A magántulajdon és a társadalmi igazságosság

Két tábor áll egymással szemben a mai magyar társadalomban.

Az egyik gondolkodásának középpontjában a korlátlan hatalom áll, a magántulajdon korlátlan hatalma, egyesek korlátlan hatalma mások felett, a magántulajdon segítségével, a lehetőségek kizárólagos birtoklásával, azok elosztásának jogával, az egyéni érdek mindenek fölé emelésével. Ez, még azokra is igaz, akik érzik ennek ellentmondásait, vannak morális kétségeik. Ők össze akarják egyeztetni a tőke korlátlan uralmát és hatalmát egy elfogadható szociális alapértékkel, félig humanizmusból, félig a saját megnyugtatásuk érdekében, félig pedig az érdekeiket szolgáló rendszer stabilitásának és biztonságának fenntartása érdekében. Ebbe a csoportba sorolható az MSZP mellett több magát baloldalinak beállító párt és szervezet, például a liberálisok, a Haza és Haladás vagy a Szolidaritás Mozgalom. Gyurcsány is ide tartozik, függetlenül a szimpatikus jellemvonásaitól, szerethető lényétől, szociális érzékenységétől. (Amit azért nem bizonyított egyértelműen, inkább csak hallottuk tőle, mint láttuk.) Ma ez a felfogás uralja a világot, ez a klasszikus kapitalizmus ideológiájának legfőbb vonása.

A másik tábor legfontosabb ismérve, hogy szemben áll ezekkel a nézetekkel, és mindenek felett álló társadalmi igazságosságot hirdet. Ez a csoport vegyes összetételű. Egy része tulajdonképpen ugyanúgy gondolkodik, mint az előző csoport, csak épp nem rendelkezik az ehhez szükséges anyagi, gazdasági lehetőségekkel, az általuk áhított hatalommal, és valódi céljuk ennek megszerzése. De velük nem kell foglalkozni, ők a csoporton belüli kisebbség, igazából nem is egyértelmű, hogy melyik oldalhoz tartoznak. A csoport többségének célja a szociális viszonyok megváltoztatása, a szociális különbségek minimalizálása, ésszerű határok közé szorítása, és ez a jobbik eset. Mert a másik a szociális egyenlőség, az egyéni célok és érdekek korlátozása, végső soron megsemmisítése. Ide tartoznak a szocialisták, a kommunisták. A közöttük lévő különbség a fokozatokban rejlik.

A szociáldemokraták nem vetik el teljesen a magántulajdont, nem szociális egyenlőséget akarnak, hanem szociális biztonságot, szociális minimumot, szociális garanciákat.

A valódi szocialisták – szemben a magukat így nevező, vagy baloldalinak minősítő mai magyar politikai erők többségével –, és a kommunisták meg akarják szüntetni a termelőeszközök és erőforrások kisajátításának lehetőségét, vagyis szerintük a termelő eszközök és a természeti tényezők nem lehetnek magántulajdonban. (Egy minimális rész kivételével, mert egyes tevékenységek egyáltalán nem végezhetők nagyüzemi, vagy állami keretek között. Lásd: magánszektor a szocializmusban, illetve háztáji gazdaság.)

Tehát a szocialisták radikálisan korlátozni akarják a magántulajdont, de nem akarják megszüntetni.

A kommunisták teljes egészében tagadják a magántulajdon lehetőségét. (Az eredeti ideológia szerint, még a nőt sem lehet kisajátítani, az is közös. Már fiatal koromban is hallottam, hogy a Kommunista kiáltvány, Marx egyébként zseniális írása ezt is tartalmazza, de nem akartam elhinni. Később meggyőződtem róla, a saját szememmel.)
A két tábor közötti alapvető különbség tehát a tulajdonviszonyokról alkotott véleményben van. A harc azért folyik, hogy melyik csoport tudja kialakítani és működtetni az általa képviselt tulajdonformára épülő társadalmi rendszert. És végső soron ez is a hatalomról szól, a politika tehát a hatalomról szól.
De ez azt jelenti, hogy a lét (a gazdaság működése) másodlagos, a tudat (a társadalom szerkezete, vagyis, hogy milyen tulajdonviszonyok, milyen elosztási viszonyok működnek a társadalomban,) tekinthető elsődlegesnek.

