Nem szeretem a szociológusokat. Ma 7 milliárd ember él a földön, a szociológusok meg akarják mondani, hogy hogyan éljenek, anélkül, hogy megmondanák: miből.
A 7 milliárd embernek x milliárd tonna termékre van szüksége, amit elő kell állítani. (Mondhatnám x milliárd tonna helyett, hogy y milliárd euró, vagy dollár értékű.) A szociológusok meg akarják mondani, hogy ezt hogyan kellene elosztani, de fel sem merül bennük, hogy elő kell állítani, és annak köze van az elosztáshoz. Hogy ha megváltoztatják az elosztást, megváltoznak az előállítás körülményei, feltételei. Ez a most idézett szerző - Wright - fajtájának díszpéldánya, fogalma sincs arról, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem összeegyeztethetetlen a gazdaság működésével. Bármiféle "alapjövedelem" lefékezi a gazdaságot - jobb esetben lelassítja, rosszabb esetben megállítja, visszafordítja a gazdasági növekedést. Nem kell csodálkozni, ki van próbálva. Ez volt a szocialista elosztási rendszer. Aki képes gondolkodni, az hamar átlátja. 
Az FNA elosztásának elve, hogy független az egyén gazdasági teljesítményétől. Hogy egy bizonyos elfogadható „alapjövedelem” mindenkit megillet, alanyi jogon. Akkor is, ha nem tesz érte semmit.
Ha belátjuk, mindegy, hogy egy állampolgár hol nem dolgozik az alapjövedelemért, akkor észrevesszük a hasonlóságot a szocialista elosztási rendszer, és bármiféle alapjövedelem között.
A szocializmusban ugyan mindenkinek be kellett járnia a munkahelyére, de hogy ott hasznos munkát végezzen, az már nem volt mindenkire egyformán vonatkozó követelmény. Viszont a bérét megkapta. Az is, akinek a munkája értéktelen volt, aki gyakorlatilag semmi hasznosat nem tett érte. Hát nem ugyanez az elve az „alapjövedelemnek”?
Közgazdasági tételekkel levezethető, bemutatható, hogy ez szükségszerűen oda vezet, amit megtapasztaltunk. Sok közgazdász tanult ebből, de talán egyetlen szociológus sem. Mit gondoljon az ember róluk, ha ennyit sem képesek felfogni?

Mesés vagyonokról halandzsálnak, de fogalmuk sincs annak a felhasználásáról. Csak hülyítik az embereket azzal, hogy „X” percenként 5 millió dollárt keres. Felfogjátok, ez mekkora baromság?
Percenként ebből mennyit képes magára költeni? És mit csinál a többivel? Azt kire költi?
Rád!
Abból vásárol autóbuszokat, működtet közlekedési vállalatot – neked, mozit – neked, éttermet – neked! Hogy ezen keres? Hát persze! És azt is kénytelen szegény rád költeni, mert neki már gyomorrontása van a kaviártól, felfogod? Dehogy fogod fel! Te elhiszed, hogy az egy szemét, mert percenként öt milliót keres. Meg a hülye szociológus is ezzel etet.
Eszedbe jutott már, hogy ha a világon csak egy gazdag ember lenne, akkor az csak havi – mondjuk – százezer dollárt volna képes magára költeni luxuscikkekre? Te küzdesz azért, hogy ne egy ember költsön feleslegesen százezer dollárt havonta, hanem egymillió költsön feleslegesen százezer millió dollárt havonta, vagy tízmillió, százmillió költsön ezer, tízezer milliárdot. Hát normális vagy te?

Ezek a „nagyon értelmes” szociológusok meg akarják változtatni „a kapitalizmus lényegét: az egyenlőtlenségek és a károk termelését”. Tudjátok miért? Mert fogalmuk sincs arról, hogy az egyenlőtlenség az együttműködés szükségszerű velejárója. Nem lehet mindenki vezérigazgató. Az együttműködésnek ugyanis szükségszerű velejárója a szervezettség, a szervezettségnek pedig a struktúra. A struktúrának a hierarchia, a hierarchiának az egyenlőtlenség. Aki ezt nem érti, az a szociológus… 
De építse a házát olyan csapat, amelyben mindenki egyenlő. Vagy operálja olyan team…

Az is szociológus, aki mindenáron fel akarja számolni a szegénységet. Mert nem tudja, hogy a szegénységnek gazdasági szerepe van. A munka, a feladatok társadalmi elosztásának eszköze. Persze, a szegénység nem jó. Szükség is van arra, hogy alsó értékét elfogadható szinten tartsuk. Lejjebb menni szégyen, feljebb menni nem lehet. Miért? Azért, mert van egy csomó olyan feladat, amely –finoman szólva: nem népszerű. Nehéz, embert gyötrő, alantas feladat. Ezeket megfizetni nem lehet, mert akkor nem végezhető el gazdaságosan. Az ilyen – alacsony társadalmi presztízsű – feladatok ellátásáról való gondoskodásnak csak egy módját ismerjük: a szociális kényszert. Na, ez a szegénység funkciója.
A múlt század utolsó harmadában egyes országok megpróbálták polgáraik szegénységét felszámolni – látszólag eredményesen. Elsősorban Németországra és Franciaországra gondolok. Ám, ennek az lett a következménye, hogy az előbb említett alacsony társadalmi presztízsű feladatok ellátásában fennakadások keletkeztek. Mit tehettek az ilyen országok? Megnyitották a határaikat a bevándorlók előtt. Vagy azt hiszed, hogy a tőke, és a munkaerő szabad áramlása a te érdekedben biztosított „szabadság”? Igen, ha arra van szükséged, hogy a piszkos munkát más végezze el helyetted. Nem, ha egy másik országban a piszkos munkával, a mosogatással, a szemétszállítással többet kereshetsz, mint a tanári diplomáddal. Persze, honfitársaidhoz képest. Mert ha kipróbálod, látni fogod Einstein igazát – minden relatív. A te „jó” kereseted (az otthoniakhoz képest) hát, elég gyenge a körülötted élő őslakosok jövedelméhez képest. De először nem hogy elfogadod, hanem még örülsz is neki, mert az otthoniakéhoz hasonlítod. A gyereked még eltűri, mert azt hiszi, kiemelkedhet belőle. Az unokád már elgondolkodik: miért vagyok én másodlagos a saját hazámban (nagyapja választott új hazájában)? Mert bevándorló vagyok? És olyan közösséget kezd keresni, amelyik sorsával, és érzéseivel rokon. Azután meg is találja. Terroristák, fanatikusok között. És elhiszi: tennie kell ennek a megváltoztatásáért.
És megtörténik a jóvátehetetlen, a megváltoztathatatlan. A terrortámadás.
Gondolkoztál már ezen? 
Mert, ha igen, akkor nem vagy szociológus.
Vagy, nem vagy menthetetlen…