház körüli állattartást.

Az ebből eredő stratégiai feladat tehát az állami, önkormányzati szervezésben működő kollektív mezőgazdasági tevékenység elindítása és felügyelete országos méretekben.

 

c)    A foglalkoztatás szempontjából nem csak a képzetlen, gyakorlatlan munkaerő jelent problémát. Azzal is számolni kell, hogy a városokban, városias környezetben élő munkanélküliek képzettségének szerkezete nem kedvez az ország adottságaihoz jól illeszkedő, gazdaságosan fenntartható munkahelyek létrehozásának és működtetésének. Az elmúlt időszakban a magyar oktatási és szakképzési rendszer azokat a képzéseket részesítette előnyben, melyek műszaki eszközök és beruházások nélkül, tantermi környezetben is folytathatók. Ennek következménye, hogy a termelő ágazatok munkaerő utánpótlása megcsappant. Márpedig az ország gazdasági teljesítményének növelése elsősorban a termelő ágazatok teljesítményének növelése útján valósítható meg. Világosan látni kell, hogy Magyarország lehetőségei, gazdasági erőforrásai nem fognak alkalmazkodni a szakmai képzés összetételéhez, és a városi életmódhoz szokott munkaerő tartalék a mezőgazdaságban tömegesen nem foglalkoztatható.

 

Abból, hogy a vidéki lakosság foglalkoztatásának bővítésére a mezőgazdasági termelés keretében mutatkozik a legjobb lehetőség, következik a hozzátartozó iparágak fejlesztésének igénye. Ez érinti a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelőeszközök gyártását, valamint a feldolgozóipart és a csomagolóipart. Ezek a profilok, ha nem is válnak stratégiai ágazattá, fokozott figyelmet érdemelnek. Ebben a környezetben ugyanis biztosan létesíthetők gazdaságosan működtethető állami vagy önkormányzati üzemeltetésű munkahelyek, bár elsődleges cél a mezőgazdasági termeléshez kapcsolható vállalkozások számának növelése, kapacitásuk bővítése. A szükséges szakmai összetételt átképzések útján kell biztosítani, gondoskodva a jövőbeni képzés helyes arányairól.

Az ehhez tartozó stratégiai célkitűzés a mezőgazdasági termelés műszaki, technikai hátterének biztosítása, a feldolgozóipar és a csomagolóipar fejlesztése a maximális foglalkoztatottság eszközként történő felhasználásával. Ugyanakkor az is világos, hogy a Társadalmi Stratégia célkitűzéseivel összhangban szükség van a szakmai képzés összetételének, létszám-arányainak tervezésére.

Az új Társadalmi stratégiában a kereskedelmi tevékenység szerepe is megnövekszik. A válság leküzdésének, az államadósság és az államháztartási hiány csökkentésének, a szegénység felszámolásának csak az egyik bástyája a gazdasági teljesítmény jelentős növelése, a másik feltétele a termelés és fogyasztás növekvő különbözetének külföldön történő értékesítése. Arra lehet számítani, hogy ez utóbbi állítja nagyobb feladat elé az országot. Az értékesítési tevékenység során kell ugyanis szembesülnie a piacokért folytatott nemzetközi verseny feltételeivel, termelési lehetőségeinek korszerűtlenségével, műszaki színvonalának hiányosságaival. Ebből két dolog következik: az egyik, hogy arra a közel 3 millió munkaképes magyar dolgozóra kell támaszkodni, akik ma nem vesznek részt az ország legális gazdasági folyamataiban. Ez az erőforrás kiteszi a háromnegyedét mindannak, amivel számolni lehet. A maradék, bár sokkal kisebb nagyságrendű, de nem elhanyagolható, a magyar szellemi kapacitás. Jelenleg a szellemi kapacitás nemzetgazdasági hasznosításának szervezettsége nagyon alacsony. A működő szellemi tőke szinte kizárólag külföldi tulajdonú vállalkozásokban fejti ki hatását, vagy ha nem, akkor egyéni érdekek mozgatják.

Ezért fontos a hárommilliós tartalékot jelentő munkaerőbázis foglalkoztatása, és a belső szellemi kapacitás szervezett kihasználása. Stratégiai jelentőségű a megfelelő kereskedelmi kapcsolatok kialakítása és intézményesítése, valamint az innováció és a fejlesztés minden szintet átfogó koordinációja.

 

d)   A privatizáció kezdetét kaotikus állapotok jellemezték. Ebben az időszakban a termelés rendkívül alacsony szintre esett vissza, jórészt azért, mert az ország gazdasági tevékenységének irányítói abban voltak érdekeltek, hogy a hatáskörükbe tartozó létesítmény minél alacsonyabb áron megszerezhető legyen. Az ország működésének finanszírozásában a privatizáció jelentős szerepet kapott, így a jellemző szempont a kormány oldaláról az elérhető privatizációs bevétel volt. Nem készült olyan privatizációs stratégia, amely az egyes létesítmények állami irányítás alatt történő működtetésének szempontjait összevetette volna a privatizációs bevételből származó közvetlen előnyökkel. Ennek következtében alakult ki az a helyzet, hogy az állam tulajdonában nincsenek olyan termelőeszközök, amelyek lehetővé tennék számára a gazdasági folyamatok alakulásába való közvetett beavatkozást, illetve egyes stratégiainak számító ágazatok indirekt irányítását. Különösen érzékeny veszteség a Társadalmi erőforrások jelentős részének elvesztése.

 

Olyan nagyságú tőketulajdon megszerzésére, mely lehetőséget nyújtana egyes fontos ágazatok közvetett irányítására, nincs lehetőség.

Az állami, közösségi tulajdonban működtetett termelőeszközök részarányának növelése mégis stratégiai célkitűzés, a gazdaság építésének jelen szakaszában azzal a céllal, hogy az államnak alapvető befolyása legyen a munkahelyek számának alakulására. A későbbiek során a mennyiségi szempontokat fel kell váltania a minőségi szempontoknak, és meg kell határozni azokat a stratégiai ágazatokat, amelyekben az állam jelentős tulajdonhányadot kíván kialakítani a közvetett beavatkozás lehetőségének érdekében.

A Társadalmi vagyon mindenek felett álló védelme a mindenkori kormány kötelessége. Nem csak azért felel, hogy nem növekedhet a külföldi tulajdonba kerülő vagyonrész, hanem azért is, hogy a külföldi tulajdonban lévő, külföldiek rendelkezése alatt álló vagyonhányad csökkenjen. Fokozottan vonatkozik ez az alapvető Társadalmi erőforrásokra.

Stratégiai célkitűzés: az állami részarány növelése a termelőeszközök tulajdonszerkezetében, később stratégiai ágazatok kialakítása és tőkekoncentráció a stratégiai ágazatokban, a kormány anyagi lehetőségeinek függvényében.

 

e)   A magyar fizetőeszköz régen cserére érett, ám erre többek között a monetáris unióba való belépés szándéka miatt nem került sor. Míg korábban a szigorú belépési feltételek akadályozták meg Magyarország belépését, addig mostanra kétségessé váltak a belépéstől remélt előnyök, és új szempontok is felmerültek. A közös pénz nem csak előnyöket, kockázatokat is hordoz. Ha egy közös valutát használó ország valamilyen ok miatt elhagyni kényszerül az euró zónát olyan helyzetbe kerülhet, amelyből csak nagy nehézségek és jelentős ráfordítások árán képes kiszabadulni.

 

Magyarország mai állapotának figyelembe vételével hasznosabb és reálisabb célkitűzés a pénzreform, mint az euró zónába való belépés terve. Görögország, mint a monetáris unió tagja - ha kiesik az euro zónából - extrém helyzetbe kerülhet. Beláthatatlan, hogy saját fizetőeszközét mennyi idő alatt képes visszaállítani, és milyen további károkat szenved el a görög gazdaság addig. Ezért Magyarországnak fontos, hogy legyen saját fizetőeszköze, még akkor is, ha az ki van téve a nemzetközi pénzpiacok hatásainak. A világgazdasági válság az euro létét veszélyezteti, vezető szakértők latolgatják, hogy marad-e, vagy megszűnik. Ha marad, és továbbra is produkálja az eddig nyújtott előnyöket az unió számára, Magyarországon akkor is párhuzamos fizetőeszközként a Társadalmi valuta mellett célszerű bevezetni. Ilyenre volt példa az egykori Jugoszláviában, később Montenegróban, ahol a jugoszláv dinár mellet a német márka is hivatalos fizetőeszköz volt.

 

f)     A lakosság gazdasági szerepvállalására a jövedelmeket terhelő elvonás alapvető hatással van. Mélyebb elemzés nélkül ez lehet az egyik oka annak, hogy Magyarországon a munkaképes korú lakosság hatmillió fő, míg a foglalkoztatottak száma hárommillió. Amíg a munkajövedelmek és a tőkejövedelmek nagyságrendje összehasonlítható, addig a munkajövedelmeket terhelő elvonás aránytalanul magas a tőkejövedelmek adóihoz képest. Ebből következik, hogy sem a tőkejövedelemből származó bevétel, sem a munkajövedelemből származó bevétel nem arányos a ráfordítással. A tőke jelentősen túlértékelt, ezért viszonylag alacsony gazdasági hatékonyság mellett is profitál, miközben az állam jelentős bevételtől esik el. A munka alulértékelt, a feladathoz tartozó ráfordítás nincs megfizetve (viszont a foglalkoztató költsége magas) ezért a dolgozó nem érdekelt a teljesítményben, gyakran a munka elvégzésében sem.

 

A tőkejavak birtokosát érdekeltté kell tenni a foglalkoztatásban. A termelőeszközök értéke után olyan adó jellegű elvonást kell alkalmazni, amely fordítottan arányos az élőmunka ráfordítás mértékével.

Rendezni kell a munkajövedelmek és tőkejövedelmek piaci és társadalmi értékének arányát, viszonyát a gazdasági folyamatokban. A tőkejövedelmeknek a közteherviselésben legalább akkora szerepet kell kapniuk, mint a munkajövedelmeknek.

 

g)    Magyarország önálló, független európai állam, amely őrzi területi integritását és szuverenitását. Az Európai Uniós tagságot értéknek tekinti, eleget tesz vállalt kötelezettségeinek, de tisztában van azzal, hogy kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés csak olyan országok között jöhet létre, amelyek gazdasági (és politikai) ereje kiegyenlített.  Mit is jelent akkor egy ország szuverenitása? Egy ország akkor tekinthető szuverénnek, ha a számára kedvezőtlen gazdasági hatások előtt, mint egy zsilipet, le tudja zárni határait, a számára kedvező hatásokat viszont be tudja engedni az országába. Magyarország számára egyes Uniós szabályok kedvezőek, más szabályok kedvezőtlenek. A tőke szabad áramlása mást jelent Franciaország számára és megint mást Magyarország számára. Franciaországban az idegen tulajdonban működtetett termelő kapacitások aránya a Társadalmi tulajdonhoz képest alacsony, Magyarországon hihetetlenül magas. Ezért Franciaország az alapvető termékek területén önellátó, Magyarország pedig végtelenül kiszolgáltatott. Franciaország dönthet Európai Uniós tagságáról, Magyarország pedig rá van szorulva a tagságra.

 

Magyarországnak törekednie kell arra, hogy méretei és gazdasági, politikai súlya ellenére hatékonyan képviselje az ország szuverenitását az Európai Unióban. Annak érdekében, hogy ez eredményes legyen jelentős többlet teljesítményt kell produkálnia az államadósság csökkentéséért. Később a teljesítményen nem lazítva a felszabaduló forrásokat a gazdaság intenzív fejlesztésére kell fordítani, melybe beletartozik az élőmunka értékének (bér) fejlesztése is. Ettől romlik az idegen tőke beáramlása, a fejlesztéseknek tehát ezeket ki kell váltania, viszont ezzel párhuzamosan nő a szuverenitásunk, csökken a kiszolgáltatottságunk, és nő a lehetőség a magyar tőkeexportra.

Ezek a hosszú távú gazdasági célkitűzések. Az eszköz pedig: a Társadalmi együttműködés magas szervezettségi szint mellet, a piaci verseny felemelése az egyének közötti szintről a közösségek közötti szintre, ezáltal a termelékenység nagy mértékű növelése. 
A hazai termelésben elért termék-többlet értékesítésének folyamatában maximálisan ki kell használni az Uniós tagság nyújtotta lehetőségeket.

 

h)   Magyarország már került olyan helyzetbe, hogy külföldről érkező alapvető termék (földgáz) szállításának kimaradása miatt tartalékainak felhasználásával biztosította az ellátást. Az okokat a külföldi partnerek belátható időn belül elhárították, de az eset arra késztette a magyar szakembereket, hogy jelentős mértékben növeljék a tartalék kapacitásokat. 
Tisztában kell lenni azzal, hogy az ország nem csak az energiahordozók tekintetében, hanem az alapvető élelmiszereket, elemi létszükségleti cikkeket illetően sem önellátó, sőt számot tevő készletekkel, tartalékokkal sem rendelkezik. A külföldi szállítások elmaradása a létminimumhoz szükséges alapvető cikkek hiányát, többek között kritikus élelmiszerhiányt okozna.

A világgazdasági válság tapasztalatait leszűrve a Társadalmi stratégia részévé kell tenni egy gazdasági vészhelyzetre vonatkozó programot, melynek kizárólagos célja a szociális biztonság fenntartása súlyos válság esetén. Ez a program más országos szintet érintő vészhelyzetben is alkalmazható, pl. hadigazdálkodás, természeti katasztrófa, stb.

 

1. B.      Társadalmi stratégia

 

a)    A rendszerváltás alapvetően változtatta meg a társadalom szerkezetét. Az előző rendszer az egyént háttérbe szorította a közösséggel szemben, így az egyén boldogulása alapvetően a közösséghez való viszonyától, a közösségben betöltött szerepétől függött. A termelőeszközök társadalmi, közösségi tulajdonban voltak, a munkaerő értékét is inkább a csoportteljesítmény határozta meg, mint az egyéni képességek. A magas színvonalú együttműködés kedvezően hatott az élőmunka minőségére, de kedvezőtlenül befolyásolta a termelőeszközök fejlesztését, mert ezek jelentősége háttérbe szorult a munka személyi feltételeivel szemben (A szocializmusban a legfőbb érték az ember.). Ezért a szocialista országok fejlettsége, műszaki színvonala behozhatatlanul lemaradt a nyugati gazdaságtól, miközben Magyarország rendelkezett a térség legjobban képzett, legnagyobb tudású szakmunkásaival.
Ugyanakkor a rendszer megfosztotta az egyént a kiugrás, a kiemelkedés lehetőségétől. Ez tekinthető az egyéni szabadságjogok legdurvább korlátozásának, a rendszerváltás egyik fő kiváltó okának.
A piacgazdaság viszont szembeállítja egymással a társadalom szereplőit, mert alapja a verseny, mércéje pedig az érdekérvényesítő képesség. Ez jótékony hatással van az eszközök fejlesztésére, hiszen az egyén esélyeit javítja, ha jobb eszközökkel rendelkezik, mint versenytársai, de akadályozza az együttműködést, a közösség kialakulását, mert az egyén érdekérvényesítő képessége csak egy másik szereplőhöz viszonyítva értelmezhető, és ha az egyiké nőtt, akkor a másiké szükségszerűen romlott, így bármilyen csoport jön létre, azon belül kikerülhetetlenül ellenérdekeltség van. A piacgazdaságban is működő munkamegosztás azért működik, mert hosszabb, rövidebb távú közös célokkal ez a viszony moderálható, de ebben a gazdasági rendszerben fel nem oldható.

 

Magyarország gazdasági teljesítményének olyan arányban kellene növekednie, (körülbelül kétszeresére) mely a legtöbb szakember számára kívül esik a realitások határán. Ez kötött társadalmi keretek között igaz is. Kizárólag olyan társadalmi környezetben érhető el, amely képes ötvözni az együttműködés hatékonyságát a versenyből származó előnyökkel.

A meglévő adottságokra építve olyan környezetet kell teremteni, mely kedvez a közösségek kialakulásának. E szempontból a helyi, települési önkormányzatokat kell meglévő adottságoknak tekinteni, mert szerepük, feladataik és hatáskörük jelentős módosításával ők lehetnek az új közösségek letéteményesei. Az önkormányzati rendszer szerkezetét úgy kell módosítani, hogy alapelemei jól átlátható, megfelelő méretű (néhány ezer fős) lakóközösségek legyenek, melyek képviselői egyebek mellet a közösségi létformáért, tagjainak boldogulásáért, életkörülményeinek alakulásáért is felelősséget vállalnak. A rendelkezésre álló munkaerő kapacitások maximális kihasználásában, a teljes foglalkoztatottság kialakításában az önkormányzatoknak fontos szerep jut, mivel ez az intézmény alkalmas arra, hogy részletekbe menően figyelemmel kísérhesse az állampolgárok életét, szociális helyzetét, rászorultságukat, részvételüket a gazdasági folyamatokban, szerepvállalásukat a közteherviselésben.

A piacgazdaság lényegét jelentő verseny nélkülözhetetlen a gazdaság folyamatos fejlődése szempontjából, ugyanakkor a társadalom nem kívánt rétegződését, és egyes rétegek elszegényedését okozza. Az új önkormányzati és államigazgatási modell fontos feladata lesz, hogy a versenyt az egyének közötti szintről a közösségek közötti szintre emelje.