Ez azonban tévedés!
Egyrészt Marx axiómája szerint az, mert, ahogy megfogalmazta: a lét határozza meg a tudatot, másrészt a világ – tehát a gazdaság és a társadalom – fejlődése szempontjából is az, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a lét és a tudat szoros kölcsönhatásban van. A társadalom állapotát a gazdaság működése határozza meg, de a gazdaság fejlődésének lehetőségeit, kereteit a társadalom szerkezete, működése biztosítja. Tehát Marx is tévedett egy kicsit.
Érdekes, hogy ezt a téves állítását, immár lassan kétszáz éve a polgári kapitalista ideológusok éppúgy igaznak ismerték el, mint a marxista ideológián alapuló társadalmi rend hívei, mégis, miközben az elvet fennen hirdették, pont az ellenkezője szerint cselekedtek. Ami nem a helyes utat jelentette, hanem csak egy még súlyosabb tévedést.

A magam részéről egyik táborhoz sem tartozom. 
Véleményemet hosszú kutatómunka eredményeinek alapján alakítottam ki, amelyeket rajtam kívül kevesen ismernek, legfőképp a saját közvetlen környezetemben. Ezért kisebbségi véleménynek tekinthető, a ma elfogadott nézetekkel, a világgal szemben. Benne a tévedés lehetőségével.
Az én álláspontom szerint a világ fejlődése, amint pár sorral feljebb leírtam a társadalom és a gazdaság kölcsönhatásán alapul. A lét és a tudat nincs egymással alá- és fölérendeltségi viszonyban. 
Ha a gazdaság nem működik, akkor a társadalom sem működik, ha a gazdaság nem jól működik, akkor a társadalom sem működhet jól. Ugyanakkor, a gazdaság nem képes fejlődni, ha a társadalom nem biztosítja ennek kereteit, lehetőségét.
Másképpen: a társadalom akkor működik jól, ha a gazdaság is jól működik.
A gazdaság működésének pedig az a célja, hogy ellássa az embereket, a népet, a társadalmat, a nemzetet, a világot, azokkal a javakkal, termékekkel és szolgáltatásokkal, amelyek a kor adott szintjén megfelelő életet biztosítanak, mindenki számára. Nem egy ember számára, nem egy elit osztály számára, nem a felső tízezer számára, hanem mindenki számára. Ha ez nem így van, akkor a gazdaság nem jól működik. Akkor a társadalom nem jól működik. Akkor a társadalom megosztott, a politika a hatalomról szól, táborok állnak egymással szemben és a hatalomért harcolnak.
Ezért a kormány (minden kormány) első, és legfontosabb feladata, hogy biztosítsa a gazdaság jó működésének feltételeit. Nem társadalmi problémákat kell megoldania, nem az oktatás kérdését, nem az egészségügy problémáit kell megoldania. Azok megoldódnak maguktól, ha a gazdaság jól működik. (Ez persze nem jelenti azt, hogy a társadalom egyes területeinek nincs szükségük irányításra, szervezésre, hanem azt, hogy a gazdaság akkor működik jól, ha minden embert képes megfelelő módon és kielégítő szinten ellátni, beleértve a közjavakat és a közszolgáltatásokat is.)
A kérdés tehát, hogy hogyan működik, képes-e mindenkit megfelelő módon ellátni a gazdaság?
Ha az első tábor (a magántulajdon feltétlen híveinek tábora) szerint gondolkodunk, akkor: NEM!
Ha a második tábor (a társadalmi igazságosság feltétlen híveinek tábora) szerint gondolkodunk, akkor sem.
