Mindenkinek ajánlom Johnny Gary-Lee írását, melynek néhány részletét kiemelve szeretném hozzátenni a magam gondolatait. Gary-Lee idézőjelek között szerepel…

 „… egy társadalomtól elszakadt politikai rendszert (egy diktatúrát) egy társadalom a következő módokon tudja leváltani:”

 „1. Vagy egy társadalmi többség a politikai rendszerből kikényszerített tárgyalással, az átmenet megtervezésével és megszervezésével. (Ez történhet békésen, de ha a hatalom nem enged a többség nyomásának, akkor a nemzetközi közösségtől függően - ha hagyják - átválthat erőszakba, esetleg forradalomba, népfelkelésbe vagy polgárháborúba.)”

Azt hiszem, hogy ezt a magántulajdon szerkezetének állapota határozza meg: könnyen létrejöhetett a rendszerváltás 1989-90-ben, hiszen nem volt védelemre érdemes magántulajdon, a társadalmi szereplőknek nem volt közvetlen és jelentős veszítenivalója. (A társadalom vesztesei ugyan nagyon sokat vesztettek, de ez hosszú időn keresztül, apró dózisokban történt.) Ma a hatalom birtokosainak anyagi javait, egzisztenciáját, a társadalomban betöltött szerepét közvetlenül, nagy arányban veszélyeztetné a társadalom átalakításának szándéka. Ennek védelme már megéri az áldozatot, főként, ha az nem elsősorban a hatalom csúcsán élőket fenyegeti, hanem a hatalom kiépített rendszerének e célból létrehozott rétegét. Vagyis, a politikai folyamatok megfordítása csakis erőszakkal, csakis jelentős áldozatok árán történhet meg. 

 „ 2. Vagy egy választáson, ha a diktatúrát eltakarítani akaró társadalmi többség 2/3-os parlamenti többséget szerez. (Ez dupla vagy semmi "játék", mert ha nem jön létre 2/3-os parlamenti többség - vagy a társadalmi többségben árulók és fideszes "téglák" vannak, akik megakadályozzák a többséget abban, hogy a többségüket 2/3-os választási győzelemre váltsák - akkor a választás a diktatúra hosszú távú legitimálását hozza létre...)”

A „választás” a mai értelemben vett demokrácia keretei között klasszikus szóhasználattal élve: relatív lehetőség. A gazdasági hatalom birtokosainak szándéka, akarata ellenére egyetlen politikai erő sem kerülhet abba a helyzetbe, hogy a választás szereplője (jelöltje) lehessen. Kis túlzással ki lehet jelenteni, hogy a politika az egymással szemben álló jelentős gazdasági erőt képviselő szereplők összecsapásának színtere. A mai értelemben használt „demokrácia” a multinacionális tőke ideológiájának önvédelmi filozófiája. Látszólag az egyéni szabadságot, az egyenlőséget, az egyenlő esélyeket hirdeti, ugyanakkor – a látszatot a törvényi szabályozás eszközével fenntartva, de a lehetőségeket szigorúan korlátozva – olyan hatalmi koncentrációt valósít meg, amely alkalmas az egyéneket elvágni a boldogulás lehetőségétől, közösségeket alárendelt szerepbe kényszeríteni, társadalmi rétegeket, osztályokat létrehozni és ezeket alantas, emberhez méltatlan körülmények közé kényszeríteni, nemzeteket gyarmati sorba taszítani. A demokrácia – többek között – a vállalkozás szabadságát hirdeti, a nemzetközi jog segítségével kikényszeríti a tőke és a munkaerő szabad áramlását, vagyis tiltja ennek korlátozását. Ezáltal viszont megakadályozza a nemzeti gazdaság védelmét, és a jelentős gazdasági potenciállal nem rendelkező nemzeteket korlátlanul kiszolgáltatja a multinacionális tőke birtokosainak. (Ez jól látható Magyarországon is, ahol mára /2013./ teljesen átalakult a gazdaság szerkezete, tizedére zsugorodott a termelő tevékenység, és ennek is jelentős része beszállító termelés hatalmas, multinacionális vállalatok számára. A foglalkoztatottak túlnyomó többsége a kereskedelemben tevékenykedik, ahol külföldi áruk, termékek értékesítésében vesz részt, vagy a szolgáltató ágazatban, ahol a külföldről érkezett, és a multinacionális vállalatok magyarországi tevékenységét felügyelő új típusú gyarmatosítók, és azok megvásárolt magyar bérenceik kívánságait lesik, és minden igényeit kiszolgáltatják. Ez ma a magyar gazdaság szerkezete.) A hatalom formája, azaz, hogy demokrácia-e vagy diktatúra – tehát csak másodlagos. A lényeg, hogy a gazdasági hatalom, a multi, a tőke, hogyan képes érvényesíteni az érdekeit. A választás pedig csak a gazdasági hatalom által jóváhagyott forgatókönyv szerint történhet, és ha ez szükséges, a végeredménye is előre borítékolható. Ami valóban és érdemben befolyásolhatja, az kizárólag a szemben álló gazdasági érdekcsoportok pillanatnyi erőviszonya. Ez az állapot pedig addig tart, amíg a társadalmi többség képes és hajlandó elviselni. (Sajnos azonban – megfelelő, működőképes társadalmi modell hiányában – rövid átmeneti állapot után – minden kezdődik, előröl. Lásd: rendszerváltás.)