 

b)   Az államigazgatási rendszer működése, hasonlóan a többi nagy ellátórendszeréhez, akadozik. Sok a párhuzamosság az állami szervek és az önkormányzatok feladatai között, a feladatok leosztása mögött gyakran nincs koncepció, sok esetben az egyetlen cél a költségek áthárítása, ezért a leosztott feladatok és a források között nincs arányosság. Ennek rendszerint az önkormányzatok a vesztesei, bevételei nem fedezik a működésüket, az állam által leosztott feladatok végrehajtásához pedig nem kapják meg a szükséges forrásokat. Ezért sokan eladósodnak, csőd közeli helyzetbe kerülnek, működésképtelenné válnak, csődbe mennek.
Ebben az állapotban az államigazgatási rendszer, a közigazgatás, és az önkormányzat nem képes hatékonyan betölteni társadalmi szerepét. Struktúrák és folyamatok keverednek, az önkormányzatiságnak nincs tudatosan kialakított szerkezete, a magasabb szinten álló önkormányzatok nem integrációi az alacsonyabb szintű önkormányzatoknak, hanem mesterségesen generált, részben föléjük helyezett hivatal, gyakran összemosódó hatáskörökkel, más esetekben megfelelő hatáskörök nélkül.

 

Egy ország működése szempontjából rendkívül fontos, hogy a társadalmi struktúra világos és átlátható legyen. Ennek a társadalom építő elemeiből kell kiindulnia, egyén - család - helyi közösségek - intézményesített közösségek (helyi önkormányzatok) - közösségek szövetségei (megyei és regionális szinten) - szövetségek szövetségei (országos szinten, mely egyebek mellett alkalmas az alsóház szerepének betöltésére is. Így a demokrácia erős támasztékot kaphat, mert az ország irányításában a politikai alapú képviselet mellett megjelenik a területi, térségi alapú érdekképviselet is).

A társadalom szerkezetének tudatos átformálása fontos stratégiai célkitűzés, mely csak akkor hajtható végre, ha valamennyi politikai erő elkötelezett mellette. Az államigazgatás szerkezetének pedig az új társadalmi struktúrát kell szolgálnia és nem fordítva!

c)    Magyarország 1989-ben a demokráciát választotta. A rendszerváltást követően, a történelmi hagyományokkal rendelkező demokratikus államok berendezkedését és tapasztalatait figyelembe véve kialakította a demokratikus intézményrendszerét, mely, bár nem volt tökéletes, megfelelt az európai normáknak és egészen a legutóbbi időkig kielégítően működött. Mára kiderült, ha egy kormánnyal szemben csökken a bizalom, akkor kevés, ha az ország működése demokratikus, az intézményrendszernek és a jogi környezetnek olyannak kell lennie, hogy az kizárja a demokrácia szabályaitól való eltérés lehetőségét. Ennek a követelménynek Magyarország nem felel meg.

 

A demokratikus intézményrendszer valamint a jogi környezet felülvizsgálata és a követelményeknek megfelelő módosítása nagyságrendjét tekintve nem, de jelentőségét tekintve stratégiai feladat. Ezt alátámasztja, hogy a rendszert érintő minden módosítás csak kétharmados többséggel történhet, ami ugyan mindig szükséges, de nem mindig elégséges feltétel.

A magyar demokrácia állapotának átvizsgálását követően a szükséges módosításokat széles körű társadalmi egyeztetés után, Társadalmi konszenzus alapján lehet elvégezni. Ennek során figyelembe kell venni, hogy a társadalom részéről igény van a közakarat fokozottabb érvényesítésének lehetőségére, a népszavazás indokolatlan korlátainak megszüntetésére.

 

d)   A közakarat érvényesülésének területén kezdetektől fogva voltak problémák. Ez nem véletlen, a politika természetéből adódik. Belátható ugyanis, hogy politikai csoport olyan személyekből jöhet létre, akik valamilyen szempontból az általános véleménytől eltérő álláspontot fogalmaznak meg. Ezáltal magukat megkülönböztetik, tehát egyes szándékaik különböznek a többségi szándéktól, érdekeik gyakran nem esnek egybe a többségi érdekkel. Céljuk, hogy minél nagyobb részben ők határozzák meg, mi történjen a társadalomban, és ez a közakarat érvényesülése ellen hat. Jellemző esete volt ennek a rendszerváltás időszakában a köztársasági elnök választásáról szóló népszavazás. Mivel egyetlen párt sem volt érdekelt a helyes kérdés feltevésében, ezért a kérdés így szólt: 
Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?
Ahelyett, hogy így szólt volna:
A köztársasági elnök megválasztása általános választás, illetve népszavazás útján történjen?
Az eredmény ismert, sor került egy-két olyan köztársasági elnök megválasztására, akik népszavazás útján sohasem nyerték volna el címüket.
A politikai szereplők, függetlenül attól, hogy melyik párt volt hatalmon, több alkalommal korlátozták a népakarat érvényesülésének lehetőségét. Egyes esetekben ez indokolható, más esetekben hatalmi, pártpolitikai szempontok érvényesültek. 
Az aktuális állapotot a közakarat túlkorlátozása jellemzi.

 

A közakarat érvényesítésének lehetősége a demokratikus intézményrendszer legfontosabb eleme. Jogszabályi korlátozása mellet gyakorlását akadályozza a mai eljárás bonyolultsága, költségessége is.

Ezzel szemben a társadalom jogos követelése, hogy a lakosság minél nagyobb mértékben vehessen részt a közélet alakításában, sorsának irányításában. Ennek érdekében felül kell vizsgálni a népszavazási kezdeményezéseket korlátozó jogszabályokat. Ki kell fejleszteni a közakarat érvényesítésének egyszerű, olcsó lehetőségeit, legyenek például elektronikus szavazófülkék (ujjlenyomat azonosítóval), valamint a hozzájuk tartozó biztonsági rendszerrel, melyek gyakorlatilag minimális költséggel biztosíthatják a lakosság közvetlen állásfoglalásának lehetőségét, bármilyen ügyben, szinte tetszőleges gyakorisággal.

A parlamenti demokrácia tökéletlenségére hívta fel a figyelmet a jelenlegi, kétharmadot meghaladó kormánytöbbség. A demokrácia védelmében szükség van olyan törvényekre, melyek előkészítése ugyan a parlament feladatai közé tartozik, de csak népszavazás egyetértő eredménye esetén léptethető hatályba. A mai helyzetből kiindulva olyan lehetőségre is szükség van, mely szerint a közakarat egyértelmű kifejezésével megszüntethető egyes törvények módosításának minősített többséghez való rögzítése.

E stratégiai célkitűzés még további lehetőségek hordozója.

 

e)   A népképviseleti rendszer a demokrácia megvalósulásának fontos része. A parlamenti képviselők megválasztásának folyamatait lényegében az előző rendszertől örökölte az ország. Ez abból a feltételezésből indul ki, hogy a választók nem hozhatnak hibás döntést, ezért nincs is mód arra, hogy a cikluson belül megváltoztassák álláspontjukat.
Ezzel szemben a választóknak gyakran nincs módjuk megismerni a képviselőjelölteket, sokszor szavaznak az ajánló pártba vetett bizalmuk alapján, vagy támpont nélkül, és csak később derül ki, hogy a megválasztott képviselő alkalmatlan a feladat ellátására. Ennél jelentősebb probléma, hogy a megválasztott képviselők cselekvési szabadsága a ciklus végéig olyan mértékben kiszélesedik, amellyel élve hatalmas anyagi, erkölcsi károkat okozhatnak, választóik akaratával ellentétesen szélsőséges nézeteket képviselhetnek, vagy passzivitásukkal teret engedhetnek olyan folyamatoknak, mely választási körzetük, esetleg az egész ország érdekeivel ellentétesek.
Hasonló a helyzet az önkormányzati képviselők és a polgármesterek megválasztásának területén is.
Ezzel szemben azt is figyelembe kell venni, hogy a képviselők munkája megkövetel egyfajta biztonságot, függetlenséget, szabad mozgásteret. Nem lehet őket annak kitenni, hogy nézetük, álláspontjuk vagy az általuk képviselt érdekek miatt alaptalan támadások érhessék, munkájukat, egzisztenciájukat veszélyeztessék. Ugyancsak nem lehet kitenni a kormányt annak, hogy parlamenti támogatottsága a ciklus alatt indokolatlanul nagy mértékben megváltozzon, tevékenységét szemben álló párt, vagy más politikai, társadalmi erő politikai szándékkal ellehetetlenítse.

 

A mérleg egyik serpenyőjében az áll, hogy a képviselők visszahívhatóságának intézményét más államok mintájára Magyarországon is be kell vezetni, mind a parlamenti, mind az önkormányzati képviselők, polgármesterek esetében. A másik serpenyőben az áll, hogy mindehhez olyan protokollt kell rendelni, amely nem teszi lehetővé, a visszahívás folyamatainak hat hónapnál korábban történő lezárását, megakadályozza az eljárás indokolatlan megindítását, meggátolja, hogy egy képviselő munkáját ellentétes pártérdekből akadályozni lehessen, és súlyos következményeket rendel a megalapozatlanul indított eljárások kezdeményezéséhez.
Arra is lehetőséget kell nyitni, hogy hasonló garanciális elemek mellett mód legyen a képviselő tevékenységének felfüggesztésére.

A szélsőséges nézetek képviselete egyrészt rendkívüli veszélyt jelent a társadalomra, másrészt az ellene való fellépés demokratikus alapjogokkal kapcsolatos aggályokat vet fel. Az azonban megengedhetetlen, hogy súlyosan szélsőséges nézeteket hangoztató, törvény és közösségellenes tevékenységet végző személyeket mentelmi jog védjen, szélsőséges szervezet a demokratikus jogokra való hivatkozással rendszeresen jelentős időkeretet kapjon a kereskedelmi és közmédiákban.

Kezdeményezni kell egy olyan nemzetközi intézmény létrejöttét, amely hivatott és jogosult annak megállapítására, hogy egy szervezet tevékenysége a világ demokratikus felfogásával összeegyeztethetetlen, melynek határozata alapján az eljárást kezdeményező nemzet a szervezetet betilthatja, parlamenti működését megtagadhatja. Emellett lehetővé kell tenni, hogy népszavazás minősített többségével felhatalmazva a szélsőséges cselekmények a parlamenten belül és kívül is szigorúbban szankcionálhatók legyenek.

A stratégiai célkitűzés tehát a társadalom védelme a hatalmi pozícióban megjelenő alkalmatlansággal, rossz szándékkal és a szélsőségekkel szemben.

A társadalmi szerkezet átalakításának időszakában az ország természetesen eleget tesz a korábban vállalt kötelezettségeinek, betartja a megkötött nemzetközi egyezményeket, szövetségeseivel kialakított viszonyában biztosítja a folytonosságot és a folyamatosságot.

 

1. C.      Kormánypolitika

 

a)    A kialakult szokások szerint Magyarország első embere a köztársaság elnöke. Ezzel szemben a hatalom gyakorlását jellemző forma a parlamentáris demokrácia, melynek keretei között a köztársaság elnökét a parlament választja, és a parlamentnek van alárendelve. Hatásköre erősen korlátozott, szerepe nagyrészt protokolláris. A valóságban a végrehajtó hatalom legfőbb irányítója a miniszterelnök. Kinevezésének folyamatában élesen elkülönül a jelölt állítás és a jelölés, megválasztás. A jelölt állítás az általános választások előkészítő időszakában történik. A választáson induló pártok már a kampányidőszak előtt megnevezik miniszterelnök-jelöltjüket, és őt teszik választási kampányuk központi szereplőjévé. Ezzel, ha nem is direkt módon, de a pártlistás szavazás érdemben egy személyre irányul, mintha a miniszterelnök választása közvetlen volna. Ha a győztes párt parlamenti többséggel rendelkezik, vagy képes olyan koalíciót létrehozni, amely biztosítja a többséget, akkor a folyamat többi része formális, a győztes párt miniszterelnök jelöltjét a köztársaság elnöke jelöli, és a parlament megválasztja. Elvben a köztársasági elnök mást is jelölhet, de aki mögött nincs parlamenti többség, az nyilván nem kapja meg a szavazatoknak a kinevezéséhez szükséges mennyiségét.
A miniszterelnök-jelölt jellemzően a párt legnagyobb befolyással bíró, leggyakrabban első embere, elnöke. Néhány esetben ez nem így van, de ennek következménye a konfliktusoktól terhelt, alacsony színvonalú kormányzati teljesítmény, a hatalmi bizonytalanság, a bizalmi válság, a kormány megbuktatása. Erre az elmúlt időszakban Magyarországon is volt példa.

 

Abból kiindulva, hogy a stabil kormányzás biztosításához elengedhetetlenül szükséges a kormányzó párt parlamenti többsége, az egyensúly biztosításának érdekében a köztársasági elnök befolyását kell erősíteni. Az, hogy a köztársaság elnökét a miniszterelnök befolyása alatt álló parlament választja, ugyanakkor a miniszterelnököt a köztársasági elnök jelöli, finoman szólva is aggályokat vethet fel.

A köztársasági elnök személyét, és intézményét, valamint a helyi és magasabb szintű önkormányzatok vezetőit, testületeit a néphatalmi ág képviselőinek kell tekinteni és közvetlen választás útján kell kinevezni.

A parlamenti képviselők szerepét, a miniszterelnök és a kormány tagjainak tevékenységét, a szakmai, politikai ághoz kell sorolni és megválasztásuk, kinevezésük gyakorlatát az eddigiek szerint kell folytatni. Ugyanakkor a rendszer stabilitását, kiegyensúlyozottságát növeli, ha a két hatalmi ág nem szinkronban, hanem egymástól eltolva működik. Ezért olyan választási rendszert kell kialakítani, melyben a néphatalmi ág képviselőit öt évre, a szakmai, politikai ág képviselőit négy évre választják. Mindemellett kívánatos az is, hogy fontos állami, kormányzati szervezet irányítójának határozott idejű kinevezése az 5 évet ne haladhassa meg, de megbízatása legalább egyszer meghosszabbítható legyen.

Ez a stratégiai módosítás alapvetően érinti az ország irányításának rendszerét, ezért az átalakításnak hosszabb időre elnyújtva, több cikluson át, a folyamatosság biztosítása mellett kell megtörténnie.

 

b)   Ha a kormányfő pozíciója erős, akkor informális hatáskörét nem csak a kormányszervekre, hanem pártjára, és annak többsége révén az egész parlamentre képes kiterjeszteni. Ezt gyengíti, ha a szóban forgó többséget koalíció biztosítja, de ha a kormányzó párt kétharmadot meghaladó többséggel rendelkezik, a miniszterelnök kezében gyakorlatilag abszolutikus hatalom összpontosul. Ilyen esetben rendkívül sok függ egyrészt a hatalmat gyakorló miniszterelnök személyes képességeitől, másrészt a folyamatok nemzetközi megítélésétől. Magyarország méretét, gazdasági, politikai jelentőségét, valamint földrajzi elhelyezkedését tekintve ez utóbbi a meghatározó, a jelentős európai hatalmak szokatlan és vitatható eszközök alkalmazása árán is megvédik érdekeiket, hegemóniájukat.

 

Az ország irányításának stabilitásához és biztonságához szükséges hatalmat a kormány és a kormányfő számára biztosítani kell, de ez nem lehet korlátlan. A szakmai, politikai irányító rendszer működése alapvetően ettől az egy ponttól eltekintve megfelel a XXI. századi modern társadalom követelményeinek, a szükséges korlátokat pedig a néphatalmi ág keretei között felépíthető Önkormányzatok Szövetségének Országos Tanácsa (ÖSZOT) biztosíthatja vétójog útján, megfelelően kialakított folyamatok mellett. Ezzel gyakorlatilag megvalósul egyfajta kétszintű parlament, amelynek igénye régen megfogalmazódott, de körvonalai korábban nem tudtak kibontakozni.

 

c)    Az erős kormányzati pozíció hasznos az ország irányítása szempontjából, de alapvetően korlátozhatja a parlamenti ellenzék működését, mozgásterét. Minden ciklusváltás állandó problémája az új többségnek az új ellenzékhez, a korábbi hatalomhoz való viszonya. A kormányváltás időszakában visszatérő retorikai elem az ellenzékkel való együttműködés, a másik oldalon pedig a konstruktív ellenzékiség. A gyakorlatban rendszerint egyik sem valósul meg, a kormányoldal politikai célja az ellenzék lejáratása, az ellenzéké pedig a kormányzati munka akadályozása, ellehetetlenítése. A felelőtlen ellenzéki magatartás jelentős károkat okoz az országnak, mint ahogy az ellenzék javaslatainak politikai okból történő lesöprése is növeli az ország elmaradt hasznából származó veszteségeket.

 

Az ország érdekei ellen ható, politikai szándékú, öncélú akciók elé akadályokat kell állítani. Lehetővé kell tenni a bizonyíthatóan hátrányt okozó parlamenti magatartás szankcionálását, mindkét oldalon. Intézményes garanciákat kell beépíteni arra, hogy az ellenzék megvalósíthassa hasznos elképzeléseit. Olyan folyamatokat kell kialakítani, amelyben megfelelő korlátok mellett érdemben tudnak együttműködni a színeiket képviselő önkormányzatokkal, és hatást gyakorolhatnak a társadalom működésére anélkül, hogy korlátoznák a kormányzó pártot az ország vezetésében.

 

d)   Ha a mindenkori kormány hatalma nem kontrollálható megfelelő mértékben, megnő a közélet tisztaságát veszélyeztető cselekmények lehetőségének veszélye. Magyarország e szempontból nincs jó helyzetben, a nemzetközi rangsorban a 40. és az 50. helyezés között található, sajnos közelebb az 50.-hez. Nem csak a korrupcióval, a hivatali hatalommal való visszaéléssel kell szembenézni, hanem az is tarthatatlan, hogy hatalomváltás esetén a szakmaisággal szemben a politikai hűség kerül előtérbe. Az új hatalom képviselői az előző kurzus szakembereit azok szakmai képességeire való tekintet nélkül, politikai szempontok alapján lecserélik, komplett államigazgatási intézményeket, kormányhivatalokat szüntetnek meg, és újakat hoznak létre szakmai szempontokkal nem indokolható módon, kizárólag a káderpolitikának alárendelve. Ennek megfékezésére a parlament és a jelenlegi közjogi rendszer alkalmatlan.

