Ismét FNA

Ismét az FNA került elém, egy újabb formájában. Az írás első részével nagyon egyet tudok érteni – a nyitott forráskódú gazdaság, bár én nem nagyon találkoztam még vele, de szimpatikus számomra, magam is hasonló elveken képzelem el a társadalom újra-szervezését. De az alapjövedelemmel kapcsolatban újra és újra ki kell fejtenem szakmai ellenvéleményem. Mindjárt az elején: a neve számomra nem elfogadható – feltétel nélküli alapjövedelem nem létezik, a jövedelem feltétele a gazdasági tevékenységben való szerepvállalás. Százszor leírtam, vagy direkt módon, munkával, és ez a forrása a munkajövedelemnek, vagy indirekt módon, tőkével, vagyis termelő erőforrások rendelkezésre bocsátásával, és ez a forrása a tőkejövedelemnek. Az FNA legtöbb képviselőjének az érvelése hamis, én – sajnos – szakmailag helyessel még nem találkoztam, de elszánt hívei figyelmen kívül hagyják megcáfolhatatlan érveimet. Most is falra hányom a borsót, csak megint más megközelítésből. Az itt látható Parijs idézet (legalábbis a fordítás) szinte freudi megnyilvánulása az FNA abszurditásának. Lássuk csak mit jelent… Az alapjövedelem „...ma már nem más, keményen dolgozó embertársunk munkájának az eredménye. ” Nos, értelme azonnal tisztává válik, ha a vesző után oda beszúrjuk a hiányzó „mint” szócskát. És ez így igaz is! Ezt akarják tehát elvenni. Ha azonban az eredeti gondolat az volt, hogy az alapjövedelem (forrása) nem élőmunka eredménye volna, hát, az egyszerűen nem igaz! Semmilyen technika, semmilyen gép nem képes érték előállítására, ez olyan gazdasági alaptétel, mint a gravitáció. És, aki ennek az ellenkezőjét állítja, attól nem csak, hogy idézni nem szabad, de azzal szóba állni sem szabad. Ez ugyanis a gazdasági környezetben: analfabetizmus. Akkor is, ha az illetőt Philippe Van Parijs-nak hívják! Minden értelmes embernek látnia kell, hogy az FNA hívei, képviselői a legegyszerűbb, egyben a legbarbárabb, az emberhez a legkevésbé méltó eszközhöz akarnak nyúlni, elvenni az egyik ember tulajdonát, és azt másnak átadni. De hiszen éppen ilyen világban élünk!! A termelő javak tulajdonosai elveszik az ember legelemibb tulajdonát – az idejét, a munkaerejét – és megtartják maguknak, vagy felosztják maguk között. Mi akkor a különbség? Mi az a személyes tulajdon, ami nem sajátítható ki, mi az, ami valamilyen hivatkozás alapján viszont elvonható, kik azok, akik eldöntik mely tulajdon a sérthetetlen, és mely tulajdon az elvonható? De engem valójában nem is ez foglalkoztat, ezt meghagyom a moralistáknak: rágódjanak rajta. Én rendületlenül azt próbálom elmagyarázni, hogy az FNA fogalma gazdasági abszurdum, működésképtelen, egyetlen következménye lehet: bedönti a gazdaságot. A kőkorszakba vezetne vissza minket. Szerencse, hogy bevezetése is képtelenség! Ezt az FNA képviselői és támogatói egyszerűen nem akarják megérteni, ezért figyelmen kívül hagynak minden cáfolhatatlan érvet, példát. Én meg folyamatosan újabbakat hozok fel, hogy legalább a gondolkodásra alkalmas koponyák szemét felnyissam. Legalább megpróbáljam megakadályozni, hogy a gazdaságtudományban járatlan áldozatokat hálózzanak be. Lássunk egy olyan példát, amit az FNA támogatói előszeretettel mutatnak be az FNA mellett szóló érvként: Elöljáróban annyit, hogy az FNA komolyabb terjesztőinek álláspontja szerint az FNA forrása egy pótlólagos forgalmi adó (ÁFA) lenne. Erről pedig tudni kell, hogy ez tisztán jövedelem alapú, hiszen a jövedelem vásárlóértékének terhére gyűjtik be. A modell, amelyről szó van, a következő: Legyen adott három ember, akiknek jövedelme FNA nélkül a./ 100 – b./ 200 – c./ 300 Ft. (Az arányokat most a példa kedvéért kicsit eltúlozom, hogy jól látható, érthető legyen.) Az FNA forrásának alapja legyen 50 %-os elvonás, így az a./ befizet 50 Ft-ot, nála marad 50. A b./ befizet 