Érvek az alapjövedelem ellen

 

1./ Mi a forrása?

 

Aki azt mondja, hogy a költségvetésben talált forrást az alapjövedelem bevezetésére, az sem a költségvetés működésével sem az újratermelési kőrfolyamattal nincs tisztában.

Ugyanis: a költségvetés nem lehet az alapjövedelem forrása (mint ahogy semmi másnak sem), mert a költségvetésben egyetlen fillérnyi jövedelem sem keletkezik. Amit a költségvetésből alapjövedelem biztosítása céljából ki akarnak fizetni, annak oda be is kell folynia. Honnan?

Azt a dolgozatot tehát, amely a költségvetést jelöli meg az alapjövedelem bevezetésének forrásaként, el sem érdemes olvasni.

 

Minden jövedelem forrása a termelés.

Egy adott évben, egy adott országban keletkezett összes (bruttó) jövedelem értéke pontosan megegyezik az azonos időszakban előállított termékek és szolgáltatások összértékével.

A költségvetés összes forrása ebből a bruttó hazai össztermékből származik (GDP). Az, hogy az alapjövedelem biztosítására szánt összeg keresztül megy-e a költségvetésen, vagy megkerüli, lényegében közömbös, valódi forrása csakis az adott évben realizált bruttó jövedelem lehet.

 

Egy termék ára célszerűen három összetevőre bontható: a termék előállításához szükséges dologi ráfordítások fedezete (anyag, eszköz, gépek kopása, stb.), ezt állandó tőkének hívjuk, a termeléshez szükséges élőmunka újratermelésnek fedezete (munkabér, munkajövedelem, illetve ennek megfelelő természetbeli szolgáltatás, például egészségügy, oktatás), ezt nevezzük változó tőkének, valamint az értékesítési többletre, amely a piaci ár és az előző kettő összegének különbsége, ez az értéktöbblet. Képletben kifejezve: p = c + v + m, ahol:

p (price) = ár, c = állandó tőke, v = változó tőke, és m = értéktöbblet

Ugyanígy bontható fel egy vállalat árbevétele is, és ugyanígy bontható fel egy ország GDP-je is.

Ebből a három komponensből azonban kettőhöz nem lehet nyúlni: a termeléshez szükséges dologi ráfordítások fedezetének a termelésbe maradéktalanul vissza kell áramlania, hiszen a változatlan volumenű újratermeléshez ugyanannyi anyagra, eszközre van szükség, a gépek ugyanolyan mértékű kopását kell újra pótolni. Ugyanez a helyzet az élőmunka fedezetével is, ezt a legjobban egy vállalat esetében láthatjuk. Ha egy adott termékvolumen előállításához „x” munkásra van szükség, és azok bére „y” forint, akkor „y” forintnál kevesebbért csak „x” munkásnál kevesebbet lehet alkalmazni, akik a korábbi volumennél csak kevesebbet képesek előállítani. Könnyen belátható, hogy ugyanez vonatkozik egy termék árának felbontására éppúgy, mint egy ország termelési értékének felbontására. Amiből viszont következik, hogy az alapjövedelem forrása kizárólag az értéktöbblet (m) lehet.

De mi az értéktöbblet forrása?

 

2./ Hogyan működik az alapjövedelem elosztásának rendszere?

 

Elképzelések szintjén többféle modell is létezik. Lehet olyannal találkozni, amely bevezetésének forrását a költségvetésben vélte megtalálni (PM), ezt már kitárgyaltuk. Kidolgoztak olyat is, amely ÁFA jellegű pótlólagos adó útján elvont jövedelmeket osztana újra, másképp, „igazságosabban”. És született olyan elképzelés is, amely szerint a jövedelem-különbségeket nemzetközi szinten kellene kiegyenlíteni. (Van Parijs) Ezek a különbségek.

Amiben viszont minden modell megegyezik: a jövedelem-kiegyenlítés lineáris, vagy progresszív elvonás alapján, és egységes juttatás formájában működne. (Igaz ez a PM alapjövedelem modelljére is, annak ellenére, hogy három kategóriában 75, 50, illetve 25 ezer forintos „alanyi jogon járó” alapjövedelem folyósítását tervezik. Egy-egy kategórián belül ugyanis szintén lineáris, vagy progresszív elvonásból származó forrást osztana szét egységes juttatás formájában. Az összegeknek itt nincs jelentőségük, lehet találkozni 60, illetve 80 ezer forintos felvetésekkel is.)

Vizsgáljuk meg egy lineáris elvonással, és egységes juttatással jellemezhető modell működését. (A progresszív elvonás csak arányaiban térne el ettől, éspedig rossz irányba.)
Legyen adott egy földműves, egy molnár, és egy pék. (Egyszerűsített modell, három személyes ország. Egy negyedik személy, egy munkanélküli csak rontaná az újraelosztás után kialakuló jövedelem arányokat, ezért esetét csak akkor érdemes megvizsgálni, ha a modell három személlyel működik. Nézzük meg!)