 

A mindennapi gyakorlatban jelentős változásokra van szükség. Előtérbe kell helyezni a kinevezéseknél a szakmai alkalmasságot. Az állami közhatalommal való visszaélés súlyos bűncselekménynek számítson. Erősíti a személyi felelősség súlyát, ha a testületi döntésekért az előterjesztő lesz felelős, a kinevezésekért pedig az ajánló, stb. Lényeges elveket kell kidolgozni a felelősség elháríthatóságának megakadályozására. Meg kell különböztetni a politikai, a büntetőjogi és az anyagi felelősséget, és ki kell dolgozni a szankciók rendszerét. Sem az alkalmatlanság, sem a bűnös szándék nem maradhat következmények nélkül.

A korrupcióban érintett elkövető, vagy elkövetők feletteseit legalábbis politikai felelősség terheli, mivel feladataik közé tartozik az ilyen cselekmények észlelése, megakadályozása is. A politikai felelősség megállapítását pedig lemondásnak, menesztésnek kell követnie.

A közélet tisztaságának védelme akkor a leghatékonyabb, ha az ellene elkövethető cselekmények lehetőségét sikerül minél nagyobb mértékben kizárni.

Mivel a stabil kormányzás feltétele a kormányoldal parlamenti többsége, ezért a kormány tevékenységének kontrollját a parlamenten kívül kell megvalósítani. Ez alátámasztja a néphatalmi ág létrehozásának szükségességét, és egyben azt is körvonalazza, hogy a néphatalmi ág legfelsőbb testületeinek milyen feladatokat kell ellátnia, milyen hatáskörrel, jogosultsággal kell rendelkeznie.

 

e)   Az önkormányzatokra vetített politikai besorolás jelentős mértékben befolyásolja a települések és a kormány viszonyát. A polgármester, illetve a képviselő testület többségének politikai beállítottsága egyes esetekben megengedhetetlen hátrányt jelent a helyi lakosság számára. A közélet szintjén jelentkező diszkrimináció nem csak etikátlan, hanem társadalmi feszültségeket gerjeszt, rombolja a demokráciát és Magyarország nemzetközi megítélését.

 

A kormány és a települések viszonyában a politikai hovatartozás nem játszhat szerepet. Olyan jogi környezetet kell biztosítani, amely képes arra, hogy szigorúan szabályozott folyamatok, és jól megtervezett algoritmusok segítségével biztosítsa minden település számára az esélyegyenlőséget, kizárja a hátrányos megkülönböztetés lehetőségét. A jól felépített önkormányzati rendszer, és a hierarchikus népképviseleti struktúra képes biztosítani a mindenkori kormány és a települések harmonikus együttműködését, politikai hovatartozástól, konfliktusoktól mentesen.

 

f)     A kormány terveit és elképzeléseit köteles előzetesen a parlament és a lakosság tudomására hozni, valamint tevékenységének eredményeiről tájékoztatást nyújtani. Ez a kormányprogram elkészítésével és elfogadásával kezdődik, és a végrehajtás során az érintett politikai és társadalmi szervezetek bevonásával, széleskörű egyeztetéssel kellene, hogy folytatódjon. Egyes nemzetközi egyezményeket érintő esetekben a kormányzati szándék, vagy tevékenység megítélésében külföldi szervezet is illetékes lehet. A mindennapi gyakorlatban azonban a kormány és az érintett szervezetek, rétegek között a kapcsolat ki van szolgáltatva a kormány szándékának, politikai céljainak. Nem ritka az érintettekkel szemben tanúsított inkorrekt magatartás, ilyen a politikai szereplők, közvélemény szándékos megtévesztése, visszaélés a politikai, államigazgatási, közigazgatási hatalommal, a személyi felelősség leplezése kollektív döntési mechanizmusok alkalmazásával, stb.

 

Olyan politikai, etikai normagyűjteményre van szükség, amely alkalmas arra, hogy megsértőivel szemben szankciók alkalmazására kerüljön sor. A politikai etikai normagyűjtemény nem csak a kormányzati tevékenység szempontjából fontos, arra is alkalmas lehet, hogy az etikátlan ellenzéki magatartást szankcionálja. A csökkenő parlamenti létszám jó kiindulási alap, az új választási törvénynek csak azokat az elemeit kell módosítani, amelyek aránytalanságokat eredményeznek a népképviselet maradéktalan érvényesülése szempontjából.

Olyan folyamatokat kell kialakítani a parlamentben, amelyek következményekkel fenyegetik a parlamenti munkát akadályozó, az ország érdekeit sértő szándékot, fellépést, cselekményt, történjen az kormányoldalról, vagy ellenzéki indíttatásból.

Ha a kormányoldali többséggel szemben, kiemelten fontos kérdésben felmerül a többséggel való visszaélés gyanúja, az ellenzéknek legyen lehetősége a néphatalmi ág megfelelő fórumához fordulni, mely indokolt esetben élhet vétójogával.

 

g)    A kormány a döntési szintek kialakítása során gyakran elsőbbséget biztosít a hatalom központosítására irányuló törekvéseinek, politikai érdekeinek, vagy a kormányzó párton belüli meghatározó személyek, csoportok céljainak. Ez megbontja az irányító folyamatok és az irányítást biztosító szerkezeti felépítés egyensúlyát, működési zavarokat okoz, csökkenti a kormányzás hatékonyságát és stabilitását. Ha a döntéshozók nem ismerik a valós folyamatokat, fennáll annak a veszélye, hogy döntéseik a kívánt célt nem érik el, szinte azonnal korrekcióra szorulnak, amelyek nincsenek összefüggésben a más területeken meghozott döntésekkel, ezért azokat hozzájuk kell igazítani, amelyek újabb kiigazításokat generálnak. Így a kormányzás ötlethalmazzá, tervezhetetlenné és kezelhetetlenné válik, a minimálisan elfogadható szint is csak aránytalan áldozatok árán, vagy még úgy sem biztosítható. Nő a társadalmi elégedetlenség, csökken a külföld bizalma, romlik az ország finanszírozhatósága.

 

Felül kell vizsgálni, és szükség szerint helyre kell állítani a döntés folyamatainak és struktúrájának egymáshoz való viszonyát. A döntések azon a szinten szülessenek, amelyeken hatásukat kifejtik, és a döntéshozatalban azok vegyenek részt, akik életére, munkájára a döntés eredménye hatást gyakorol.

 

h)   A kormány működésének költségeit alapvetően befolyásolja a kormánytisztviselők, köztisztviselők és közalkalmazottak száma. Nincsenek objektív adatok a helyes arányok kialakításához, ezért ez egy különösen reflektált és sérülékeny terület. Szerepe van egy kormány hatalom gyakorló és megtartó képességében, ugyanakkor kiszolgáltatott az ország gazdasági állapotával szemben. Magyarországon az utóbbi - sajnos hosszabb - időszakban az volt jellemző, hogy a közszféra a gazdasági állapot folyamatos romlásával együtt járó megszorítások elsődleges célterülete volt, az állami alkalmazottak létszáma egyre csökkent, ezzel együtt romlott a nagy ellátórendszerek működése, amely ma már a minimálisan elfogadható szintet sem, vagy alig teljesíti.

 

A közszférában dolgozók létszámát a nagy ellátórendszerekben foglalkoztatottak száma befolyásolja a legnagyobb mértékben. Ezek reformja elkerülhetetlen, működésüket úgy kell kialakítani, hogy racionális gazdálkodásban legyenek érdekeltek, a munkaerő-gazdálkodás területén is. Ez esetben az állami alkalmazottak száma annyi lesz, amennyire szükség van, nem több, nem kevesebb. De fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy az ellátórendszerekkel szemben támasztott társadalmi követelmények viszonylag gyorsan és viszonylag nagy mértékben képesek változni, ezért biztosítani kell a közszférában foglalkoztatott munkaerő mobilitását a közszférán belül, és azon kívül is. Ez is alátámasztja, hogy az állami felügyelet alatt működő teljes foglalkoztatottság bevezetése a világot jellemző társadalmi fejlődés által generált kényszer, amely elodázható, de el nem kerülhető.

 

III.

A legfontosabb változások: államigazgatás, önkormányzatok

 

Az ország előtt álló problémák megoldása megköveteli az összefogást. A magyar Társadalmi együttműködés színvonala, hatékonysága igen alacsony. Ezért az első és legfontosabb, hogy a Társadalmi Tanács megvalósítsa a nemzet egységét, olyan államigazgatási szerkezetet építsen ki, amelyben az állampolgár több egy statisztikai adatnál, ahol minden egyén és a család látható és fontos szereplője a társadalomnak.

Ennek érdekében az önkormányzatoknak – tevékenységüket és hatáskörüket jelentősen megnövelve – az államigazgatás felépítésének alapelemévé kell válniuk.

A települések lakosságának eltérő létszáma a legtöbb helyen nem teszi lehetővé, hogy a polgármester minden lakos, minden család helyzetével, problémáival tisztában legyen. Ugyanakkor szükség van arra, hogy a közhatalmat gyakorló testület lássa az illetékességi területén élő lakosság problémáit, társadalmi aktivitását, közterhekhez való hozzájárulását, áldozatvállaló és terhelhető képességét.

Ezért az önkormányzati képviselők tevékenységének, felelősségének és hatáskörének ki kell bővülnie.

Az önkormányzati képviselő körzetét úgy kell megállapítani, hogy az ott élő lakosság létszáma a hatezer főtől legfeljebb annak egy harmadával térhet el.  Megválasztása után felelősséggel tartozik a körzetében élő lakosság szociális helyzetének figyelemmel kíséréséért. Az ötezer fős létszámot meg nem haladó településeken ez a polgármester közvetlen felelőssége.

 

A válság leküzdésének egyik feltétele a szegénység felszámolása. Ez megköveteli, hogy az állam a racionális, az önkormányzat pedig a paternalista megközelítést részesítse előnyben.

 

Jelentőségük növekedésével megváltozik az önkormányzatok működésének finanszírozása, költségvetéshez való viszonya, az államháztartás működtetésében játszott szerepe.

A kormány javaslatot tesz arra, hogy a parlament egyes adónemek megállapításának és kirovásának hatáskörét átruházza az önkormányzatokra, ugyanakkor feladatul szabja számukra ezek beszedését, azzal, hogy a beszedett adók törvényben meghatározott hányada az önkormányzatoknál marad. Ez azt is jelenti, hogy egyes adótípusok mértéke településenként, megyénként vagy tájegységenként eltérő lehet, erre vonatkozóan a kormány irányelveket ad ki és szükség szerint egyeztet az önkormányzatokkal.

Az új feladatra tekintettel viszont növekszik állam ellenőrzési kötelezettsége és a társadalmi ellenőrzés lehetősége. A helyi testületek által megállapított adók nem veszélyeztethetik a családok szociális biztonságát.

 

Az önkormányzatok stratégiai jelentőségű szereplői a duális gazdasági rendszer kiépítésének, a teljes foglalkoztatottság kialakításának. E tekintetben több feladattal bővül a tevékenységük:

 

-          Megfelelő számú munkahelyet alakítanak ki azzal, hogy önkormányzati tulajdonban működő vállalatokat hoznak létre.

-          Közreműködnek a szociális mezőgazdasági szövetkezetek létrejöttében, ezek működését kezdeményezik, szervezik, koordinálják, lehetőségeik szerint erőforrások (földterület, épület, stb.) biztosításával maguk is aktív részévé válnak.

-          A szabad munkaerő irányításával, közvetítésével, a helyi vállalkozókkal való kapcsolattartással valamint a közterhekhez való hozzájárulás kötelezettségének nyomon követésével és a törvény által biztosított szankciók alkalmazásával biztosítják a rendszer működését.

 

A tevékenységükből származó gazdasági haszon az önkormányzatok forrásait bővíti, azzal szabadon rendelkeznek. Az általuk működtetett vállalatokat település üzemeltetési és szociális tevékenységük végrehajtására, bővítésére is felhasználhatják.

                 

A teljes foglalkoztatás kialakításában való részvétel az önkormányzatok lehetőségeit nagymértékben növeli. A szociális segítségnyújtás eszközei közül elsővé lép elő a munkalehetőség (munkajövedelem) biztosítása, és utolsóvá válik a közműköltségek átvállalása vagy a pénzbeli segély. A kettő között van az önkormányzati vállalatok által nyújtott szociális szolgáltatás, mely lehet a lakóhely gondozása, karbantartása, javítása, bővítése, szélsőséges esetben újjáépítése, lehet szociális étkeztetés, ápolás biztosítása, elsősorban a regionális öngondoskodás céljából létrejött önkormányzati vállalkozások útján. Az ilyen feladatok teljesítése állami megrendelésre is történhet.

Az öngondoskodó önkormányzati vállalkozások, szociális szövetkezetek egyik kiemelt gazdasági tevékenysége a mezőgazdasági tevékenység, földművelés és állattartás. Ezek – önkormányzati felügyelet alatt – jelentős részt önkormányzati és állami földtulajdonra alapozva, az előző rendszer téeszeihez hasonló módon működhetnek. A szociális szövetkezet tagsága kötelezettségeit a mezőgazdasági tevékenységekre jellemző szezonális illetve változó munkarendben teljesíti, melyek szervezéséről a szövetkezet operatív munkatársai gondoskodnak. A szövetkezet tagságának javadalmazása éves elszámolás alapján történik. Ennek terhére a tag havi rendszeres pénzbeli előlegben részesül, és az év végén vele a szövetkezet elszámol. a különbözet egy részét a szövetkezet pénzben fizeti – a tagság megállapodásától függően ez történhet 12 egyenlő részben a következő év havi alapelőlegéhez hozzáadva, vagy a zárszámadást követően egy összegben. A különbözet más része természetben (terményben) kerül teljesítésre. A kormány célja, hogy ezzel ösztönözze a háztáji állattartást. A szociális szövetkezetek kertészeti és állattartó tevékenysége fellendítheti a helyi élelmiszer feldolgozó vállalkozások üzleti lehetőségeit, javíthatja piaci pozícióikat, így teremthető meg a jól működő piacgazdaság és az állami gazdasági szerepvállalás egyensúlya.

Ez az önkormányzatoktól helyi rendeleteik felülvizsgálatát településfejlesztési koncepciójuk átgondolását is megköveteli. Nem az állattartást, hanem az állattartás tilalmát kell korlátozni, különösen a kis létszámú településeken. A nagyobb lélekszámú, városias jellegű településközponttal rendelkező települések peremvidékén és külterületein ki kell alakítani az állattartás és a növénytermesztés jogszabályi feltételeit, biztosítani kell annak lehetőségét.

Az öngondoskodó szociális szövetkezetek létrehozásához, tevékenységének elindításához az állam támogatást biztosít. Ugyanakkor a vidéki lakosság magánvállalkozásokban való részvételét, ilyenek létrehozását, működését nem korlátozza, ellenkezőleg: az ország anyagi lehetőségei szerint támogatja.

 

A megváltozott feladatok miatt sokkal szorosabbá válik az önkormányzatok és a közigazgatási szervezetek kapcsolata. Ennek biztosítása érdekében egyes közigazgatási funkciók az önkormányzatok szervezésében működnek, az önkormányzati hivatal részévé válnak, de nem kerülnek az önkormányzatok hatáskörébe, továbbra is a területileg illetékes közigazgatási hivatalhoz tartoznak. E koordinátorok feladata az együttműködés zavartalanságának biztosítása.

 

Az elmúlt időszak tanúsága szerint a demokrácia védelmét meg kell erősíteni. Ennek egyik lehetősége a demokratikusan választott képviselők visszahívhatóságának bevezetése, mind az önkormányzati, mind a parlamenti képviselők esetében. Természetesen a visszahívhatóság folyamatát úgy kell kialakítani, hogy az a választott testületek tevékenységét ne akadályozhassa, visszaélésre ne adjon alkalmat, indokolatlanul ne lehessen alkalmazni.

Az önkormányzatok államigazgatásban vállalt szerepe, a feladatok jelentősége megköveteli, hogy a kormány legyen képes biztosítani az államigazgatási feladatok ellátásának folyamatosságát. A kormány az önkormányzatokkal szemben szankciókat nem alkalmazhat, de kérheti az országgyűléstől vizsgálat indítását, szankciókat kezdeményezhet a polgármester, a képviselők illetve a testület ellen. Ugyanígy a polgármester vagy helyi képviselő visszahívását, a képviselőtestület feloszlatását nem csak a lakóhely szerint illetékes polgárok törvényben meghatározott csoportja kezdeményezheti, hanem – más eljárásban – a kormány is indítványozhatja, melyről az országgyűlés dönt.

A cél, hogy a lakosság ne kerülhessen jelentős mértékben hátrányos helyzetbe a polgármester, vagy a képviselő testület alkalmatlansága, együttműködésük hiánya miatt.

 

Közigazgatási intézmény, kormányhivatal, önkormányzat, vagy azok gazdálkodó szervezete csak szigorú eljárási rend betartása mellett, 100 %-os magyar tulajdonú pénzintézettől vehet fel hitelt. Önkormányzatok hitelfelvételéhez a belügyminisztérium, önállóan gazdálkodó kormányzati vagy közigazgatási intézmény hitelfelvételéhez a parlament hozzájárulása szükséges.

 

Az önkormányzati rendszer többszintű struktúra szerint működik.

A legfelsőbb szint az Önkormányzatok Országos Tanácsa, melynek operatív szerve az Országos Önkormányzat.  Az Önkormányzatok Országos Tanácsának tagjait a Megyei Önkormányzatok saját képviselőik közül delegálják, az országos önkormányzat képviselői általános választás útján töltik be pozíciójukat. Az Önkormányzatok Országos Tanácsa egyben betölti a parlamenti alsóház szerepét is.