 „A diktatúrát nem a 2010-es választás hozta létre - hanem a 2011-es Alaptörvény - ezért eltakarítani se a 2014-es választással lehet, hanem az Alaptörvény eltörlésével, hatályon kívül helyezésével.

(Amit viszont alkotmányosan – azaz ÉRVÉNYESEN - csak a nép által alkotott alkotmánnyal lehet megtenni)

Ehhez nem feltétlenül választás kell, "elég" csak egy KÖZÖS politikai akarat, vagy többség, amely ezt a "közös akaratot" kikényszeríti.

Illetve ha választás az első lépés, és a választás győztesei törlik el a diktatúrát, akkor egy 2/3-os választási eredmény kell (de csak 2/3-os !!!), ami a győzelem után nem felbomlik a káoszt létrehozva, hanem eltörli Orbán Alaptörvényét, és helyreállítja a népszuverenitás elvét.

A KORSZAK határ mindenképpen ennek a folyamatnak a vége. 

Nem Orbán nyitott új korszakot (ő csak a régi korszakon belül rendszert váltott, a liberális demokráciából létrehozta a saját diktatúráját), és nem is Bajnai fog korszakot váltani (mert ő szintén csak rendszert – „rezsimet” - akar váltani, ő Orbán diktatúrájából a maga vezette, liberális diktatúrát akarja létrehozni.)

Ők mindketten a régi korszak emberei.

 Korszak-váltás - az Új Korszak - a nép által alkotott alkotmány hatályba lépésével fog kezdődni. Sehogy máshogy!”

 Csakhogy a „nép” emberekből áll! Az emberek pedig éppúgy tartozhatnak a hatalom birtokosai, a hatalom kiszolgálói, valamint a hatalom áldozatai közé. Minden rétegnek más a társadalmi helyzete, szerepe, identitása. Egyetértek az eredeti gondolattal, de azt hiszem, az abban leírtakat még fontos dolgoknak kell megelőzniük.

1./ A mindenkor fennálló társadalmi különbségek nem teszik lehetővé a „közös akarat” kialakulását. Még a legjobb esetben is csak „társadalmi konszenzusnak” tekinthető extrém többség megállapodása tekinthető reális célnak. (A társadalmi konszenzus – a társadalmi tömeg méreténél, jellemzőinél fogva nem jelentheti „mindenki” közös akaratát. De pl. egy 90 százalék feletti egyetértés már annak tekinthető.)(Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy még az u. n. „szocialista” társadalmi rendszerben is, amely ideológiájában tagadta a társadalmi különbségeket, jelen volt a társadalmi szegmentáció, olyannyira, hogy egyes rétegek számára külön intézményeket hoztak létre, amelyek kivételezett szolgáltatást nyújtottak. Ilyen volt például a „pártkórház”, vagy a „pártüdülő”.)

2./ Az előző pontban foglaltak miatt a társadalmi konszenzusnak több feltétele is van. Az első, hogy az eltérő társadalmi rétegek vállalják saját értékrendjüket, saját identitásukat. A hatalom birtokosai vállalják fel a polgári kapitalista értékrend képviseletét, ne használjanak szociális demagógiát a hatalom megszerzése, kiterjesztése, vagy megtartása érdekében. A hatalom kiszolgálói ne akarjanak másnak látszani, mint amik valójában; ne tagadják, hogy egzisztenciálisan kivételezett helyzetben vannak, hogy ez a helyzetük a hatalom birtokosaitól függ, és hogy ezért hajlandók sokféle, köztük morális áldozatot is hozni. A hatalom áldozatai ne tápláljanak hiú reményeket; sorsuk nem a saját kezükben van. Kivételes esetekben természetesen létezik kitörési lehetőség, de ez a társadalmi réteg helyzetét nem befolyásolja. Boldogulásuknak egyetlen módja van, a társadalmi közösségen alapuló együttes érdekérvényesítés.

3./ A társadalmi konszenzus második feltétele az eltérő társadalmi rétegek létjogosultságának, érdekeiknek és identitásuknak kölcsönös elismerése és tisztelete. Különösen vonatkozik ez a hatalom, elsősorban a gazdasági hatalom birtokosainak, és a hatalom áldozataiknak viszonyára. Ez ugyanis elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a gazdasági javak elosztása tekintetében mindkét fél számára elfogadható megállapodás jöjjön létre. (Itt nyilván nem a javak mennyiségi elosztására kel gondolni, hanem az elosztás elveire, arányaira, a megállapodás betartásának, működésének garanciáira.)