 

Legyen a földműves dologi ráfordítása 100 Ft, a munkaereje újratermeléséhez szükséges forrás 90 Ft, az értéktöbblet 10 Ft, így a gabona ára 200 Ft. Ez lesz a molnár dologi kiadása (egyszerűsítve), 200 Ft, a változó tőke (a munkaerőforrás) 180 Ft, az értéktöbblet pedig 20 Ft. A pék dologi kiadása az egyszerűsítés miatt a liszt ára, vagyis 400 Ft, a változó tőke 260 Ft, az értéktöbblet 40 Ft.

A három szereplő természetes (piaci alapú) jövedelme a munkajövedelem (v) és az értéktöbblet (m) összege, a következőképpen alakul. Földműves 100 Ft, molnár 200 Ft, pék 300 Ft. (Ha valaki a különbség magyarázatát keresi, vegye észre, hogy a földműves által termelt termelési érték 200 Ft, a molnár által: 400 Ft, a pék által: 700 Ft.)

Legyen a példában (a szemléletesség miatt) az alapjövedelem forrását biztosító elvonás 50 %. Így az adatok az alábbi táblázat szerint alakulnak:

Első pillanatra úgy tűnik, az alapjövedelem valóban kiegyenlíti a jövedelem-különbségeket. A korábbi 100 – 200 – 300 Ft helyett az újraosztott jövedelem 150 – 200 – 250 lett.

Ezek után a földműves esetében az újratermelés forrása 100 Ft (c) + 150 Ft (jövedelem) = 250 Ft lesz, a szükséges 190 helyett. A molnár jövedelme nem változott, tehát az újratermelés forrása sem változik. A pék esetében azonban baj van. Összes forrása 400 Ft – a dologi ráfordítások fedezete, valamint 250 Ft jövedelem, együtt 650 Ft. Az újratermeléshez szükséges 660 Ft-tal szemben. Ebből következik, hogy együtt nem tudják megismételni a termelést az előző időszak volumenében, mert a gazdaság forráshiányos lett. Ha ezt egy ország gazdasági modelljének tekintettük, akkor az ország gazdasága elindult az összeomlás felé…

Ez volt az alapjövedelem bevezetésének miroökonómiai megközelítése.

 

3./ Mi helyett lehet alapjövedelmet osztani?

 

A költségvetési hivatkozásra visszatérve meg lehet vizsgálni az alapjövedelem költségvetésre gyakorolt hatását is. Azt már tisztáztuk, hogy alapjövedelem csakis az értéktöbblet terhére osztható. Számba kell vennünk tehát, hogy nemzetgazdasági szinten keletkezik-e értéktöbblet, és ha igen, akkor azt milyen elkerülhetetlen, és elkerülhető kiadások fedezeteként kell, illetve lehet felhasználni.

Ha nem keletkezik értéktöbblet, nincs miről beszélni…

Ha keletkezik értéktöbblet, kérdés, kik és milyen címen tarthatnak igényt rá. Milyen egyéni, és társadalmi szükségleteket kell az értéktöbblet terhére kielégíteni?

Az előzőekből következik, hogy értéktöbblet mindig keletkezik. A termelő szektor (az újratermeléshez szükséges alapvető javak előállítói) mindig többet termel, mint amennyi a saját munkaerejének újratermeléséhez szükséges. Csak az a kérdés, hogy ennek a társadalmi többletterméknek mekkora része jut vissza az újratermelési kőrfolyamatba. Ha semekkora, akkor egyszerű újratermelésről beszélünk, a termelés az előző időszak szintjén ismétlődik, növekedés nincs. Ha a többlettermék egy része visszaáramlik a termelésbe, akkor bővített újratermelés jön létre, a gazdasági növekedés gyakorlatilag megegyezik a visszaáramló terméktöbblet értékének százalékos arányával. Egyes esetekben az is előfordulhat, hogy az adott társadalom az előállított többlettermék értékénél többet fordít olyan kategóriák fogyasztásának finanszírozására, amelyek működése során nem keletkezik az újratermelésbe visszavezethető forrás, vagy kevesebb ilyen forrás keletkezik, mint amennyi ráfordítást ezeknek a forrásoknak az előállítása igényel. Ilyenkor a különbözet a termelő szektor forrásaiból származik, vagyis a termelő szektor sem képes önmagának reprodukciójára. Ebben az esetben korábbi teljesítményét nem tudja megismételni, egy következő időszak termelési értéke kevesebb lesz az előzőnél, a gazdasági növekedés negatív lesz, tehát valójában csökkenés. Amely, ha tartós marad, az a gazdaság (és jellemzően a társadalmi stabilitás) összeomlásával jár. 

Az alapjövedelem a termelő szektor és az újratermeléshez forrásokat nem biztosító fogyasztók közötti elosztás arányait módosítja, ez utóbbiak javára. Nyilvánvaló, hogy ezt csakis a növekedés terhére teheti meg. Mely kategóriák érintettek ebben?
A tőkejövedelemből élő háztartások nem, hiszen a tőkésnek jár korábbi befektetéseinek ellenértéke.

A fogyasztásra alkalmatlan termékek ráfordításai, illetve ezek pótlása szintén kívül esik az alapjövedelem hatáskörén.