Az Önkormányzatok Megyei Tanácsába a helyi önkormányzatok delegálhatják képviselőiket. Ennek operatív testülete a választott képviselőkből álló Megyei Önkormányzat. Budapest esetében a kerületi önkormányzatok által delegált képviselők vesznek részt az Önkormányzatok Fővárosi Tanácsában, melynek operatív testülete Budapest Főváros Önkormányzata. A Megyei Önkormányzat munkáját a Megyei Önkormányzat Elnöke, Budapest Főváros Önkormányzatának tevékenységét Budapest Főpolgármestere irányítja. A Megyei és a Fővárosi Önkormányzat feladatkörét, jog- és hatáskörét az önkormányzatok megyei, illetve fővárosi tanácsa határozza meg.

A Társadalmi kisebbségek helyi, megyei és országos testületei a megfelelő szintű önkormányzati szervezet részekén működnek.

 

Az önkormányzati rendszer teljes átalakítása hosszú folyamat, melyből a Társadalmi Tanácsazon kívül, hogy lefekteti az átalakítás irányvonalát, kijelöli főbb állomásait, csak azon feladatok elvégzésére vállalkozik, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a válság kezeléséhez. Ennek szellemében dolgozza ki és nyújtja be javaslatát az önkormányzati törvény módosítására.

 

IV.

Oktatáspolitika

 

A modern, XXI. századi állam alapjait az önkormányzatok szerepének és feladatainak alapvető módosításával lehet megteremteni, de folyamatosságának biztosításához az oktatási rendszer átalakítása elengedhetetlen. Három terület szabályozását kell olyan módon megoldani, hogy az hosszú időre biztosítsa a rendszer stabilitását.

 

-          a képzések szintje, struktúrája

-          az oktatás finanszírozása

-          a tananyag tartalma és a követelmények

 

A változások alapvetően átrendezik az oktatás környezetében dolgozó pedagógusok és más iskolai alkalmazottak jövedelmi viszonyait, társadalmi szerepét, értékelését.

 

1. A.      A képzések szintje, struktúrája

 

A Társadalmi Tanács a rendszert közismereti oktatásra és szakmai képzésre bontja. A közismereti oktatás megvalósítását két szinten, a szakmai képzést három szinten tervezi.

Az új szerkezetben az alapfokú (általános iskolai) oktatás időtartamát a kormány 2 évvel megnöveli és egy alapszintű szakmai képzéssel egészíti ki. Ezzel összefüggésben a tankötelezettség 16 éves korig, az általános iskola folyamatos elvégzését feltételezve annak befejezéséig tart. Az általános iskolai oktatás és képzés a 16. életévüket betöltött állampolgárok számára is alanyi jog, annak költségei a tanulót nem terhelik. A kormánynak arra kell törekednie, hogy az általános iskola első öt osztályát a tanulók saját lakóhelyükön, helyben végezzék, és ahol erre lehetőség van, legyen módjuk helyben folytatni. Ahol a lakosság létszáma az általános iskola felső tagozatának gazdaságos működtetését nem teszi lehetővé, ott gondoskodni kell a tanulók szállításáról, vagy ingyenes utaztatásukról.

A középfokú oktatás 4 éves időtartamban történik, a tevékenységet végző intézmény megnevezése „gimnázium”. A végzettséget „érettségi bizonyítvány” igazolja. (A kétszintű érettségi rendszerét a Társadalmi Tanács nem támogatja.) A későbbiek során a preferált tananyag összetétel szerint az oktatás két területre, humán gimnáziumra és reálgimnáziumra választható szét, a társadalom igényeinek és a kor követelményeinek megfelelően.

A középszintű szakmai képzés épülhet a megszerzett alapszakmai végzettségre, de lehet ettől eltérő is. Ennek függvényében időtartama kettő, vagy három év lehet. A középszintű szakmai képzettséget „középszintű képesítő oklevél” igazolja.

A középfokú végzettség és a középszintű szakmai képzettség megszerzése az állampolgárok számára alanyi jog, mindkettő elvégezhető tetszőleges sorrendben, ennek költségei – a tanulmányok folyamatos teljesítését feltételezve – nem terheli. Évismétlés esetén a költségek egy része a tanulót terhelik.

A képzési rendszer legfelső szintje szakmai képzés. Történhet egyetemeken, főiskolákon és felsőszintű szakképző intézetekben törvény által meghatározott időtartamban és módon. Az egyetemi és főiskolai tanulmányok elvégzését egyetemi diploma és főiskolai oklevél igazolja, a végzettség minősítése „felsőfokú” a szakmai képzettség minősítése „felső szintű”. A doktori és tudományos fokozatok megszerzésének módja és értelmezése alapvetően nem változik. A felső szintű szakképző intézményekben befejezett tanulmányok minősítése: „középfokú végzettség” és „felső szintű” szakmai képzettség.

Ezek tisztázása hozzájárul az oktatási rendszer hosszan tartó stabilitásához.

 

1. B.      Az oktatás finanszírozása

 

A Társadalmi Tanács az oktatási rendszer költségeinek érvényesítését, elosztását alapvetően kívánja megváltoztatni. Kijelenti, hogy „ingyenes” oktatás nem létezik, a kérdés csak az lehet, ki állapítja meg, mennyire indokoltak és kit terhelnek annak költségei.

 Az oktatás új rendszerében az iskolák saját hatáskörben állapítják meg a tandíjat, amely egy intézményen belül, évfolyamtól, szaktól, tagozattól, stb. függően eltérő is lehet. Ettől a kormány azonnali és jelentős változásokat vár; nagyon rövid idő alatt piaci viszonyok alakulnak ki a teljes oktatási vertikumban, szembesül az iskolák kínálata a lakosság keresletével, a munkaerő piaci állapotokkal. Ez befolyásolja a különböző célú képzések „árfolyamát”, a tandíjat, illetve az adott költségen a keresletet és a kínálatot, vagyis a képzés összetételét.

Ezeket a költségeket a kormány nem terheli közvetlenül a magyar családokra, a tanulókra, hanem megosztja az állam, az önkormányzatok és a tanulók között.

Az állami, önkormányzati hozzájárulás bázisa az adott oktatási szint adott évfolyam, azonos típusú oktatási-képzési szolgáltatásainak országos átlaga, köztük a költségek megosztásának arányát törvény szabályozza. Első ajánlás: a költségek 2/3-át az állam, 1/3-át az önkormányzatok viselik.

 

Az általános iskolai oktatás és képzés költségeinek nagyobbik részét az állam, kisebbik részét a tanuló lakóhelye szerint illetékes önkormányzat fedezi. Ebbe a tanuló 20 éves koráig az osztályismétlés költségei is beletartoznak. A kormány célja, hogy lehetőség szerint 20 éves kora előtt minden lakos rendelkezzen általános iskolai végbizonyítvánnyal és legalább egy alapszakmával. 20 évesnél idősebb általános iskolai tanuló költségeihez az állam nem járul hozzá, az önkormányzat pedig saját hatáskörében dönthet a hozzájárulás folyósításáról és annak mértékéről.

 

A középiskolai tanulmányok (a középfokú, illetve középszintű végzettség megszerzésének) költségeit – a tanulmányok folyamatos teljesítményét feltételezve – az állam és az önkormányzatok az előzőek szerint osztják meg, de az önkormányzati hányad támogatásnak minősül. Évismétlés esetén az állam a tandíj ráeső összegét köteles biztosítani, de az önkormányzati rész a tanulóra illetve családjára áthárítható. A tanév közben is csökkenthető, vagy teljes mértékben megvonható az önkormányzati támogatás, ha a tanuló a tanulmányi kötelezettségének nem a tőle elvárható mértékben tesz eleget, ha a társadalmi együttélés szabályait, az iskola rendjét súlyosan megsérti és ezért ellene fegyelmi eljárás indul. Kirívóan súlyos esetben a tanulónak az iskolával fennálló tanulói jogviszonya az iskola részéről egyoldalúan megszüntethető. Az önkormányzati támogatás mértékét érintő döntést olyan testület hozhat, melyben az iskolát képviselő pedagógusok mellett az önkormányzat egy vagy több képviselője is teljes joggal vesz részt.

A kormány célja ezzel a módosítással, hogy az oktatási intézmények számára olyan eszközöket biztosítson, amelyek alkalmasak a nevelési szempontok érvényesítésére, a fegyelmezetlenség, az iskolai erőszak visszaszorítására. Ez a változás további lehetőségeket rejt magában, így mód nyílhat arra, hogy az iskolán kívül elkövetett vétségek, normasértések nevelési szempontból helyes következményeket vonjanak maguk után. Az iskolák és az önkormányzatok szorosabb együttműködésével a nevelési eszközök köre kibővíthető, ilyen például a közösségi munka, vagy a szociális szolgálat. Ugyanakkor az önkormányzat képviselőit is magába foglaló fegyelmi bizottság jelentősége és tekintélye nagyságrendekkel nő a korábbi állapotokhoz képest.

 

A felsőoktatásban való részvétel költségeinek az államot terhelő hányada minden – tanulmányait folyamatosan teljesítő – hallgatót megillet. Az önkormányzati hozzájárulás biztosításáról, mértékéről viszont a testületek saját hatáskörükben döntenek azzal a korlátozással, hogy az oktatási hozzájárulás kerete másra nem fordítható.

Az évismétlés költségeit az állam nem téríti, az önkormányzat pedig nem köteles téríteni. Halasztás, tanulmányok felfüggesztésének idejére értelemszerűen nem adható térítés, de a tanulmányok folytatásával visszaáll a korábbi állapot.

 

Térítésre általános iskolai tanuló abban a tanévben jogosult utoljára, amelyikben 20. életévét betölti. Középiskolai oktatásban vagy képzésben a normatív hozzájárulás és a támogatás már nem folyósítható annak, aki a 24. életévét az előző tanévben betöltötte. Végül felsőfokú képzése során az a tanuló részesíthető költségtérítésben, aki felsőfokú vagy felsőszintű tanulmányainak megkezdésekor még nem töltötte be a 24. életévét, és a térítés addig folyósítható, míg tanulmányait – folyamatos teljesítés mellett–, a képzés jogszabályban rögzített feltételei szerint, a legrövidebb idő alatt befejezheti.

 

A szülőt, és a tanulót az általános és a középiskola tekintetében megilleti a szabad iskolaválasztás joga, az önkormányzattal nem köteles egyeztetni, de az önkormányzat köteles biztosítani ennek lehetőségét. A felsőfokú, felsőszintű képzésben való részvétel finanszírozásának feltételeiről az érintett és az önkormányzat közösen állapodnak meg.

 

Az oktatási intézmények tulajdonlásának kérdését az oktatási rendszer gyökeres átalakítása indifferenssé teszi, ezért Magyarországon bármely magánszemély, gazdasági, vagy társadalmi szervezet, önkormányzat alapíthat és működtethet iskolát, ha az képes megfelelni a törvényben rögzített követelményeknek, melyeket az állam rendszeresen köteles ellenőrizni.

 

Az oktatáshoz való hozzáférés jogát az állam minden állampolgár számára köteles biztosítani. Ennek keretében, azokon a lakott területeken, ahol más fenntartó nem működtet oktatási intézményt, az állam köteles – az indokolt lakossági igények szerint – a megfelelő iskolatípus működtetésére.

 

Működhetnek olyan oktatási intézmények is, amelyek költségeihez az állam nem járul hozzá, de ezek nem foglalkozhatnak az állampolgári jogon térítésre jogosult tanulók oktatásával, képzésével.

 

1. C.      A tananyag tartalma és a követelmények

 

A Társadalmi Tanács tiszteletben tartja a tanári szabadságot, ugyanakkor biztosítani kívánja a minőségi oktatást és az iskolák közötti átjárhatóságot. Ennek érdekében sem a bemeneti, sem a kimeneti szabályozást nem tartja elfogadhatónak: folyamati szabályozást vezet be. Mind a tanár, mind a tanuló teljesítménye akkor tekinthető elfogadhatónak, ha az adott szinten, az adott évfolyamon, a szakirány, tagozat stb. követelményeinek időarányos részét teljesítette.

Az évismétlést a tanítási folyamat fontos részének tekinti, nem engedhető meg, hogy felsőbb osztályba lépjen az a tanuló, aki nem rendelkezik az ott szükséges alapokkal, aki korábban felhalmozott hiányosságai miatt nem képes az adott szinten elvárt minimális teljesítményre.

Az integrált oktatás csak ott, és akkor alakítható ki, ahol az nem sérti az egészséges tanulók színvonalas oktatáshoz való jogát, valamint a csoportot tanító minden pedagógus rendelkezik a sérültek tanításához, képzéséhez szükséges felkészültséggel, végzettséggel.

 

Az oktatás és képzés szakmai tartalmát, követelményeit elsősorban az általános és középiskolák, szakképző intézmények területén kell felülvizsgálni.

A felsőoktatás környezetében egyes karok és szakok létének és működésének, valamint a képzésben résztvevők számának indokoltsága kérdőjelezhető meg.

 

1. D.      Az átalakítás hatásai

 

Az új finanszírozási rendszer piaci viszonyokat teremt az oktatás területén, ahol megrendelőként az állam, az önkormányzat és a tanuló egyformán megjelenik. Az oktatási intézmény szolgáltatóvá válik, fenntartója a bevételben, a nyereségben, épp ezért a minőségben és a teljesítményben lesz érdekelt. Különösebb beavatkozás nélkül elindul a pedagógus bérek felzárkózása a piaci szektor diplomás béreihez. Ez várhatóan a jelenlegi átlagos pedagógusbér kétszerese is lehet anélkül, hogy hirtelen és aránytalanul terhelné meg az államháztartást, a költségvetést. A Társadalmi Tanács nem ismer más lehetőséget a pedagógus bérfeszültség tartós lezárására.

Ugyanakkor nőnek a pedagógusokkal szemben támasztott követelmények.

Javul az iskolák működésének hatékonysága, mivel közvetlenül érdekeltté válnak a gazdaságos működésben. Nem valószínűtlen feltételezés, hogy az átalakítás költségei magából a folyamatból kitermelődnek, de valószínű, hogy milliárdos nagyságrendű veszteségforrás szűnik meg.

 

V.

Gazgaságpolitika

 

A Társadalmi Tanács gazdaságpolitikai tevékenységét az elkövetkező ciklusban alapvetően a gazdasági világválság kezelése és következményeinek elhárítása fogja meghatározni. Ennek érdekében jelentős átalakításra kerül sor, megkezdődik a duális gazdasági rendszer felépítése. A Társadalmi Tanács gazdasági koncepciójának középpontjában a piacgazdaság és a kormány gazdasági szerepvállalásának egyensúlya, a szabad vállalkozás és a teljes foglalkoztatottság harmóniája áll.

Tisztában vagyunk azzal, hogy hasonló gazdasági berendezkedés kialakítására és működtetésére a történelem során még nem volt példa, és ez nagyban megnöveli a kormány felelősségét. De azzal is tisztában vagyunk, hogy az eddig ismert jellemző gazdasági-társadalmi formációk egyike sem tudta biztosítani a folyamatos társadalmi-gazdasági fejlődést, tehát a jelenlegi válság kezelésére nincs más lehetőségünk, mint egy elméletileg megalapozott, új út követése.

Ennek bázisát a Társadalmi tulajdonban lévő saját gazdasági erőforrásaink biztosítják, melyek felhasználása gondos tervezést, gazdálkodást igényel. Megakadályozzuk, hogy ezek az erőforrások külföldi tulajdonba, kezelésbe kerüljenek, ugyanakkor lépéseket teszünk annak érdekében, hogy a már külföldi kézben lévő erőforrások minél nagyobb hányada felett újra mi rendelkezzünk. Ugyanakkor részt kívánunk venni a nemzetközi munkamegosztásban, elsősorban az Európai Unió gazdasági teljesítményének növelésében. Kedvező környezetet alakítunk ki a külföldi befektetők, multinacionális nagyvállalatok számára.

Jelentős feladat a stratégiai ágazatok kialakítása, kiemelt szerepet biztosítva ebben az energiaiparnak és az energiaszolgáltató hálózatnak, de beleértve a vízhálózat- és csatornaüzemeltetést, a kommunikációs és műsorszóró tevékenységet is.

A kormány az állami bevételek tervezésénél és beszedésénél támaszkodik a stratégiai ágazatokban működő állami tulajdonú gazdasági szervezetek bevételeire, nyereségére. Ez különösen fontos a költségvetés likviditását biztosító folyamatok kialakítása során!

Vissza kell állítani a makrogazdasági tervezést, ugyanakkor ki kell dolgozni a gazdaság és a társadalom állapotát objektíven megmutató paraméterek rendszerét. Olyan összefüggéseket kell alkalmazni, melyek nem teszik lehetővé, hogy a gazdasági növekedés ára százezrek szegénysége, nyomora legyen.

A gazdaság irányításában az objektivitásnak és a racionalitásnak kell érvényesülni. Kontroláljuk az ágazati lobbyk tevékenységét és megakadályozzuk az olyan lobbyérdekek érvényesülését, amelyek a nemzetgazdaságnak, Magyarországnak veszteséget okozhatnak.

A Társadalmi Tanács kezdeményezi a gazdasági tevékenységet szabályozó jogszabályok felülvizsgálatát azzal a céllal, hogy a műszaki vagy pénzügyi háttér nélkül működő fővállalkozókat a beruházási folyamatokból kizárja, a körbetartozás megszüntesse. Szükségesnek látjuk a csődbűntett szabályainak szigorítását, a fizetésképtelenség magánjogi következményeinek áttekintését, újraszabályozását.

Az önkormányzatok a gazdaságpolitika szerves részévé válnak. Ezért az önkormányzatoknak nyújtott állami hozzájárulást úgy kell kialakítani, hogy az önkormányzat érdekelt legyen az öngondoskodó foglalkoztatás működtetésében.