A gazdaság működésének feltételei vannak, és ezeket a feltételeket a társadalom szerkezetének kell biztosítania. Tőkejavakra – természeti tényezőkre és termelőeszközökre – éppúgy szükség van, mint az emberre, vagyis a munkára és a vállalkozási tevékenységre. Marx pedig a tőkét a magántulajdonnal azonosította, és nem alaptalanul. A magántulajdon biztosítja ugyanis a gazdaság működésének másik fontos feltételét, az érdekeltségi rendszert. Vagyis, a szocialista, és különösképpen a kommunista ideológia szerint felépülő társadalom szerkezete nem képes jól működő gazdaságot tartósan működtetni, mert hiányoznak a folytonos növekedés, a fejlődés feltételei. (A társadalom tagjai ugyanis abban érdekeltek, hogy az adott helyzetben a legkevesebb ráfordítással elégítsék ki a szükségleteiket. Szemben a magántulajdonra alapozott tőkés termelési rendszerrel, melyben a tőkés abban érdekelt, hogy a gazdasági tevékenység számára a lehetséges legnagyobb hasznot hozza.)
A tőkés termelési rendszer viszont szembe megy a gazdasági tevékenység társadalmi céljával: a termelés öncélú, nem a szükségletek kielégítésére irányul. Mára ez a folyamat különösen felerősödött, aminek a következtében egyre rosszabbul működik a gazdaság. (Ezt világosan mutatja a fél évtizede tartó világválság, amely szerintem a jelenleg ismert eszközökkel nem is kezelhető.)
Mivel a gazdaság fejlődésének lehetőségét – számomra úgy tűnik – egyik eddig ismert rendszer sem biztosítja, a társadalom szerkezetének jelentős változására van szükség. Nem csak Magyarországon, hanem az egész fejlett világban. Olyan politikusokra, olyan kormányra van szükség, amely ezt felismeri, megérti, és képes megfelelni az új kihívásnak. Nem tudom, melyik ország lesz az első, amelynek ezt sikerül megvalósítania. Akár mi is lehetnénk. De a magyar közéletben nem látok alkalmas embert, még olyat sem, aki ezt meghallgatná, megértené. A politikai elit ugyanis (a kormányoldal éppúgy, mint az ellenzék) abban érdekelt, hogy semmi ne változzon, mert a változás hatalmukat és egzisztenciájukat veszélyeztetné. Így aztán marad a harc a hatalomért, miközben az ország felének nincs gazdasági, politikai képviselete. Maradnak a piszkos eszközök, a lehetőségek kisajátítása és elosztásának szigorú kézbentartása.
Vajúdik a világ, mert a társadalmi, gazdasági fejlődés objektív folyamat. Olyasmi játszódik le napjainkban, mint a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet volt. Csak nem értjük, mert nincs történelmi rálátásunk. És a változás, a saját korából csak zsenik számára érthető, mint amilyen Marx is volt, tévedéseivel együtt, amelyek egyébként nem saját korával hozhatók kapcsolatba, hanem inkább a jövőre mutató folyamatok leírásával.
Ezek az én gondolataim.
A célom pedig az, hogy ezeket minél több emberhez eljuttassam, és megtaláljam azt a személyt, közszereplőt, aki meghallgatja, megérti, és képviselni is tudja ezeket. Az lehet szerintem alkalmas Magyarország irányítására.
Nem hiszem azonban, hogy ezt a személyt a parlamenti pártok vagy a nagy társadalmi szervezetek (alapítványok és egyesületek) környezetében találnám meg. Egyetlen politikai irányvonal van, amely egyik társadalmi forma (kapitalizmus, szocializmus) mellett sem kötelezte el magát, ez a szociáldemokrácia. Ebben bízom, ennek adom a legnagyobb esélyt.