100 Ft-ot, nála marad 100. A c./ befizet 150 Ft-ot nála marad 150. Az FNA forrásalapja 50+100+150=300 Ft, az FNA mértéke 100 Ft/fő. Az újraosztás után az a./-nak lesz 150 Ft-ja, a b./-nek lesz 200 Ft-ja, a c./-nek lesz 250 Ft-ja. Az új elosztás tehát gyönyörűen mérsékelte a jövedelem különbségeket. (Az FNA hirdetői azt is állítják, hogy a szegénységet is, pedig ez nem lehet igaz, mert a termék mennyisége mitől változott volna, ugyanannyi zsömlét esznek meg, csak más elosztásban. Legfeljebb most a legnagyobb darab ember marad éhen, nem az, aki korábban a legszegényebb volt. De, ha már a zsömlénél tartunk, nézzük meg, hogyan néz ki ugyanez a példa a valóságban, termelési keretek között. Legyen ugyanez a három ember – a./ búzát termel, b./ molnár, c./ pék. Azt azért nem árt tisztázni, hogy a zsömle értékét három tényező befolyásolja. Az egyik a termelés tárgyi feltétele, anyag, energia, szerszám, stb. amit a gazdaságtan állandó tőkének nevez, és „c”-vel jelöl. Ebből egyetlen fillért sem lehet elvenni, hiszen, a következő termelési ciklusban a termelés tárgyi feltételeinek költsége ugyanannyi, mint az előző. A második a termelés személyi feltétele, vagyis az a ráfordítás, ami a munkaerő újratermelődéséhez szükséges. A közgazdaságtan ezt is szigorúan megfogalmazza: csak az tartozik ide, amely nem csökkenthető anélkül, hogy a termelésben visszaesés nem mutatkozna. Ennek neve: változó tőke, jele a „v”. Figyelem – elméleti, de valós elméleti ráfordításról van szó. Amit ha csökkentünk, a munkaerő nem képes azt a teljesítményt nyújtani, ami a korábbi termékmennyiség előállításához szükséges! A harmadik összetevő laikus nyelven a haszon – az az érték, amennyivel a késztermék a piacon többért adható el, mint az előállításához szükséges ráfordítás (c+v). Ezt a gazdaságtan értéktöbbletnek nevezi, és „m”-mel jelöli. A termék értéke tehát összesen c+v+m. Most vegyük elő az előző példát, amely olyan jól megoldotta a szegénység kérdését. Legyen a földműves összes, nem bér jelegű ráfordítása c=400 Ft. Legyen a munkaerő újratermeléséhez szükséges ráfordítás v=90 Ft, és legyen a „nyeresége”, vagyis az értéktöbblet m=10 Ft. Így a földműves jövedelme a./ v+m= 100 Ft, mint az előbb. A molnár tevékenységéhez egyrészt meg kell vennie a földműves gabonáját, ami c=500 Ft-ba kerül, másrészt a munkaráfordítása is több ezért a munkaerő újratermeléséhez v=180 Ft-ra van szükség. És legyen a „nyeresége”, arányosan nagyobb, hiszen nagyobb a befektetése, vagyis az értéktöbblet m=20 Ft. Így a molnár jövedelme b./ v+m=200 Ft, mint az előbb. A péknek meg kell vennie a molnár lisztjét, aminek az ára c=700 Ft, a munkája több is, nehezebb is, a munkaerő újratermeléséhez szükséges ráfordítása v=260 Ft, és a nyeresége a nagyobb ráfordítással arányosan legyen nagyobb: m=40 Ft. Ekkor a jövedelme 300 Ft, épp, mint az előző példában. A jövedelmeket ugyanaz az elvonás terheli, illetve az újraelosztás is azonos, ezért a földműves jövedelme az FNA eredményeképpen 150 Ft lesz, a molnáré 200 Ft, a péké 250 Ft. Ehhez jön még a tárgyi ráfordítások ellenértéke: a földműves pénze a következő termelés elindítása előtt c=400 + (v+m ; tehát a jövedelem)= 150. Együtt 550 Ft. A termelés elindításához pedig c+v, vagyis 490 Ft-ra van szüksége. Ugyanez a molnár esetében: c=500, ami természetesen megtérül az árból, hozzá a jövedelme v+m= 200, azaz 700 Ft, a termelés elindításához pedig c+v=680 Ft-ra van szüksége. Végül a pék: c=700 Ft, ehhez jön a jövedelme 250 Ft, ez együtt 950 Ft. Csakhogy: a péknek az újratermeléshez c+v, azaz 700 + 260 Ft-ra volna szüksége, ami 10 Ft-tal több, mint az összes rendelkezésére álló pénzmennyiség. Láthatjuk tehát mit művel a valóságban az FNA, a földműves 60 Ft-ot költhet magára az újraelosztás után, a molnár 20 Ft-ot, a pék pedig még a