 

1. A.      Energiapolitika

 

Magyarország lehetőségei az energiapolitika területén erősen korlátozottak. Jelentős hazai forrásokkal nem rendelkezünk, így az ország energia-ellátása nagymértékben függ a nemzetközi kapcsolatainktól, az energiahordozók világpiaci árától és a magyar valuta árfolyamától. Ezért különösen fontos hogy energiapolitikánkat összehangoljuk a külpolitikai elképzeléseinkkel és az ország monetáris politikájával.

A biztonságos energiaellátás érdekében javítjuk kapcsolatainkat a jelentős készleteket exportáló országokkal és a tranzitállamokkal, növeljük stratégiai készleteinket és tartalékainkat, valamint törekszünk a forint megerősítésére.

Függőségünket csökkenti, ha több beszerzési, beszállítási csatornával rendelkezünk, ezért részt veszünk a Nabucco és a Déli Áramlat építésében.

Saját lehetőségeink közük elsődleges jelentősége van az energiatakarékosság növelésének. Ha nem is nagy mennyiségben, de hazai forrásokkal is rendelkezünk, ezekkel gazdálkodnunk kell. A kormány megkezdi a felkészülést a Paksi Atomerőmű kiváltására, ennek részeként programot indít hagyományos és alternatív energiaforrások felkutatására.

Az eddigi kutatások alapján feltételezhetjük, hogy földgáz tekintetében vannak lehetőségeink. Szakítani kell viszont azzal a gyakorlattal, hogy a feltárt lelőhelyek kiaknázását külföldi vállalatoknak engedjük át.

Nagyobb figyelmet fordítunk a kis kapacitású természetes energiaforrások kihasználására, rendszerbe állítására. Támogatjuk a helyi energiaigényeket kielégítő eljárások fejlesztését, a geotermikus energia felhasználását, a biogáz, a napenergia, a szélenergia, a mezőgazdasági és kommunális hulladék feldolgozó technológiák energiatermelési célú alkalmazását. Ugyanakkor figyelembe vesszük ezek költségeit, gazdaságosságát is. A gazdaságtalanul előállított energiát a továbbiakban nem fogadjuk be a rendszerbe. Módosítjuk azokat a törvényeket, amelyek előírják a drágán előállítható alternatív energia átvételét, és végső soron a fogyasztóval fizettetik meg annak költségeit.

 

1. B.      Fejlesztés

 

A kormány a lehető legtöbb alkalmat biztosítja a nemzetközi kutatásokban, fejlesztésekben való részvételhez, figyelemmel kíséri és maga is kezdeményezi ezek lehetőségét. Fokozottan támogatja az Európai Uniós projektekhez való csatlakozást. Ugyanakkor igényt tartunk az eredmények hasznából való részesedésre és törekszünk a kutatási fejlesztési befektetések megtérülésére. Megvizsgáljuk a korábbi ráfordítások hatékonyságát és a tapasztalatok figyelembevételével módosítjuk az állami szerepvállalás módját, eszközeit.

A kutatás-fejlesztés és innováció területén növeljük az állam szerepét. A tevékenység GDP arányos támogatását fokozatosan felzárkóztatjuk az Európai Unió átlagához. Kialakítjuk a kutatásban, fejlesztésben való helyi érdekeltséget, támogatjuk az eredmények gyors bevezetését. Bővítjük a támogatási formákat, a támogatottak körét.

Adókedvezménnyel ösztönözzük a piaci szereplők kutatási-fejlesztési tevékenységben való részvételét, az által, hogy a kutatási-fejlesztési tevékenység eredményeképpen keletkező többlet nyereséget az első évben adómentessé tesszük.

A kormány biztosítja a kutatók és a piaci szereplők, az eredmények alkalmazói közötti rendszeres kapcsolatot, ehhez szükség szerint találkozókat, helyszínt, intézményt biztosít.

 

A források elosztása nem lesz egyenletes, a kormány a MTA, az egyetemek, kutatóintézetek és szervezetek, valamint a VOSZ, a GYOSZ képviselőinek bevonásával évente meghatározza a prioritások sorrendjét és arányait.

Adott a lehetőség ara, hogy a felsőoktatási intézményekhez hasonlóan a középiskolák, valamint a szakképző intézmények is bekapcsolódjanak az országban folyó tudományos, illetve kutató-fejlesztő tevékenységbe.  Az ilyen intézmények pedagógusai rendelkeznek az eredmények eléréséhez szükséges tudással és tapasztalattal, a hazai kis- és középvállalkozások legnagyobb részénél pedig hiányzik az érdemi kutató-fejlesztő munkához szükséges kapacitás. Az iskolák így növelhetik bevételeiket, a piaci szereplők pedig kedvező ráfordítás mellett juthatnak a fejlesztések eredményeihez. Az oktatási intézmények, és a vállalkozások szorosabbá váló kapcsolata az egész társadalomra kedvező hatást gyakorolhat!

A kormány segítséget nyújt olyan tevékenységet végző szervezetek kialakításához, melynek feladata elsősorban a nem intézményi keretek között, (magánszemélyek, kisvállalkozások, stb. által) folytatott kutatási-fejlesztési tevékenység támogatása. Ide tartozik például: pályázati kiírások előkészítése tematikus és kötetlen tárgyú pályázatokra, segítségnyújtás a szabadalmi eljárás során, a szabadalmaztatás költségeinek átvállalása, kutatási, fejlesztési eredmények eljuttatása az érdekeltekhez.

 

1. C.      Kereskedelem

 

A kereskedelempolitika kialakítását a jelen körülmények között elsősorban Magyarország adósságkezelésének kell alárendelni. Az adósságállomány csökkentésének fedezetét a hazai termelésben létrehozott és külföldön eladott termékek értéke jelenti. Emellett, mivel a kormány a jövedelmek lassú, de folyamatos növekedésével számol, nem várható a külföldről származó termékek iránti hazai kereslet csökkenése. A harmadik tényező a belső és külső piacra történő termelés import nyersanyag és alapanyag igénye. Mivel a gazdasági teljesítmény növelése a válság kezelésének alapvető feltétele, a nyersanyag és alapanyag import növekedésével kell számolni. Az export teljesítmény növelése tehát jelentős erőfeszítéseket követel a gazdaságtól, mely a kormány abszolút és feltétlen támogatását élvezi.

Az exporttermelés és exporttevékenység megkönnyítésére a Társadalmi Tanács ösztönözni fogja olyan magánvállalkozások, állami intézmények működését, melyek célja a nemzetközi munkamegosztásban való részvétel megkönnyítése, támogatása, szervezése.

Bár az importcsökkentés összességében nem cél, egyes területeken az ország fontos gazdasági érdeke. Ennek meghatározó tétele az energiapolitika és az importnyersanyag felhasználásának csökkentése a kibocsátás csökkentése nélkül. Ezt a kormány belső hitelpolitikai eszközökkel valósíthatja meg.

Magyarország egy jelentős problémája a nemzetközi kereskedelmi láncok befolyása a hazai kereskedelemre. Ennek megoldása érdekében a kormány és a kereskedelmi tevékenységet folytató nagyvállalatok képviselői között kétoldalú megállapodásokra van szükség, melyek alapján, törvénymódosítással teremthető meg a hazai ellátás biztonsága.

A világgazdasági válság átrendezi a kereskedelmi kapcsolatok térképét is, a visszaeső forgalom sok korábban jól működő kereskedelmi egységet tesz gazdaságtalanná. E folyamatba a jelenlegi helyzetben nincs okunk, és módunk beleavatkozni. A jövőben az olyan külföldi partnereknek biztosítsunk kedvezményeket, akik előnyben részesítik a hazai beszállítókat és nyereségüket Magyarországon kívánják felhasználni.

A külföldi tulajdonú vállalatokat ösztönözni fogjuk arra, hogy az országból törvényesen kivihető nyereségüket magyar termékek formájában hasznosítsák.

A lakosság biztonsága, egészségének és alapvető érdekeinek védelmében be kell vezetni a kereskedelmi forgalomba nem hozható javak és termékek jegyzékét. 
Lehetőséget kell biztosítani arra, hogy egyes anyagok, tárgyak, termékek forgalmazása bizonyos jellemzők, tulajdonságok megléte, teljesülése alapján tiltható legyen.
Ezzel megvalósítható például a kábítószernek nem minősített tudatmódosító szerek kereskedelmének, egyes veszélyes pirotechnikai eszközök, stb. kereskedelmének tilalma. E normák megsértéséhez szigorú szankciókat kell rendelni, a szabály megsértői legyenek elzárással is büntethetők.

 

1. D.      Fogyasztóvédelem

 

A lakosság ellátásának felelőssége több feladatot is ró a kormányra. A kereskedelem és a fogyasztó kölcsönös kiegyensúlyozott kapcsolatát esetenként felülírja a nyereségre való etikátlan, törvénytelen törekvés. A vásárló érdekérvényesítő képessége messze elmarad a gazdasági, piaci háttérrel bíró eladók mögött, ezért kiemelkedően fontosnak tekintjük a fogyasztók védelmét. 
A kormány mind az egyén mind a közösség érdekeit képviseli és védi

-          a multinacionális kereskedelmi hálózatokkal szemben,

-          a dömpingtermékek forgalmazó, de azok eredetét és minőségét nem garantáló Unión kívüli forgalmazókkal szemben,

-          a termékhamisítókkal szemben, valamint

-          a fogyasztásra alkalmatlan élelmiszerek és az egészségre veszélyes termékek forgalmazóival szemben.

 

A fogyasztóvédelmi szempontok fontos részévé kell tenni a közösségi érdekeket. Egyes esetekben nem a vásárlók, hanem a hazai kereskedők, vagy a termelők érdekének védelme indokolt és a kormány ezzel is kibővítve a fogyasztóvédelem fogalmát, vállalja a feladat maradéktalan ellátását.

Súlyos, vagy többször ismétlődő szabálytalanságok esetén a fogyasztókat megkárosító személy, illetve szervezet tevékenységi engedélye legyen korlátozott időtartamra, vagy véglegesen visszavonható.

A kereskedelmi tevékenység során többször ismétlődő esetben, vagy ha a feltárt szabálytalanság súlyosnak minősül, az ezért felelős külföldi illetőségű magánszemély az országból kitiltható lesz.

A kormány újfajta szankciók alkalmazását teszi lehetővé, így a kirívóan gyenge minőségű termékeket árusító kereskedelmi vállalkozások kötelezhetők lesznek arra, hogy csak bevizsgált, és ezt tanúsító igazolással rendelkező terméket forgalmazzanak. Indokolt a márkahamisítás szankcióinak jelentős szigorítása.

A kormány kezdeményezni fogja a hamis termékek fogalmi körének kibővítését azzal, hogy hamisított terméknek számítson, ha az áru a nemzetközi forgalomban szereplő más, vele azonos megnevezésű terméktől minőségben eltér. Az ilyen termék forgalmazása Magyarországon nem kívánatos, ezért a termék forgalmazója legyen kitiltható, kereskedelmi tevékenységének engedélye legyen visszavonható.

Fokozott figyelmet fordít a kormány a közüzemi szolgáltatás törvényes feltételek szerint történő, megfelelő színvonalú biztosítására. Ez a tevékenység a társadalom egészét alapvetően érintő stratégiai ágazat része, melynek keretei között a fogyasztók megkárosítása alkalmas a kormány lejáratására, a közigazgatásba vetett bizalom rombolására. Éppen ezért a kormány kezdeményezi az ilyen esetek szankcióinak jelentős súlyosbítását, többször ismétlődő esetben a tevékenységi engedély visszavonásának lehetőségét, a tevékenység ellenszolgáltatás nélkül történő állami hatáskörbe vételét.

  

VI.

Foglalkoztatás és szociálpolitika

 

A Társadalmi Tanács válságkezelő stratégiájának alapja a termelő tevékenység nagyarányú bővítése a teljes foglalkoztatottság megvalósítása útján. Ezt a célt eltérő módon kívánja megvalósítani a városi és a vidéki lakosság környezetében. Tervei szerint a városi lakosság gazdasági szerepvállalásának elsődleges formája a magántulajdonban működtetett vállalkozásokban történő alkalmazás. A munkaerőpiacon hátrányban lévő, kevésbé értékes és nehezen mobilizálható munkavállalók foglalkoztatása a helyi önkormányzatok feladata. Az öngondoskodó foglalkoztatás elsődleges célterülete a közműszolgáltatás, az értékmentő, értékmegóvó tevékenység, a szociális szolgáltatás, a városüzemeltetés. Ezek költségeihez az állam hozzájárul.

A piaci szektor a vidéki lakosság szempontjából is elsődleges foglalkoztató bázis. Vidéken is létre kell hozni a helyi munkaerő egy részét alkalmazó önkormányzati vállalatokat, de ebben a környezetben a hangsúlyt az öngondoskodás lehetőségét biztosító szociális mezőgazdasági szövetkezetekre kell helyezni. A mezőgazdasági termelés szerkezetét úgy kell kialakítani, hogy az ösztönözze a háztáji gazdálkodás, az állattartás beindítását.

1. A.      A jövedelmek alakulása

 

A jövedelmek várható alakulása alapvetően a világgazdasági válság által meghatározott körülmények függvénye. Ennek figyelembevételével a szegénységben élők számára érzékelhetővé kell tenni az enyhe, de folyamatos javulást, mert az ország előtt álló gazdasági problémákat nem szabad társadalmi feszültséggel súlyosbítani.

A Társadalmi Tanács törekedni fog arra, hogy a szegény sorsú lakosság fokozott figyelmet kapjon, és akár az elosztási viszonyok megváltoztatása árán is megtarthassa korábbi életvitelét. Mindezt úgy kell megvalósítani, hogy közben biztosítsa a fogyasztás, a fejlesztés és beruházás, befektetés megfelelő arányait. A gazdaság működésébe visszaforgatott tőke aránya nem csökkenhet, erre a kormány minden körülmények között törekedni fog, ugyanakkor nem csökkenhet az aktív dolgozók közül a mindenkori átlagjövedelem 2/3-ánál kevesebbet keresők reáljövedelme sem. A segélyből, járadékból, nyugdíjból élők számára elfogadható létminimumot kell nyújtani, a nyugdíjak, járadékok vásárlóértékét meg kell őrizni, a segélyek folyósítását a munka- és jövedelem lehetőségének biztosításával kell felváltani.
E folyamatok vesztesei tehát a magasabb keresetűek, a jelentős jövedelműek lesznek. ATársadalmi Tanács számít megértésükre és szolidaritásukra.

 

A minimál jövedelem számításának szabályait a kormány megváltoztatja. A törvény a jövőben azt a legkisebb összeget rögzíti, amit az elvégzett munka ellenértékeként minden megkezdett munkaóra után a foglalkoztató fizetni köteles. A minimális órabér mértékét a kormány a munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervek bevonásával évente állapítja meg, és a költségvetési törvény keretei között terjeszti az országgyűlés elé. A minimális jövedelem tehát a minimálbér értéke és a ledolgozott órák számának szorzata lesz.

A Társadalmi Tanács a munkajövedelmeket terhelő adók és járadékok megállapításánál, illetve a konkrét adótörvények tartalmának meghatározásánál új szempontként figyelembe veszi az ország szociális helyzetét reprezentáló Lorenz görbét, valamint az elosztási viszonyok ehhez tartozó adatait. Emellett olyan adószabályok megállapítására törekszik, amely figyelembe veszi az adózók tehervállaló képességét. Vagyonadó bevezetését nem tervezi, de az adózó vagyoni helyzetét más módon megpróbálja figyelembe venni.

 

1. B.      Nyugdíjrendszer

 

A nyugdíjkifizetéseket az állam jelenleg a folyó költségvetési kiadások terhére teljesíti. Ez az állapot egyszerre veszélyezteti a költségvetés likviditását a nyugdíjak folyósítását és reálértékük megőrzését. Ezért a kormány elkerülhetetlennek tartja a nyugdíjrendszer átfogó és végleges módosítását. Ennek egyik alapvető követelménye, hogy a már megállapított nyugdíjak értékét, folyósításának rendszerét változatlanul hagyja. Az ide vonatkozó szabályozásra úgy tekint, mint a magyar államnak a lakossággal kötött szerződésére, mely egyoldalúan nem módosítható.

Az olyan törvényeket, melyek a nyugdíjrendszerrel összefüggésben az elmúlt öt évben születtek, felül kell vizsgálni és hatályukat úgy kell módosítani, hogy ne érintse azokat, akik a törvény, rendelet hatálybalépésekor már nyugdíjjárulékot fizettek.

Az előbbiek figyelembevételével a kormány új szerkezetű nyugdíjrendszert alakít ki, mely kettős bázisú. Az alapvető szociális gondoskodás az állam alkotmányban rögzített kötelező feladata lesz. Az öregségi nyugdíjak fedezetéül szolgáló nyugdíjjárulék minden munkajövedelmet azonos mértékben terhelő havi befizetés lesz, mely nem függ a bérek nagyságától, így nem is hat a bérek növekedése ellen.

Ennek megfelelően az öregségi alapnyugdíj csak a ledolgozott évek számától függ, és negyven év folyamatos járulékfizetés esetén önmagában szolid, de kielégítő színvonalú megélhetést biztosít. Ezt törvény garantálja azáltal, hogy mértékét a mindenkori átlagbér arányában állapítja meg. Az alapnyugdíj járuléka a munkáltatót terheli.

A nyugdíjak másik bázisa a munkavállaló bérét terhelő nyugdíj hozzájárulás, melyet a munkáltató a munkavállalónak járó bérkifizetések terhére teljesít, a munkavállaló által megjelölt társadalmi vagy piaci alapokon szerveződött nyugdíjtakarékossági biztosító (pénzintézet) felé. Ez differenciált nyugdíj kiegészítést biztosít, mely a ledolgozott évek számán túl függ a nyugdíjas szándékától, akaratától és jövedelmének nagyságától is. A következő időszakban a kormány feladata lesz e keretek törvényes hátterének kialakítása.