4./ Az előző ponthoz kapcsolódik, hogy a konszenzus nem jöhet létre a társadalom és a gazdaság valódi alapjainak, fejlődésének ismerete nélkül. Tisztában kell lenni azzal, hogy a jelenleg ismert, és általánosan elfogadott növekedési modell ma már teljesen idejétmúlt, mindemellett eltorzult, és a jelenleg még fennálló, de a működőképesség határára sodródott tőkés-kapitalista osztálytársadalom önigazoló elméletévé vált. Tisztában kell lenni azzal, hogy a gazdaság működésének, és a növekedési kényszer teljesülésének a magántulajdon éppolyan nélkülözhetetlen feltétele, mint a munkaerő, a dolgozó réteg. A gazdaság, és a társadalom további fejlődésének tehát a dolgozó réteg érdekeltségének érvényesülése éppolyan feltétele, mint a tőkejavak birtokosainak elégedettsége.

5./ A társadalmi konszenzus, akár létrejön, akár nem, semmit sem ér, ha a társadalom új szerkezete nem képes újra teret biztosítani a gazdaság növekedéséhez. Ennek pedig az a feltétele, hogy legalább másfélszeresére növekedjen a vásárlóerő. Hibás az a kormányzati, vagy gazdasági – szakmai elképzelés, amely a válságból való kilábalást a gazdaság fellendítését a beruházások növelésének oldaláról szeretné beindítani (Márpedig ezt nem csak Matolcsi gondolja így, hanem Róna is, Bokros is, Bajnai is, és az MSZP szakpolitikusai is.) A válság oka a vásárlóerő hiánya. Részletesebben: a termelési lehetőségek mára jelentős mértékben meghaladták azt a fizetőképes keresletet, amelyet a mai társadalomszerkezet biztosítani képes. A beruházások növelése ezt a problémát nyilván nem oldhatja meg, hiszen csakis a vásárló fedezettel nem bíró termelést növelné – eladhatatlan termékeket gyártana. Igaz, és ezzel érvelnek a konzervatív közgazdászok – a beruházások munkahelyet teremtenek, tehát nő a fizetőképes kereslet. Csakhogy figyelmen kívül hagyják a termelés és a fogyasztás változásának arányait. Jelentősen leegyszerűsítve: ha a termelés kétszeresére, a fogyasztás pedig másfélszeresére nő, akkor összességében az eladhatatlan árukészlet mennyisége nő 25 százalékkal, vagyis a válság nem múlik, hanem fokozódik. (Nem tudom, világos-e mindenki számára, a beruházások növelése útján létrejött termelési többlet mindenképp nagyobb kell, hogy legyen, mint az általa generált fizetőképes kereslettöbblet, hiszen ha nem így volna, nem lenne rajta haszon, a termelés veszteséges lenne, tehát a tőkejavak birtokosai hozzá sem fognának.) Ez tehát, a válság kezelésére nem alkalmas eljárás.

6./ A Gary által előrevetített korszakváltás tehát elkerülhetetlen, és magával kell hoznia a vásárlóerő másfélszeres növekedését. Erre azonban csak a társadalmi tartalékok (munkanélküliek, alacsony bérűek) mozgósítása útján van lehetőség. Az tehát, hogy előbb- vagy utóbb létrejöjjön egy társadalmi konszenzus, a tőkejavak birtokosainak éppúgy érdeke, mint a gazdasági hatalom birtokosainak. A megegyezés – gazdasági kényszer. Ennek pedig a legkézenfekvőbb módja a társadalmi kiegyezés, a társadalmi nagykoalíció, a termelőeszközök birtokosainak és a dolgozó rétegeknek közös kormányzása. A mai kor feladata ennek előkészítése. Egy olyan politikai erő létrehozása, amely a társadalmi többség érdekeit képviseli, és amely alkalmas arra, hogy a jelenlegi politikai erők, a politikai és gazdasági hatalom birtokosainak egyenrangú tárgyalópartnere lehessen. A mai politikai szervezeteket rá kell kényszeríteni arra, hogy maszatolás, és megtévesztési szándék nélkül vállalják saját identitásukat, polgári kapitalista elkötelezettségüket, ellenérdekeltségüket a szociális viszonyok javításával szemben.

Ezt követheti a megegyezés a tőkejövedelem és a munkajövedelem arányairól, a közösségi fogyasztás fedezetének módjáról, az állami elvonás mértékéről, és felhasználásáról. Ezt követheti a megállapodás a kormányzati munka megosztásáról a gazdasági irányítás és a szociális feltételek biztosításának módjáról, új alkotmány elkészítéséről, az újfajta társadalmi rendszer kereteinek kialakításáról. Amelyben a „diktatúra”, és a „demokrácia” nem választás kérdése.