termelést sem tudja újra indítani. Ez a következménye az FNA „kitűnő” újraelosztásának! Ez a következménye annak, ha a legelemibb gazdasági ismeretek nélkül akar valaki hozzányúlni a gazdaság szerkezetéhez! (Azt már fel sem merem tételezni, hogy az elméletet közgazdászok dolgozták ki, de konkrétan tudom, hogy vannak közgazdászok, akik támogatják. Milyen közgazdászok azok?!) Ahol a szerző az erőforrások és a termelő eszközök újraelosztásáról ír, ott alapvető problémát nem látok – bár szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a termelőeszközök természeti tényezők, korábbi termelőeszközök és munkaráfordítás útján keletkeznek, tulajdonszerkezetük tehát levezethető. Kizárólag a természeti tényezők azok, amelyek mind gazdasági, mind etikai szempontból közösségi tulajdonnak tekinthetők! Az FNA kidolgozói, és hirdetői a gazdasági feltételrendszer változásaival sincsenek tisztában, vagy legalábbis figyelmen kívül hagyják őket: mert az nem felel meg a valóságnak, hogy a technika, technológia fejlődése valaha is „elvette volna a kenyerünket”. A gazdaság nem így működik! Mert, az igaz, hogy az automata szövőgépek szövőnők tömegeinek munkáját tették feleslegessé, de azzal párhuzamosan, hogy a szövőnők száma a tizedére csökkent, megsokszorozódott a műkörmösök, és az aerobikoktatók száma. A gazdaság ugyanis úgy működik, hogy ha egy területen kapacitás szabadul fel, azt azonnal felszívják a más területeken megjelenő újabb igények és szükségletek. Az elmúlt ötven év alatt a technológia ugrásszerűen fejlődött, de a foglalkoztatottak száma valójában, érdemben nem csökkent. Viszont ma a foglalkoztatottak fele olyan munkát végez, amelynek ötven évvel ezelőtt még nyoma sem volt. Vajon, felfogják, hogy ez mit jelent? A logikájuk szerint a foglalkoztatásnak felére kellett volna csökkennie! Az FNA hirdetőinek állítása tehát valótlan – jóindulatú megközelítéssel: téves! Az biztos, hogy szakítani kell a „hatékonyság” hagyományos megközelítésével, a munkaerő nem szűk keresztmetszet, nem kell vele takarékoskodni, ellenkezőleg a gazdaság működéséhez szükséges vásárlóerőt biztosítani kell, növelni kell tehát a jövedelem-kiáramlást, ennek érdekében a foglalkoztatást is és a béreket is. El kell ismerni a natúrgazdaság keretei között végzett tevékenységet, és azt a társadalmi hasznosságának megfelelő valódi (munka- és tőke-) jövedelemmel kell honorálni. De amikor a technikai-technológiai fejlesztéseket a szerző az alapjövedelemmel köti össze, akkor tévúton jár, elképzeléseiben valótlan, használhatatlan tényezőkkel kalkulál. Ha ugyanis az alapjövedelem már eleve működésképtelen, ha bevezetése bedönti a gazdaságot, akkor az emberiségnek kisebb gondja is nagyobb lesz annál, hogy miből mennyit fordítsanak megújuló energiára! Nem azt mondom, hogy magát az ötletet el kell dobni! Valamit mindenképpen kezdenünk kell magunkkal, mert a baj a nyakunkon van, mondhatnám a szánkig ér. De én csak egy utat látok, azt az utat, amely tőlünk, emberektől független, a gazdaság objektív fejlődési folyamata, a társadalom evolúciója. Kitalálhatunk mi akármit! Működni csak az fog, amely egybeesik ezzel az objektív folyamattal. Azt javaslom tehát ennek a tiszteletre méltó szándékú mozgalomnak, hogy keressenek felkészültebb szakembereket, irányítókat. Olyanokat, akik képesek szembenézni korábbi tévedéseikkel és képesek akár száznyolcvan fokot is fordulni, ha az szükséges humanitárius céljaik eléréséhez. Biztos vagyok abban, hogy ilyeneket a saját soraikban is találnak. Én is ismerek ilyet. Be kell látni, hogy sok mindent nincs a helyén ebben az elméletben. És el kell dönteni: továbbra is erőt, energiát fordítanak egy megvalósíthatatlan ötlet elterjesztésére, vagy megkeresik azokat, akik segíthetnek értelmes és megvalósítható célok megfogalmazásában és elérésében.