1. C.      Lakhatási viszonyok, hajléktalanság

 

Az ország jelenlegi állapotában a szociális viszonyok egy másik neuralgikus pontja a lakhatás, lakáshoz jutás kérdése. Ez nem csak a hajléktalanokat érintő probléma, súlyosan terheli a családalapítás előtt álló fiatalokat, és azokat is, akik nemrég alapítottak családot, akik a gyermekvállalás időszakánál tartanak. A kormány számára nem fogadható el, hogy a lakáskérdés megoldása, az egzisztencia kialakítása zömmel a 40 éves életkort meghaladó időszakban fejeződik be, vagy aránytalan adósságterhekkel, a létbizonytalanság kockázatával jár.

A válsággal szemben folytatott küzdelem időszakában ez a helyzet alapvetően nem változtatható meg, de hosszútávon a kormány ennek feltételeit úgy kívánja kialakítani, hogy minden fiatal - ha életmódját ennek alárendeli - képes legyen élete első öt munkában töltött évének keresetéből megszerezni első lakását. Ezt a célt a válság felszámolása érdekében az öngondoskodó foglalkoztatás kialakításával összekapcsolva az ország gazdasági teljesítményének növelésére, a gazdaság élénkítésére is fel kell használni.

Az erre szolgáló eszközök: az állami és önkormányzati tulajdonú bérlakások számának növelése, a munkáltatók által biztosított lakhatási feltételek jogi hátterének kialakítása, érdemi támogatása. Ez nem csak új építésű lakások útján valósítható meg. Változtatni kell a rendelkezésre álló lakásokkal, épületekkel való gazdálkodás szemléletén. A kormány vegye fel a kapcsolatot azokkal a beruházókkal, amelyeknek az újonnan épített lakóingatlanokkal kapcsolatban értékesítési, hasznosítási gondjaik vannak, állapodjon meg azok állami kezelésbe vételéről és állítsa ezeket az ingatlanokat a lakhatási problémák megoldásának szolgálatába.

Az önkormányzatok szervezése és irányítása alatt működő vállalatoknak alapvető részük lehet a hajléktalanok számának jelentős csökkentésében. Az értékmentő tevékenység részeként, a városgazdálkodási tervekkel összhangban csökkenteni lehet a bontásra szánt épületek számát, és az így keletkezett lehetőségeket felhasználva speciális igényeket kielégítő lakhatási feltételek biztosíthatók. Ilyen körülmények között a hajléktalanok elérhetővé válnak, és mód nyílik a rehabilitációra is. A hajléktalanság csökkentésében szerepet kaphatnak az olyan nagyberuházások, melyek a tevékenység színhelyére ideiglenesen kitelepült munkaerőt foglalkoztatnak. A munkáltató által ehhez biztosított szálláslehetőség átmeneti megoldást jelent, a foglalkoztatás ugyanakkor jövedelemhez juttatja a hajléktalant, aki egy idő eltelte után jobb esélyekkel térhet vissza életének korábbi helyszínére, vagy választhat új életteret. E területen a kormány nagyobb odafigyeléssel, szervezéssel szeretne jobb eredményeket elérni.

 

1. D.      Szociális ellátás és gyermekvédelem

 

A lakhatási problémák járulékos kiegészítője a háztartások energiával való ellátása.
Míg negyven évvel ezelőtt egyetlen ember fagyhalála sem volt elfogadható Magyarországon, addig ma évente több száz ember hal meg kihűlés következtében. A kormány ennek felelősségét az önkormányzatok hatáskörébe utalja és büntethetővé teszi. Minden kihűléses halálesetet részletesen ki kell vizsgálni, meg kell állapítani a felelősséget, és a vétkeseket súlyosan meg kell büntetni!

A XX. században eltelt 40 év úgy, hogy Magyarországon egyetlen gyermek sem éhezett. Ezzel szemben ma több, mint százezer gyermek rendszeresen nem jut kielégítő mennyiségű és minőségű táplálékhoz. Ezt az állapotot véglegesen meg kell szüntetni. Büntetőjogi következményekkel számolhat az a szülő, aki nem gondoskodik gyermekének megfelelő szintű testi, lelki és szellemi fejlődéséről. Ha erre valamilyen okból nem képes, akkor a lakóhelye szerint illetékes önkormányzat köteles ebben kielégítő segítséget nyújtani. A beavatkozáshoz felhasználhatja az irányítása alatt működő vállalatokat, szociális mezőgazdasági szövetkezeteket, de természetesen bármely más erőforrását is. A teljes foglalkoztatottság kialakítása érdekében létrejött egyes vállalatok tevékenysége lehet a helyi mezőgazdasági termelésre alapozott közösségi étkeztetés, mely a gyermekek és a rászorultak ellátásán kívül, térítés ellenében, házhozszállítás útján is, bárki által igénybe vehető. 

A bölcsődei és óvodai ellátás igénybevételének lehetőségét biztosítani kell, de az nem tehető kötelezővé. A helyi döntéshozó testületek feladata, hogy az igények felmérése alapján, önállóan, vagy más településekkel közösen alakítsa ennek lehetőségét.

 

A közmunka programok szerepét az öngondoskodó foglalkoztatás veszi át. Az önkormányzatok felügyelete alatt működő vállalatok tevékenységének jelentős részét várhatóan a közérdeket szolgáló, fizetőképes kereslettel nem jellemezhető termékek és szolgáltatások teszik ki. Ezek fedezetét részben az államnak, részben az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk, de törekedni kell arra, hogy a tevékenységből a helyi közösségnek, vagy az országnak kimutatható haszna származzon.

 

VII.

Egészségügy

 

1. A.      A mai állapot kialakulása

 

Az egészségügyi ellátás romlásának kezdete gyakorlatilag a rendszerváltást követő legkorábbi időszakra vezethető vissza. A folyamatot az indította el, hogy a piacgazdaságra való átállás során nem történt meg az egészségügyi rendszer átalakítása. Az ország gazdasági teljesítményének visszaesése, a 90-es évek első felét jellemző magas munkanélküliség, az alacsony bérszínvonal, a minimálbéren bejelentett foglalkoztatottak után befizetett nagyon alacsony hozzájárulás jelentős forráshiányt okozott.

Az ebből eredő problémákat az egymást követő kormányok nem hogy orvosolták volna, hanem megkezdődött az egységes egészségügyi rendszer lebontása; sorra választották le a nyereségesen működtethető tevékenységeket, melyeket kiszervezés, vagy privatizáció útján magántulajdonban üzemeltettek tovább. Ebben a formában viszont a tevékenység célja már nem az egészségügyi ellátórendszer szakszerű kiszolgálása, hanem a profitszerzés volt.

Az állami, önkormányzati kezelésben maradt profilok egyre nagyobb veszteséget okoztak, miközben több alkalommal történt jelentős forráskivonás, és a létesítmények működési költségeit érintő megszorítás.

Az alulfinanszírozott rendszerben elmaradtak a fejlesztések, a fenntartási tevékenységek, elavultak a berendezések, leromlott a technikai háttér, az infrastruktúra. Az intenzíven romló körülmények mellett elmaradt, illetve jelentősen lecsökkent a bérfejlesztés. A keresetek nem csak a piaci szektor béreitől szakadtak el, hanem a közszféra más területein dolgozók jövedelmétől is, a diplomával rendelkezők esetében éppúgy, mint a középfokú szakirányú végzettséggel rendelkezők esetében.

Az egészségügyi ellátásban dolgozók egyre növekvő terhelés mellett egyre romló körülmények között végzik munkájukat.

Megindult az egészségügyi dolgozók, az orvosok és ápolók elvándorlása. Csökkent az egészségügyi képzésre jelentkező fiatalok száma, elsősorban a középfokú oktatásban és szakképzésben, de megváltozott az egyetemre jelentkezők színvonala, összetétele is.

 

1. B.      A kormány előtt álló feladatok 
   (Az egészségügyi ellátórendszerrel szemben támasztott követelmények)

 

1. Általános szempontok

 

a)    Az egészségügyi ellátórendszer a privatizáció korai szakaszában nem volt vonzó célpont. Egyes elemei, melyek nyereségesen működtethetők, magántulajdonba kerültek, de a tulajdoni szerkezetet az állami és az önkormányzati tulajdon aránya határozza meg. Az ágazat mai állapotában külső finanszírozású. A fenntartók számára komoly terhet jelent, ugyanakkor alapvető szükségletet elégít ki, ezért politikai céloktól függően változik az állami és az önkormányzati tulajdonhányad aránya.

 

Olyan működési feltételek kialakítására van szükség, amelyben a tulajdonosi szerkezetnek nincs jelentősége, mert az intézmények menedzsmentje a tulajdonostól függetlenül a hatékony működésben érdekelt.

 

b)   A magánbefektetők megjelenése az egészségügyben nem példa nélküli, ugyanakkor nem is jellemző. Ennek egyik oka, hogy a jelenleg működő egészségbiztosítási rendszer a nyereséges működést nem teszi lehetővé, azon kívül pedig nincs számottevő fizetőképes kereslet. A másik oka a szabályzórendszer. Az állami felügyelet szükségszerű, de az irányítási funkciók túlnyomó többsége indokolatlanul van állami kézben, ami kézi vezérlést, túlszabályozottságot eredményez. Az önálló hatáskör hiánya pedig ellehetetleníti az intézményi menedzsment működését.

 

Alapvető követelmény, hogy az egészségügy állami felügyelet alatt, de a piaci viszonyoknak megfelelő körülmények között működjön. Ezért az egészségügyi célú magánbefektetések és beruházások nem korlátozhatók, felettük az állam csak szakmai felügyeletet gyakorolhat.

 

c)    Az egyik oldalról megállapítható, hogy nem történt meg az egészségügyi ellátórendszer átalakítása, a másik oldalról viszont tény, hogy az időközben bekövetkezett spontán változások nagymértékben, és jellemzően negatívan befolyásolták az ágazat működését. A korábban kialakított szakmai hierarchia a változásokat - azok spontán jellege miatt - nem követhette. Eközben maga is véletlenszerűen, az ágazattól függetlenül változott, így működőképessége megkérdőjelezhető, de legalább is felülvizsgálatra szorul.

 

Olyan új hierarchiára van szükség, mely gyorsan és hatékonyan képes beavatkozni a rendszer esetleges működési zavarainak elhárítása érdekében, mely képes észlelni a jogszabályi keretektől való eltérést, a törvénytelen vagy etikátlan eljárásokat, az egyéni érdekek érvényesülését a közösségi érdekekkel szemben, és képes a gyors és hatékony beavatkozásra. Emellett alkalmas arra, hogy felügyelje és szervezze az egészségügy folyamatos fejlődését, fejlesztését, igény esetén az intézményeknek, vagy az egészségügy más szereplőinek szakmai segítséget nyújtson.

 

d)   Szakszerű felmérések nélkül is ismert az orvosok és ápolók elvándorlásának jelensége, a háziorvosi praxisok kiüresedése. Az egészségügyi ellátórendszer mai állapotát kritikus létszámhiány is jellemzi. Az egészségügyi pálya elvesztette népszerűségét, alapvető problémát jelent az utánpótlás biztosítása, úgy a középfokú végzettséggel betölthető szakterületeken, mint a diplomás munkaerőt igénylő munkahelyeken.

 

Újra kell értékelni az egészségügyi dolgozók létszámának, szakmai összetételének, képzettségének állapotát. Fontos, hogy az egészségügyi pálya újra elismert, népszerű és vonzó legyen. Ennek érdekében az elérhető jövedelmeket rövid idő alatt fel kell zárkóztatni a piaci szektorban elérhető jövedelmekhez.

 

e)   A munkaerő hiánya veszélyezteti az ország ellátásának területi lefedettségét, ezzel egyidejűleg akadályozza a betegek időben történő ellátását. A háziorvosi ellátás területén a helyzet olyan súlyos, hogy az ország távoli vidékeinek egyes kis településein nem biztosítható az elégséges ellátás. Időbeni szempontból közelítve a kialakult várólisták már súlyos egészségügyi kockázatot jelentenek, vannak betegek, akik nem jutnak hozzá a számukra szükséges ellátáshoz.

 

Az igényeket és követelményeket a rendelkezésre álló kapacitásokkal összehasonlítva módosíthatók a körzethatárok, de a végleges megoldáshoz tervszerű és megalapozott fejlesztésre van szükség. A reális célok csak a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel közösen, nagy körültekintéssel és az ország gazdasági helyzetének figyelembe vételével alakíthatók ki.

 

f)     Nincsenek megbízható adatok a lakosság egészségi állapotáról, az ország helyzetének alakulásáról. A változások iránya, aránya nem dokumentált, a tervezéshez megfelelő adatok nem állnak rendelkezésre. A tervek ezért megfelelően megalapozott adatok nélkül, politikai koncepciók eredményeképpen születnek, és az elmúlt évek bizonyították, hogy a fejlődés biztosítására nem is alkalmasak.

 

A lakosság egészségi állapotának rendszeres felmérését, nyomon követését biztosító folyamatok kialakítása szükséges, mely nélkülözhetetlen része az egészségügyi ellátórendszer működésének és tervszerű fejlesztésének.

 

g)    Az egészségkárosodás megelőzése a gyógyító folyamatokkal egyenértékű tevékenység. Magyarország lakosságának egészségi állapota más európai országokkal összehasonlítva többek között azért rosszabb, mert a megelőző tevékenység színvonala, hatékonysága nem kielégítő. Hiányzik az ehhez szükséges háttér, nem tisztázott, hogy kikre milyen feladat hárul, és kik viseljék ennek költségeit.

 

Az elkövetkező időszakban ennek intézményes hátteret, fontos szerepet kell biztosítani. Helyre kell állítani a foglalkoztatáshoz köthető gyógyító-megelőző szolgáltatások színvonalát, az alkalmassági vizsgálatokat, a munkahelyi ártalmak felismerését és kiszűrését.

 

h)   Elfogadhatatlanul magas a közlekedési és munkahelyi balesetek száma, egyre súlyosabbak azok következményei. A statisztikák szerint ugyan tapasztalható hullámzás, de a balesetekkel összefüggő egészségügyi ráfordítások folyamatosan emelkednek. Ez visszavezethető arra is, hogy felelősségre vonás nem megfelelő, a szankciók nem állnak arányban a balesetek következményeivel, a társadalmat, a nemzetgazdaságot ért kár meg sem jelenik a büntetés kiszabásánál. A balesetekhez vezető felelőtlen magatartás gyakran köthető olyan személyekhez, akik érdekérvényesítő képessége jelentős mértékben meghaladja az átlagot.

 

Nem csak a jogszabályok szigorítására van szükség, a jogérvényesítés rendszere is megerősítésre szorul. A balesetek okozóival szemben érvényesíteni kell a társadalom, a nemzetgazdaság kárigényét is. A jogi lehetőségeket addig kell szigorítani, míg alkalmassá nem válnak a célok elérésére.

 

i)      A jelenleg működő költségfedezeti rendszer az egészségügyi ellátás költségeinek egy jelentős részét nem ismeri el, más részeit pedig alulértékeli. Az intézmények jelentős adósságokat halmoztak fel, többen közülük csőd közeli helyzetbe kerültek. A rendszernek nincsenek tartalékai, a jelenlegi finanszírozás a napi működési költségek fedezésére sem elegendő, így az adósság kezelése saját erőből lehetetlen.

 

Fel kell számolni a teljes egészségügyi ellátórendszer minden tartozását, biztosítva ezzel az intézmények tehermentes állapotát. Ezt követően kezdődhet meg a működési költségeket, az épületek fenntartását, a műszerek karbantartását és pótlását biztosító finanszírozási rendszer kialakítása.

 

j)     Az egészségügyi szolgáltatások rendszerébe tartozó ágazatok, így a betegellátás, a mentő és betegszállító szolgálat, a népegészségügy, a járványügy, a gyógyszerellátás, és az egészségügyi szakszolgálatok tevékenységének arányai az elmúlt évek során egymástól függetlenül, összhang, és hosszú távú koncepció nélkül változtak. Legfőképpen az ágazat rendszer-jellege sérült, ami együtt járt a színvonal és a hatékonyság romlásával, indokolatlan és elkerülhető költségek megjelenésével.

 

A terhelés helyes arányainak kialakítása a megfelelő finanszírozás elemi feltétele. Gondoskodni kell a feladatok elvégzése során felmerülő összes valós költség elismeréséről és fedezetének biztosításáról.

 

k)    A korábbi takarékossági intézkedések keretében korlátozták az egészségügyi ellátásra jogosultak körét, így a magyar lakosság egy nem elhanyagolható része kiszorult az egészségügyi ellátásból. Bár vannak karitatív alapon működő ellátó intézmények (ezek helyzete, költségeik fedezete sem egyértelmű), a biztosítási járulékot nem fizetők szükség szerinti ellátása esetleges, mely nem csak társadalmi szempontból megengedhetetlen, de járványügyi kockázatot is hordoz.

 

Alapvető követelmény, hogy az egészségügyi ellátás igénybevétele a korábbiakhoz képest kibővített formában minden magyar állampolgár számára újra alanyi jogon járó lehetőség legyen, mely nem korlátozható.

 

l)      Általános gyakorlat, hogy a politikai döntéshozók a tervezett intézkedéseket nem vitatják meg a szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel. Ennek gyakran az a következménye, hogy az így született intézkedések nem felelnek meg a szakmai szempontoknak, a beavatkozás nem javítja, hanem rontja a helyzetet.

 

Az új egészségügyi ellátó és finanszírozási rendszer kialakítását, bevezetését az egészségügy szereplőivel, a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel közösen kell megvalósítani. Az orvosi kamara, és a Magyar Tudományos Akadémia érintett tudósai mellett a szakszervezeteknek is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy véleményükkel, tapasztalatukkal hozzájáruljanak az új szerkezet kialakításához.