Ugyanúgy a háborús, és természeti károk, katasztrófák következményeinek felszámolását biztosító források sem érintik a jövedelem újraelosztásának problémáját. 

Marad két kategória, az egyik a munkaképtelenek, a csökkent munkaképességűek szociális alapellátásának fedezete, a másik a keresőképes munkanélküliek szociális ellátása. A kettő között azonban lényeges különbség van: az első elkerülhetetlen, elháríthatatlan ráfordítás, amelynek eredményeképpen az újratermelésbe visszavezethető forrás nem keletkezik, és nem is keletkezhet. A második a gazdaság hibás működésének a következménye. Az ide tartozó háztartások képesek és alkalmasak a termelés forrásainak előállítására, csak ebben őket a társadalom, a gazdaság szervezettségének hibái megakadályozzák. Az alapjövedelem támogatói nemhogy ezeknek a hibáknak a kijavítására törekednének, hanem elképzelésükkel ezeket a hibákat stabilizálni, intézményesíteni akarják. Mert nyilvánvaló: a keresőképes munkanélküliek jövedelmének ellentételezés nélküli pótlása, illetve kiegészítése kizárólag a növekedés terhére történhet. Hogyan hatna ez az ország gazdaságának fejlődésére?

Vegyük két ország modelljét, mondjuk Magyarország nagyságrendjében, évi 30 000 milliárdos GDP-vel. Az elháríthatatlan ráfordítások után legyen a maradék többlettermék értéke a mindenkori GDP 10 százaléka, melyet az egyik ország teljes egészében a növekedés forrásaként használja fel, a másik ország 8 százalékát alapjövedelem formájában felosztja. tekintsük meg az ország legszegényebb 20 százalékának jövedelem-alakulását, ha munkából származó jövedelmük a GDP 10 százaléka:

Ugyanez diagram formájában: 

A növekedés alakulása FNA-val és FNA nélkül

A diagramon jól látható, hogy a legszegényebb 20 százalék kezdetben nyert az alapjövedelem bevezetésével, (természetesen a magasabb jövedelműek rovására) de a nyolcadik évtől kezdődően az az ország, amely nem csoportosít át termelési célú forrásokat fogyasztási célokra fejlődésben is, és szociális alapszint tekintetében is, egyre jelentősebb mértékben elhagyja az alapjövedelem elvét alkalmazó országot.   Ez pedig az alapjövedelem probléma megközelítése volt, makroökonómiai szempontból.

Még egy dolgot megtehetünk. Megvizsgálhatjuk az alapjövedelem problémáját történelmi aspektusból is. Az ugye nyilvánvaló, hogy ha egy kormány azoknak is jövedelmet biztosít, akik a nemzeti össztermék előállításában gyakorlatilag nem vesznek részt, akkor az mindegy, hogy ezek otthon, vagy bárhol másutt nem végeznek termelő tevékenységet. Ha eddig eljutottunk, emlékezzünk vissza a szocialista elosztási rendszer működésére. Igaz, teljes foglalkoztatottság volt, a jövedelem feltétele a munkaviszony, és a munkahelyen eltöltött idő volt, de a jövedelemért cserébe az érdemi teljesítmény nem volt általános és szigorú elvárás. Ellenkezőleg! A vállalatokon belül tömegesen hoztak létre olyan munkaköröket, ahol csak látszat tevékenységet folytattak, a szükségeshez képest sokszorosára duzzasztották az adminisztrációt. A bérszínvonal gazdálkodás kikényszerítette a felesleges munkaerő alkalmazását, abból a célból, hogy egyes pozíciókat, egyes embereket – érdemeik elismeréseképpen, vagy érdemtelenül – az átlaghoz képest magas jövedelemmel díjazhassanak. Ha most elméletben hazaengednénk a szocialista vállalatok feleslegesen alkalmazott, és érdemi munkával el nem látott dolgozóit, vagy a mai alapjövedelem elképzelés foglalkoztatási mintáját módosítanánk úgy, hogy a munkanélkülieket fiktív munkahelyekre történő bejárásra, ott szabott munkaidő eltöltésére köteleznénk (ami egyébként nem áll messze a mai közmunka-felfogástól), akkor észre kellene vennünk, hogy a két elosztási rendszer – hatása szempontjából – nagyon hasonló tulajdonságokat mutat. És bizony, ez az elosztási elv egy negyed századdal ezelőtt csúfosan megbukott. Hogy miért? Mert a gyakorlatban produkálta azt a fejlődési különbséget, amelyet a fenti diagram a növekedési források fogyasztási célú felhasználása, illetve fel nem használása tekintetében bemutat. A trendek a szocialista országok fejlődése és jövedelem-alakulása tekintetében, valamint a piacgazdaság országainak fejlődése tekintetében megegyeznek az alapjövedelmet alkalmazó és nem alkalmazó országok fejlődése közötti különbséggel.

 

Ezek után – szerintem – minden, amit a szervezők a konferencia két napjára terveztek – szalmacséplés. Amivel valóban foglalkozni kellene, az az általam elmondott problémák közömbösítése, és egy valódi, működőképes megoldás kidolgozása.

Mert a probléma – az valódi!