 

Az egészségügy átalakítása hosszú időt igényel, és folyamatait a mindenkori gazdasági lehetőségekhez kell igazítani. Az ország jelenlegi helyzetéből adódik, hogy megvalósítása során előre kell hozni azokat az intézkedéseket, melyek biztosítják az elégséges ellátást. Ennek figyelembevételével a szerkezetváltást olyan program szerint kell megvalósítani, amely számolt az ország gazdasági helyzetével, a válság következményeivel és elhúzódásával is. Viszonylag rövid idő alatt megtörténhet az intézmények működésének piaci pályára állítása, helyreáll a likviditás, de a szükséges alapok, tőketartalékok csak több év hatékony gazdálkodásának eredményeképpen tölthetők fel.

 

1. Az egészségügyi ellátórendszer szereplői

 

 

a)    A fekvőbeteg ellátás nagyságrendje, kapacitásai megfelelnek Magyarország szükségleteinek, de a területi eloszlás, a lefedettség egyenletessége nem kielégítő. Ugyanakkor az ellátás minősége, a felszereltség technikai- technológiai színvonala rendkívül nagy szórást mutat, összességében pedig jelentősen elmarad a kívánatostól. Ennek felszámolása egyrészt aránytalan terheket róna a költségvetésre, másrészt az ellátás színvonalát - a rendszer más, alapvető hibái miatt - jelentős ráfordításokkal sem lehetne érdemben javítani.

 

A fekvőbeteg ellátásban fennálló problémák túlnyomó többségét magába foglaló komplex megoldás szükséges, mely szerkezetátalakítás útján a piaci viszonyoknak megfelelő folyamatok érvényesülésével nyújt lehetőséget az alulfinanszírozottság, a technikai lemaradás felszámolása mellett például az orvoshiány és a kisegítő személyzet létszámhiányának kezelésére, az egészségügyi dolgozók bérének végleges rendezésére is.

 

b)   A kórházak fenntartását és fejlesztését nem csak a forráshiány akadályozta, hanem a tulajdonosi szerkezetből és a szakmai irányítási rendszerből adódó problémák is. A menedzsment érdekelt volt az intézmény fejlesztésében, de nem rendelkezett az ahhoz szükséges hatáskörrel és forrásokkal. A tulajdonos rendelkezett a hatáskörrel, de nem volt érdekelt, és nem voltak szabad forrásai. A szakmai irányító szervezetek ilyen beavatkozásra nem voltak jogosultak, nem rendelkeztek a szükséges pénzeszközökkel és saját intézményük fejlesztésében voltak érdekeltek.

 

A kórházak számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy az elkövetkező időszakban érdekeltségüknek megfelelően maguk határozzák meg fejlesztésük fő irányait. A központilag meghatározott kötelezettségeik figyelembe vételével a helyi követelmények és a környezeti szempontok szerint dönthetnek minden tevékenységükhöz tartozó terület fejlesztéséről.

 

c)    Általános cél, hogy csökkenjen a fekvőbeteg ellátást igénylő, és növekedjen az ambuláns kezelés formájában biztosított gyógy ellátás. Ennek elérése adminisztratív eszközökkel nem lehet hatékony.

 

A közvetlen állami beavatkozás mértékét csökkenteni kell, így nagyobb szerephez jut a folyamatokon keresztül történő szabályozás. Olyan viszonyokat, körülményeket kell kialakítani, hogy az intézmények a magasabb rendű célok elérésében legyenek érdekeltek, ezért azonosuljanak az elvárásokkal.

 

d)   A szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek gyakorisága fokozottabb figyelmet, nagyobb kapacitást igényel és nagyobb terhelést jelent a velük foglalkozók számára. Rövidebb időszakban hasonló áldozatokat követel egy-egy járványszerű megbetegedés visszaszorítása. Ahogyan az egészségügyi ellátórendszer egészére jellemző, úgy a szakorvosi tevékenység során sem biztosítható a szakágazatok között a feladatok egyenletes elosztása, vagy az időbeni egyenletes terhelés.

 

A szabályzórendszer útján kell biztosítani egyes szakágazatok fokozott érdekeltségét és ki kell alakítani az egy-egy kritikus időszakra vonatkozó ösztönző rendszert. Hasonló módon érhető el és tartható fenn a tematikus programokban való részvétel és az elkötelezettség.

 

e)   Az egészségügyi alapellátás és járó beteg ellátás folyamatainak területén az új technikai eszközök és lehetőségek megjelenése összemosta a rendszerhatárokat, átfedések, ugyanakkor hiányok keletkeztek. Jelentősen eltér az egyes ellátó intézmények adottsága, felszereltsége, így a társintézményekkel való együttműködés szükségessége is. Nem tisztázott az intézmények között fennálló hatáskör és felelősség, nem megfelelően szabályozott az együttműködés tartalma, formája.

 

Az egészségügy egyes területein szükségessé vált a korábbi szakmai felosztás felülvizsgálata. Újra kell definiálni az általános ellátás és a szakellátás fogalmát, a mai követelményeknek megfelelően ki kell alakítani az új határokat és biztosítani kell a zavartalan működés lehetőségét.

 

f)     Az egységes egészségügyi ellátórendszer bomlásának folyamatában a fogászati ellátás részleges leválása volt az első esemény, ami ellentmondásokhoz vezetett. Ma ez a profil mutatja a piaci működés legtöbb sajátosságát. Ennek köszönhetően magas színvonala megmaradt, nem mozgott együtt az egészségügy más ágazatainak színvonalával. Mégis, Európában a legolcsóbbak közé tartozik, kapacitásainak jelentős hányadát külföldiek veszik igénybe. A magyar lakosság átlaga számára azonban a fogászati ellátás nehezen hozzáférhető, nehezen megfizethető.

 

A fogászati ellátás költségeinek fedezetét részben vagy egészben újra be kell vonni az egészségbiztosítás hatáskörébe. Olyan rendszert kell kialakítani, mely a jelenlegi folyamatok előnyeit megtartva mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt bővíti a hazai ellátás színvonalát.

 

g)    A mentés és betegszállítás alapvető problémája a forráshiány, mely olyan mértékű, hogy a jelenlegi rendszer keretei között nem kezelhető. A helyzetet súlyosbítja, hogy az ágazat fokozatosan ki van téve a válság hatásainak, a forint-árfolyam alakulásának, az üzemanyag árak emelkedésének.

 

A mentés és betegszállítás területén is olyan rendszert kell kialakítani, melyben a szolgáltatást teljesítő fél határozza meg és érvényesíti költségeit, ugyanakkor a hatékony működésben érdekelt.

 

h)   Az általános és szakápoló személyzet tevékenységéhez a gyógyító munkában való részvétel mellett az ápolás és gondozás is hozzátartozik. Ennek a tevékenységnek a háttere nem kellőképpen tisztázott, megfelelő infrastruktúra nem áll rendelkezésre. A szakmában dolgozók egyre kevesebben vannak, terhelésük folyamatosan nő, miközben jövedelmük elfogadhatatlanul alacsony.

 

Az elkövetkező időszakban jelentős mértékben javítani kell az ápoló-gondozó tevékenység körülményeit, fokozott tekintettel annak intézményes hátterére. Az otthoni ápolást, gondozást megfelelő szintre kell hozni, és hozzá kell kapcsolni a részben vagy egészben a társadalombiztosítás keretei között finanszírozott szolgáltatásokhoz.

 

i)      A védőnői hálózat ma már nem képes feladatainak elégséges szintű ellátására. A jelenlegi létszám mellett a teljes lefedettség, így az elégséges ellátás sem biztosítható. Mint az egészségügy minden területén itt is tapasztalható az alulfinanszírozottság, és a kirívóan alacsony bérszínvonal.

 

Alapvető feladat a védőnői hálózat rendbetétele. Első lépésben az elégséges működés biztosítására, második lépésben a korábbi hatékonyság visszaállítása van szükség. Ennek legfőbb feltétele a védőnők anyagi és erkölcsi elismerése, mely tovább már nem halasztható.

 

j)     A lakosság elszegényedésével együtt jár, hogy újra megjelennek korábban már felszámoltnak hitt betegségek. Emellett az egészségügyben alkalmazott új módszerek és eljárások sokkal több lehetőséget nyújtanak a korai felismerésre, a gyógyítás időben történő megkezdésére vagy az egészségügyi kockázatok csökkentésére. Számottevő mértékben megnövekedett a szűrővizsgálatok jelentősége.

 

A szűrővizsgálatok hatékonyságának növelése érdekében e területen fokozott fejlesztésekre, további forrásokra volna szükség. Figyelembe kell venni, hogy a válságkezelés időszakában erre nincs lehetőség, ezért olyan finanszírozási rendszert kell kialakítani, amely a szakterületen belül nyújt lehetőséget fejlesztési alapok elkülönítésére és azok felhasználására.

 

k)    A szakmai irányító rendszer részeként az ÁNTSZ működésére is hatott az ágazat egészére jellemző bomlási folyamat, hátterének, infrastruktúrájának leépülése. Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy működési területének, hatáskörének csökkentése súlyos következményekkel járt. A pénzhiány nem oldható meg a feladatok és a hatáskör csökkentésével, mert ez az alrendszer egészének működését veszélyezteti.

 

A következő időszakban nő az ÁNTSZ szerepe elsősorban a szűrővizsgálatok körének szélesítése, eredményességének javítása területén, a megelőző tevékenység fejlesztésében, és felügyeleti, hatósági jogköreinek gyakorlásában. Emellett sor kerül szakmai és gazdálkodási struktúrájának olyan átalakítására is, mely alkalmasabbá teszi a piacgazdasági környezetben való hatékonyabb működésre, önálló gazdálkodásra.

 

l)      A Magyarországon tevékenykedő nemzetközi kereskedelmi láncok a lakosság élelmiszer ellátásának feladatát is átvették. Az ország jelenleg mezőgazdasági termékekből sem önellátó, az élelmiszerek jelentős része külföldi eredetű. A konkrétan tapasztalható minőségromlás mellett egyre növekszik a behozott termékekkel összefüggő élelmiszerbiztonsági kockázat. Alapvető feladat ennek csökkentése.

 

Piaci viszonyoknak megfelelő környezetbe kerülnek az élelmiszer biztonsági és állategészségügyi tevékenységet ellátó, vagy felügyelő szervezetek is. Tényleges költségeik elszámolása és térítése, munkájuk anyagi elismerése a jelenlegi keretek között nem oldható meg, működésük folyamatait és szerkezetét alapjaitól kell átalakítani.

 

m) A gyógyszer-támogatási rendszerrel szemben kettős követelmény áll fenn. Egyrészt a rendszer nem lehet pazarló, másrészt nem lehet akadálya a gyógyító tevékenységnek. Az ágazat a jelenlegi állapota felemás, az ellátottak és a gyógyszertárak viszonya elégedettségen nyugvó megfelelő kapcsolatot mutat, míg a lakossági értékesítő rendszer és a gyógyszer elosztók közötti viszony ellentmondásos. Ez az indokolatlan állami beavatkozásra, a túlszabályozottságra vezethető vissza.

 

A megoldást a kézi vezérlés, az ötletszerű központi szabályozás megszüntetése, átgondolt, stabil szabályzórendszer kialakítása jelenti, mely a szereplők érdekeltségének befolyásolásán alapul. Ennek megfelelően a gyógyszerforgalmazás adminisztratív korlátait meg kell szüntetni.

 

n)   A jelenlegi gyógyszer-támogatási rendszer alapvető szempontja a takarékosság, ami nem azonos a hatékonysággal. Olyan intézkedések vannak érvényben, melyek megnehezítik, esetenként meg is akadályozzák a kedvezőtlen szociális viszonyok között élő betegek számára a szükséges gyógyszerekhez való hozzáférést. Ez az egyébként is nehéz helyzetben lévő csoportok olyan közvetett hátrányos megkülönböztetése, mely egyes jogi normák, nemzetközi egyezmények maradéktalan betartásával kapcsolatos kérdéseket, kételyeket vethet fel.

 

A betegek szociális helyzete nem gátolhatja a gyógyszerekhez való hozzáférést. Olyan folyamatot kell létrehozni, mely a rászorultak számára az orvos által kiállított recept önkormányzatoknál történő felülbélyegzése útján biztosítja a gyógyszer ingyenes kiváltásának lehetőségét.

 

• o)   Az orvosokkal, ápolókkal, gyógyszerészekkel szemben megfogalmazott elvárások és követelmények magas színvonalú teljesítményért járó szakmai megbecsülés mellett tovább már nem halasztható az egészségügyi dolgozók anyagi elismerése.

 

Az ágazatban a béreket a vállalkozások bérszintjének megfelelő szintre kell felhozni. De ez nem elég, azt is biztosítani kell, hogy a jövőben ezek a bérek együtt mozogjanak a piaci körülmények között foglalkoztatott munkavállalók bérszínvonalával. Tisztában kell lenni azzal, hogy ez sem a válságkezelésre tekintettel, sem annak figyelmen kívül hagyásával nem valósítható meg költségvetési forrásokból. Minden erre vonatkozó korábbi ígéret megalapozatlan volt, ennek megfelelően a jelenlegi rendszer keretei között teljesíthetetlen. Ezért megkerülhetetlen az egészségügyi ellátás működtetésének és finanszírozásának alapvető átalakítására, melynek részeként az átfogó bérrendezés is megvalósíthatóvá válik.

 

p)   Jelen körülmények között a hálapénz az egészségügyi ágazatnak a társadalom által kényszerűen elfogadott velejárója. Az ellene való küzdelem mindaddig felesleges, míg az érintett egészségügyi dolgozók jövedelme el nem éri a piaci szektorban alkalmazott hasonló végzettségű munkaerő bérszínvonalát.

 

Ezt követően a hálapénz adás gyakorlata morálisan szembe kerül a társadalom megítélésével, így várhatóan felszámolja önmagát, de ilyen körülmények között már indokolt és hatékony lehet a jogi szankciók alkalmazása is.

 

q)   A felsőfokú egészségügyi képzés kettős finanszírozásban részesül. Egészségügyi ellátó tevékenysége tekintetében az egészségbiztosítási alappal, oktatási és képzési tevékenységével összefüggésben pedig a felsőoktatást finanszírozó állami alrendszerrel áll kapcsolatban. Ennek köszönhetően az itt működő intézmények az egészségügyi ellátórendszer más területeinél jobb helyzetben vannak, mégis alapvető működési gondokkal küzdenek.

 

A problémák megoldása az oktatás és az egészségügy összehangolt átalakítását igényli. Egyidejűleg kell módosítani mindkét rendszer alapvető folyamatait, szerkezetét és szervezetét. Mindkét esetben az önálló gazdálkodás kialakítása és az érdekeltségi rendszer befolyásolása útján történő szabályozás növelése, az adminisztratív beavatkozás és a közvetlen kézi vezérlés visszaszorítása áll a módosítás középpontjában.

 

r)     Az ágazat minden területén jellemző a létszámhiány, ugyanakkor folyamatosan, és egyre nagyobb mértékben romlik a pálya megítélése, egyre nehezebb az utánpótlás biztosítása. Ennek már nincsenek elkülöníthető okai, az összes eddig felsorolt probléma szerepet játszik, így a helyzet csak generálisan kezelhető.

 

Az egészségügyi képzéssel összefüggő új feladatok akkor jelentkeznek, ha az általános állapotot javító intézkedések már éreztetik hatásukat. Ekkor következhet a megfelelő képzési profilok kialakítása mind a közép- és felsőszintű szakképzésben, mind az egyetemi, főiskolai oktatás kínálatában.

 

1. Egészségbiztosítási rendszer

 

a)    Az egészségbiztosítás szerkezete, szervezete és felépítése a rendszerváltás előtti időszakban alakult ki, és ennek sajátosságai ma is magán hordozza. Közben változtak a termelési viszonyok, változott a termelőeszközök tulajdonszerkezete, de a biztosítási rendszer átalakítása az egészségügyi ellátórendszeréhez hasonlóan elmaradt, a bekövetkezett változások inkább rontották, mint javították működését.

 

Az egészségbiztosítás útján elérni kívánt célokat újra kell fogalmazni és ki kell alakítani az azok elérésére alkalmas folyamatokat. Értelemszerűen meg kell újítani az egészségbiztosítás intézményrendszerét is. Súlyos szakmai hiba volna az új rendszer folyamatait a jelenleg meglévő szervezeti struktúra figyelembevételével kialakítani.

 

b)   Az egészségbiztosítási rendszer az egészségügyi ellátórendszernek van alárendelve. Elvben egyetlen célja hogy biztosítsa a felmerült költségek fedezetét, ám jelenlegi állapotában erre nem képes. Az előző időszakban többször történt kísérlet arra, hogy a hiányzó fedezetet a magántőke bevonásával teremtsék elő, de ezek rendre kudarcot vallottak. Az egészségbiztosítók piaci alapú működését a közvetlen anyagi érdekeltség határozná meg, így a hátrányos szociális helyzetben élők, a lakosság jelentős része ebből kiszorulna.

 

Az egészségügyi rendszer működésének költségeit alapvetően állami forrásokból, konkrétan: elkülönített egészségbiztosítási alapból kell finanszírozni, mert ez garantálja a szolgáltatásokhoz való, vagyoni helyzettől független hozzáférés biztonságát. A beruházási és fejlesztési költségek fedezete tekintetében a magántőke bevonása megengedett, sőt kívánatos. Ehhez viszont olyan háttér szükséges, amely lehetővé teszi, hogy az egészségügyi intézmények működése során nyereség képződjön, de ezzel nem növeli az ellátás költségvetési hátterének kiadásait, és nem nehezíti a szolgáltatások igénybevételét.

 

c)    Az egészségügyi járulék bérhez viszonyított aránya viszonylag magas és függ a bérek nagyságától. Ez a munkáltatókat arra ösztönzi, hogy a legális jövedelmeket alacsony szinten tartsa, és illegális módon egészítse ki a munkavállalók számára elfogadható mértékig.

 

A járulékok összegének meghatározása, a bevallás és beszedés folyamatainak kialakítása során figyelemmel kell lenni arra, hogy a járulékok befizetői jellemzően a munkaadók, és a változásokat követően az önkormányzatok lehetnek. A munkaadók terhei indokolatlanul nem növekedhetnek, más befizetőkre nézve pedig ez a kötelezettség nem járhat aránytalan megterheléssel. Annak érdekében, hogy a járulékfizetési kötelezettség ne befolyásolja a legálisan biztosított jövedelmek nagyságát, a járulékok összege fajtánként egységes lesz, és nem függ a kereset nagyságától.

 

d)   A jelenlegi gyakorlatból eredő súlyos veszteségforrás hogy az egészségbiztosítási járulék fizetésére kötelezettek gyakran nem tesznek eleget befizetési kötelezettségüknek.

 

A járulékbeszedés szabályainak szükséges módosításai között jelentős szerepet kell kapnia annak a szempontnak, hogy a befizetésre kötelezettek ne halmozhassanak fel tartozásokat.

 

e)   A biztosítási viszonyhoz fűződő ellátási jogosultság az elmúlt időszakban gyakran változott. Nincsenek egységes szempontok arra nézve, hogy mely szolgáltatások tartozzanak a biztosító által térített tevékenységek körébe, és milyen mértékű legyen a térítés. Nem egyértelműen rendezett a magánpraxisban, magántulajdonú egészségügyi szolgáltató által nyújtott ellátás térítésének kérdése sem.

 

A biztosítási rendszeren belül ketté kell választani, az ellátási formától, a tulajdonszerkezettől függetlenné kell tenni az alapellátás költségeinek fedezését és a járulékos költségek finanszírozását. Ennek működéséről a kialakításra kerülő új egészségügyi ellátórendszer folyamatainak kell gondoskodni.

 

f)     Az egészségügyi ellátás ma már jelentősen eltérő szinteken teljesíthető elégséges módon. A biztosító rendszer szempontjából azonban nagy különbségek mutatkozhatnak ezek költségeit illetően. Ugyancsak érinti az egészségbiztosítás kereteit a beavatkozások indokoltsága, célja is, ami felveti a hozzáférés biztosításának indokoltságát, a lehetőségek anyagi konzekvenciáit.

 

Az egészségügyi ellátás alap- és járulékos költségeinek szétválasztása mintegy feltételezi a biztosítási rendszer duális felépítését. Az alapellátáshoz való általános és korlátlan jogosultságot, melyet az állami egészségbiztosítási rendszerben való részvétel biztosít, és a járulékos költségek fedezetének biztosítására szolgáló kiegészítő biztosítást, melyet társadalmi vagy piaci szerveződésű intézmények kezelhetnek.

 

g)    A felsorolt hiányosságok és az általuk generált elvégzendő feladatok, szükséges intézkedések listája távolról sem teljes. Arra azonban alkalmas, hogy rámutasson: a rendszert jellemző problémák annyira szerteágazók, számuk és jelentőségük akkora, hogy azok a jelenleg működő rendszer keretei között nem kezelhetők. Ezért a megállapítások alapján levont következtetésekre nem mint elvégzendő feladatokra kell tekinteni, hanem mint egy alapjaitól felépítendő új rendszerrel szemben támasztott követelményekre.

 

1. C.      Az egészségügyi ellátórendszer átalakítása. 

Az új egészségügyi ellátó rendszernek piaci körülmények között, tehát piaci feltételek szerint kell működnie. Ugyanakkor az állam szociális ellátó rendszerének egyik legfontosabb eleme, tehát ki kell elégítenie az erre vonatkozó igényeket, teljesítenie kell a társadalmi szolidaritás elvének megfelelő a rászorulók vagyoni helyzetétől nem függő szolgáltatással szemben támasztott követelményeket.

 

Mivel az ágazat jelenleg működőképességének határán van, azonnal hozzá kell látni az újrendszer kialakításához.

A legsúlyosabb probléma a pénzhiány. Ez nem csak az ágazatot terheli, alapvetően befolyásolja a rendszer átalakításának módját, lehetőségét és ütemét is. Olyan megoldást kell találni, amely a költségvetés jelentős megterhelése nélkül elindítja az ágazatot azon az úton, amelyen képes lesz felszámolni lemaradását, kialakítani hatékony működését.

Az első pont: az egészségügy minden szereplője számára biztosítani kell, hogy korlátozás nélkül érvényesíthesse minden költségét. Ennek megfelelően saját hatáskörükben kell, hogy beárazzák tevékenységüket, és számla ellenében számoljanak el a finanszírozó rendszerrel. Ezáltal gazdálkodásra kényszerülnek, működésük költségeit árbevétel formájában fogják megszerezni, és nyereség elérésében válnak érdekeltté.

Ezzel szemben kell érvényesíteni az állam és a társadalom legfontosabb érdekét, az olcsó és hatékony ellátás követelményét. Az állami felelősségvállalás nem terjedhet ki az egészségügyi szolgáltatások minden területére és nem lehet korlátlan. Definiálni kell az egészségügyi alapellátás fogalmát. Ezzel szemben két alapvető követelmény támasztható (lásd a helyzetelemzésben megfogalmazott feladatok és követelmények), az egyik, hogy minden magyar állampolgár számára hozzáférhető legyen, a másik, hogy minden olyan költségre fedezetet nyújtson, amely a rászoruló ellátásával, gyógyításával, kezelésével közvetlenül összefügg.

Indokolt viszont az egészségügyi ellátás járulékos költségeinek ettől való elkülönítése. Ebbe beletartozik minden olyan költség, melynek kizárása a beteg kezelését, gyógyulását nem befolyásolja, ide tartozik például a táppénz is. Nem ezek megszüntetéséről van szó, hanem a finanszírozás kettéválasztásáról.

Rögzíteni kell, hogy az állam alapvető felelőssége csak az alapellátás biztosítására terjed ki. Ennek fedezete az egészségbiztosítási alapból történik, mely kizárólag az alapellátás költségeivel áll szemben.

Az egészségügyi létesítmények és szolgáltatók gazdasági évet zárnak, és - ha a későbbiekben más szabályozás nem válik indokolttá - más piaci szereplőkhöz hasonlóan számolnak el a költségvetéssel.

Ez azonban még nem teremti meg az olcsó és hatékony ellátást eredményező érdekeltségi rendszert. Az állam, az olcsóság és hatékonyság követelményét egy közvetett eszköz, a hatékonysági hozzájárulás segítségével érvényesíti. Ennek lényege, hogy a gazdasági év végén az egyes egészségügyi szolgáltatók saját hatáskörben kialakított árait, működésük hatékonyságát összehasonlítja, ebből törvényben rögzített algoritmus útján egy módosított átlagoló eljárással minden beárazott önálló tétel tekintetében bázisértékeket alakít ki. A gazdálkodó szervezetek saját árszintjüket és hatékonyságukat a bázisértékekhez viszonyítva meghatározzák az egyes tételek százalékos eltérését. Ezt követően minden tétel esetében külön összesíti az abból származó bevételeit, és megszorozza a hozzá tartozó százalékos eltéréssel. A részadatokat összesítve a teljes éves tevékenységére vonatkozó értékkülönbözetet állapít meg, mely az általa megállapított áraktól és tevékenységének költség-hatékonyságától függ. Ha árait a bázisértékekhez képest magasabban állapította meg és gazdasági hatékonysága az adott évben rosszabb az országos átlagnál, akkor az egészségbiztosítási alap felé befizetési kötelezettség terheli, ellenkező esetben támogatásban részesül. Ennek hatására abban válik érdekeltté, hogy gazdálkodását a reális és indokolt költségek figyelembevételével tervezze.

Az egészségbiztosítási alap tekintetében a befizetések és kifizetések egyenlege nulla, tehát a szervezet csak közvetítő szerepet tölt be, így az egészségbiztosítás gazdasági hátterét ez a szabályzóeszköz nem befolyásolja.

Az eljárás ilyen részletességű, de korántsem teljes és végleges leírását az indokolja, hogy világos legyen, olyan megoldást kell alkalmazni, amely bármilyen tulajdonosi szerkezetben azonos feltételeket, stabil, egyforma körülmények között történő, kiszámítható finanszírozást biztosít, állami, önkormányzati vagy magántulajdonban működő intézmények esetében egyaránt.

Ez a finanszírozási rendszer alkalmas arra, hogy a jelenlegi működés összes lényeges problémáját viszonylag rövid idő alatt belülről számolja fel úgy, hogy közben nem hárít aránytalan terheket a költségvetésre. Külön kiemelést érdemel, hogy az egészségügyi dolgozók bére beépül az elismert költségek értékébe, így az intézmény a számára kívánatos bérszínvonalat létszámhelyzete és a munkaerő-piaci lehetőségek figyelembevételével maga alakítja ki, forrását pedig az árszintjében realizálja.

A szabályzó mechanizmus pedig arra kényszeríti az ágazat szereplőit, hogy felhalmozódott tartozásait, elmaradt fejlesztéseit az ágazat többi intézményével azonos ütemben, racionális gazdálkodás mellett, saját adottságainak minél jobb kihasználása útján hosszabb időszakra tervezve számolja fel. Ehhez az új rendszer biztonságot, kiszámíthatóságot biztosít.

 

A keresőképtelenség nem mindenkit érint egyformán, ezért nem indokolt, hogy a táppénz az egészségügyi alapellátó rendszer része legyen. Egyes - jellegüknél fogva eltérő színvonalon teljesíthető - beavatkozások, különböző áron elérhető gyógyászati segédeszközök esetében határt kell szabni az alapellátás terhére igénybe vehető szolgáltatásoknak, ugyanakkor a hozzáférés megakadályozása vagy korlátozása az állampolgári, illetve a betegjogokkal összeegyeztethetetlen, így a rendszer kialakítása szempontjából elfogadhatatlan. Az ilyen és ehhez hasonló ráfordítások képezik az egészségügyi ellátás járulékos költségeit.

Az ellátottak részéről ugyan van lehetőség a járulékos költségek elkerülésére, de társadalmi szempontból az ilyen eseteket kell kivételesnek tekinteni. A járulékos költségek fedezésére tehát megfelelően biztonságos hátteret kell kialakítani. Ennek legalkalmasabb formája a kiegészítő egészségbiztosítás. 

 

Az ágazat működésének finanszírozása tehát több csatornán történik. A jellemző források a következők: egészségbiztosítási alap, egészségügyi kiegészítő biztosítás kezelői, közvetlen teljes összegű lakossági befizetések, közvetlen lakossági hozzájárulások, más költségvetési források.

Az egészségügyi alapellátás fedezetének forrása az egészségbiztosítási járulék, mely az egészségbiztosítási alap minden magyar állampolgár után befizetendő rendszeres, állandó összegű bevétele. Mértékének egységes megállapítását indokolja, hogy egyrészt az egészségügyi ellátás költsége nem függ a beteg jövedelmétől, másrészt hogy ebben a formában a járulékfizetési kötelezettség nem befolyásolja a legálisan biztosított jövedelmek nagyságát, ezért a munkaadókat nem ösztönzi arra, hogy a bérek egy részét illegálisan biztosítsák, a munkavállalókat pedig arra, hogy jövedelmüket eltitkolják.

A járulékfizetési kötelezettség jellemzően nem a biztosítottat, hanem a jövedelemforrást terheli:

-           0-16 éves korú gyermek, illetve középiskolai tanuló, felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója esetében az államot;

-           munkaviszonyban álló munkavállaló esetében a munkáltatót ( Több munkahely esetében, minden olyan munkahelyen, ahol a havi ledolgozott idő a 80 órát eléri, vagy meghaladja, a járulék teljes összegét, ahol a 80 órát nem éri el, ott annak 50 %-át kell befizetni.);

-           rendszeres önálló jövedelemmel rendelkező személy tekintetében, ha az nem járadékból vagy munkaviszonyból származik, valamint családi közösségben élő eltartott esetében a biztosítottat (Ha a biztosítottnak munkaviszonya is és más forrásból származó rendszeres jövedelme is van, a jövedelem mentesül a befizetési kötelezettség alól.);

-           járadékból élők esetében a járadék folyósítóját,

-           szociális rászorultság esetében a lakóhely szerint illetékes önkormányzatot.

 

A rendszer működésének biztonsága érdekében biztosítani kell, hogy a befizetésre kötelezett ne legyen képes jelentős tartozások felhalmozására. Ezért a járulékok beszedése önkormányzati hatáskörben, havonta történik, ugyanakkor háromhavi elmaradás esetén a felhalmozott tartozás adó módjára behajtható, és a követelés a befizetésre kötelezett magánvagyonának terhére is érvényesíthető.

A járulékok összegének meghatározása, a bevallás és beszedés folyamatainak kialakítása során figyelemmel kell lenni arra, hogy a járulékok befizetői jellemzően a munkaadók, és a változásokat követően az önkormányzatok. A munkaadók terhei indokolatlanul nem növekedhetnek, más befizetőkre nézve pedig ez a kötelezettség nem járhat aránytalan megterheléssel.

A befizetések elmaradása esetén a biztosítás nem korlátozható. A részletes szabályozás kidolgozása az elkövetkező időszak egyik legfontosabb feladata.

A rendszer másik összetevője az egészségügyi kiegészítő biztosítás, mely a biztosítottat terheli, és fedezetéül szolgál az egészségügyi ellátás járulékos költségeinek. Ilyen a táppénz, az alapellátáshoz nem tartozó korábban említett szolgáltatások, külföldi gyógykezelések költségei, stb.

Ennek kezelése társadalmi vagy piaci alapon működő biztosítók tevékenységi körében is történhet, de számolni kell azzal, hogy kötelező érvényű bevezetése, legfőképpen a befizetések teljesítésének ellenőrzése, nehézségekbe ütközik. Ugyanakkor az önkormányzatok érdekeltek a rendszer működésében, mert a lakosság szociális biztonságával összefüggő felelősségük révén a biztosítás hiánya számukra többletköltségeket okozhat. További feladat e folyamatok részletes kidolgozása.

Az egészségügyi ellátás szolgáltatásai egyes esetekben közvetlen térítés alapján vehetők igénybe. Ilyen lehet például, ha Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgár veszi igénybe, ha olyan szolgáltatásról van szó, amelyre az egészségügyi kiegészítő biztosítás nem terjed ki, vagy ha az egészségkárosodás másnak felróható okból következett be, és ezt annak okozója elismeri, vagy bíróság jogerősen megállapítja.

A közvetlen lakossági hozzájárulások jellemző esete az egészségbiztosítási alap támogatásával megvásárolható gyógyszerek önrésze. Ez a szabályzóeszköz továbbra is nélkülözhetetlen, elsődleges célja az indokolatlan gyógyszervásárlás és fogyasztás megakadályozása.  Ugyanakkor gondoskodni kell arról, hogy a számára szükséges gyógyszerekhez mindenki hozzáférhessen, ezért ki kell alakítani a szociálisan rászorulók ingyenes gyógyszerellátásának folyamatait. Technikailag a legegyszerűbb eljárás, ha az orvos által kiállított receptet az önkormányzat megfelelő munkatársához eljuttatva azt felülírják, felülbélyegzik, mely ez által térítés nélkül kiválthatóvá válik.

Az egészségügyi ellátórendszer akkor juthat más költségvetési forrásokhoz, ha tevékenysége más állami alrendszerrel összekapcsolódik. Ennek tipikus esete az egészségügyi képzés, jellemzően az orvosképzés, a klinikák működtetése. De ide tartozik a munkaegészségügyi szolgáltatás, az állategészségügyi, élelmiszerbiztonsági feladatok ellátása, a járványügyi tevékenység stb. Ezekben az esetekben az érintett állami, költségvetési szerv megrendelőként szerepel, az egészségügyi ágazat megfelelő intézményei pedig a teljesítés szerint számlával számolnak el a megrendelő felé.

Nagyobb volumenű fejlesztések és beruházások finanszírozása történhet költségvetési keretekből, Európai Uniós pályázati pénzekből, magántőkéből, piaci befektetésekből vagy hitelekből. A beruházási és fejlesztési költségek fedezete tekintetében a magántőke bevonása megengedett, sőt kívánatos. Ehhez viszont olyan működési környezet szükséges, amely lehetővé teszi, hogy az egészségügyi intézmények működése során nyereség képződjön, de ezzel nem növeli az ellátás költségvetési hátterének kiadásait, és nem nehezíti a szolgáltatások igénybevételét.

 

A Társadalmi Program gazdasági összefüggéseit közvetlenül érintő folyamatok taglalása itt véget ér. Hátra vannak még azok a társadalmi, politikai, államigazgatási alrendszerek, amelyek kialakításához a Társadalmi Tanács a program társadalmi vitája során keres megoldást.

A kormányzati struktúrát tekintve a Tanács javaslata:

 

Belügyminisztérium,

Egészségügyi Minisztérium,

Energetikai, Közlekedési és Hírközlési Minisztérium,

Építésügyi, Vízügyi és Környezetvédelmi Minisztérium,

Igazságügy Minisztérium,

Ipari és Kereskedelmi Minisztérium,

Külügyminisztérium,

Mezőgazdasági és Földművelésügyi Minisztérium,

Munkaügyi Minisztérium,

Nemzetbiztonsági és Honvédelmi Minisztérium,

Oktatási és Művelődésügyi Minisztérium,

Pénzügyminisztérium.

 

A javaslatokat és a célokat is ennek megfelelő csoportosításban célszerű gyűjteni, közzétenni és tárgyalni.