A szegénység valódi okai (2)

 

Az előző írásom végén jeleztem, hogy a szegénység lehetséges okainak vizsgálatát távolról sem fejeztük be. Több dolog van, amit csak érintettünk, és olyan is, amelyre még egyáltalán nem került sor. Azt már tisztáztuk – Szudán és Franciaország példáján keresztül, hogy létezik csoportos, és létezik egyéni szegénység. Minden konkrét bizonyítás nélkül beláthatjuk, hogy a kettőt egymástól eltérő módon kell kezelni. Hiszen jellemzően nem ugyanazok az okok hozzák létre. A csoportos szegénység (egy ország, egy nemzet szegénysége) általában egész más okokra vezethető vissza, Szudán esetét tekintve például a kedvezőtlen természeti, környezeti adottságok, illetve a rendelkezésre álló adottságok nem megfelelő kihasználása. Egy dolog biztos: a szegénység közvetlenül azzal van összefüggésben, hogy a gazdasági szereplő a szükségleteit milyen mértékben képes kielégíteni. Ezt pedig kétféle forrásból teheti meg. Az egyik: a gazdasági szereplő maga állítja elő azokat a javakat, amelyekkel szükségleteit kielégíti. A másik: a szükséges javakat a társadalom egy más szereplője bocsátja rendelkezésére. Illetve a szükséges javakhoz ráfordítás nélkül, egy másik gazdasági szereplő ráfordításainak árán jut hozzá. Az utóbbi finomítható azáltal, hogy az alany szükségleteinek csak egy részét fedezi egy másik gazdasági szereplő ráfordításainak révén, más részét pedig saját ráfordításai árán. De ennek az elmélet kidolgozása szempontjából nincs jelentősége. Ebből a szempontból közömbös, hogy itt egy személyt, vagy egy csoportot, egy országot tekintünk a gazdaság szereplőjének. Szögezzük le a következőket: 1./ Szegénységről akkor beszélünk, ha a gazdaság szereplője szükségleteit nem tudja teljes mértékben kielégíteni. 2./ Itt a szükséglet fogalma alatt azt a racionális szükségletet értjük, ami az adott kor színvonalán elvárható. Egy főre vonatkozóan ez az adott kor termelési lehetőségeinek maximális kihasználása mellett a társadalmi össztermék egy főre jutó átlaga. Egy ország tehát akkor szegény, ha gazdasági teljesítménye nem teszi lehetővé, hogy annak eredményéből minden lakója legalább a világ egésznek figyelembe vételével számított átlagnak megfelelő mértékben részesedjen. Pontosabban: ha az országra jellemző egy főre jutó átlag alacsonyabb a világ egy főre jutó átlagánál. Nézzük először azt a helyzetet, amikor a gazdasági szereplő saját szükségleteit közvetlenül, vagy közvetve, saját ráfordításai árán elégíti ki. Közvetlenül akkor, ha termelési és fogyasztási javait egyaránt maga állítja elő, és maga fogyasztja el (egy országról ilyenkor azt mondhatjuk, hogy önfenntartó és gazdasága zárt), közvetve pedig akkor, ha a szóban forgó javak egy részét maga állítja elő, más részét külső forrásból szerzi be, olyanképpen, hogy annak ellenértékét csereáru formájában megtermeli. (Egy ország esetében ilyenkor önfenntartó és nyitott gazdaságról beszélünk.) Most még nem tárgyaljuk, de az érthetőség kedvéért megjegyzem, hogy ettől eltérő esetek is léteznek. A gyarmati rendszerben például az anyaország szükségleteinek kielégítését biztosító javak nagy része külső forrásból származik. Ezért például a gyarmat elvesztése súlyos társadalmi konfliktust idézhet elő. De ez nem jelenti azt, hogy a gyarmat kedvezőbb helyzetben van. Elképzelhető, hogy sem a gyarmattartó, sem a gyarmat önmagában nem önfenntartó. Arról van szó tehát, hogy egy ország (de lehet a modellben akár egy személy is – egyszóval gazdasági szereplő) saját termelése útján elégíti ki szükségleteit. Vizsgáljuk meg a termelés feltételeit. A gazdaságtan – hagyományosan – a termelés feltételeit négy tényező köré csoportosítja. Termelési tényezők: - természeti tényező - termelőeszköz - munka - vállalkozás Manapság divat ezeket kiegészíteni (tőkejavak, szellemi tőke, technológia, információ), de erről a gazdaságtudománynak nincs általánosan elfogadott álláspontja. A hagyományos megközelítés (négy tényező) ezekhez a fogalmakhoz jövedelem-típusokat rendelt, amelyek megkönnyítették az elosztási viszonyok megközelítését, magyarázatát. Ezek a következők:

- természeti tényező.......... járadék

- termelőeszköz................. bérleti díj

- munka............................ bér, munkadíj

- vállalkozás...................... profit

Szeretném leszögezni, hogy az általánosan használt kategóriákkal én nem értek egyet! Egyúttal azt is szeretném leszögezni, hogy e tekintetben Marx Károly véleményét tekintem irányadónak (akit egyébként minden idők legnagyobb közgazdászának tartok, noha politikai nézeteit nem osztom, és közgazdasági tárgyú munkáira is illő tisztelettel, de kritikával tekintek). Nos, Marx a tőkés gazdaság működésének vizsgálata során mindössze két paramétert vett figyelembe, az állandó tőkét (c), és a változó tőkét (v), amelyből az első a termelés tárgyi feltételeit, illetve annak ráfordításait, a második pedig a termelés személyi feltételeit, illetve annak ráfordításait jelentette. És, valóban! Ha valaki hajlandó logikusan végiggondolni, a következőkhöz juthat: Természeti tényező. (1) Nos, ez rendben van, érjük alatta mindazt, ami a természetben az ember közreműködése nélkül is megtalálható. De még nem hasznosítható! Gondoljunk arra, ha egy cseresznyefa vastag ágán fekszünk, kényelmesen, és a gyümölcs karnyújtásnyira van, még akkor is tudatos közreműködésre van szükség ahhoz, hogy a cseresznye a szánkig eljusson! Ez a munka. (2) Ez is rendben van. De a harmadik, a termelőeszköz (3) már egyáltalán nincs rendben! A termelőeszköz ugyanis az előző kettő egymásra hatása révén jön létre, tehát termelő tevékenység eredménye. Hogyan lehetne valami egyszerre ugyanannak a folyamatnak bemenete és kimenete – tárgya, eszköze, és eredménye?! Ugye? Még inkább furcsa a vállalkozás (4) mint önálló kategória. Lényegét tekintve ugyanis magát a tevékenységet semmilyen szempontból nem lehet a munkától megkülönböztetni. Ugyanakkor, a gazdaság, mint társadalmi tevékenység működése során akár munkaként, akár termékként is megvásárolható. A kiegészítésekről már nem is beszélek! A tőke sem lehet önálló kategória, hiszen gyűjtő fogalom, amelybe a termelés összes feltétele – Marxnál mind a kettő – bele tartozik. A szellemi tőke a termelésben csakis munka formájában jelenhet meg, attól elválasztva, úgy gondolom, nincs önálló értéke. A technológia, az információ pedig maga is termék. Ugyanaz vonatkozik rájuk, mint a termelőeszközre. Ezzel nem állítom, hogy ezekre a fogalmakra nincs szükség. A maga helyén nagyon hasznos a csoportosítás. Csak épp nem szabad őket alapvető kategóriáknak tekinteni, mert a termelés során az ember áll szemben a természettel, és vége! A termelés az a folyamat, amelynek során az ember a természetben található dolgokat átalakítja oly módon, hogy azok alkalmasak legyenek szükségleteinek kielégítésére. A termelés tehát nem a munkával azonos fogalom. Megjegyzem, ezt a fogalomzavart azok is érzik, akik négy, öt, hat termelési tényezővel kalkulálnak. Akármennyit használnak ugyanis, azokat mindig és azonnal két csoportba sorolják, úgy, mint: a termelés tárgyi feltételei és a termelés személyi feltételei. Mi is ezeket a kifejezéseket fogjuk használni, de mi lényegében az egyiket a természeti tényezőkhöz, a másikat a munkához kötjük. Most pedig vizsgáljuk meg, hogy a gazdaság egy szereplője milyen körülmények között végezheti termelő tevékenységét, magyarul, milyen körülmények befolyásolhatják egy termék előállításához szükséges ráfordítását. Itt a szegénység mértékét összekapcsoljuk a ráfordításokkal. Ebben a megközelítésben szegénységről akkor beszélünk, ha egy adott környezetben a gazdasági szereplő ráfordítása meghaladja a társadalmilag szükséges összes ráfordításnak az egy szereplőre jutó átlagos hányadát. Egy ország tekintetében ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy ráfordításai meghaladják a világ összes országának ráfordításából számított átlagot. Tegyük fel, hogy a gazdaság egy kiválasztott szereplője egy bizonyos árucikket, mondjuk, cseresznyét termel. (Az egyszerűség kedvéért csak a cseresznyeszedést tekintjük termelő folyamatnak.) Termelékenységét két tényező befolyásolhatja, az egyiket tekinthetjük a termelés személyi feltételének, például, hogy milyen magas, a másikat a termelés tárgyi tényezőjének, például, hogy milyen sűrű a cseresznye elhelyezkedése a munkavégzés helyén. (Nagyon nem mindegy például, elsőként vagy másodikként szedünk cseresznyét.) A lényeg, az egyik tényezőt tőlünk függőnek, a másikat tőlünk függetlennek tekintjük. Ez esetben egy termék előállítása tekintetében összesen négy lehetőség van.

 

1./ a termelés személyi feltételei kedvezőek………..….a termelés tárgyi feltételei kedvezőek

2./ a termelés személyi feltételei kedvezőek………..….a termelés tárgyi feltételei kedvezőtlenek

3./ a termelés személyi feltételei kedvezőtlenek...……..a termelés tárgyi feltételei kedvezőek

4./ a termelés személyi feltételei kedvezőtlenek…...…..a termelés tárgyi feltételei kedvezőtlenek

 

Hogy milyen mértékben, azt most önkényesen megválaszthatjuk a példa kedvéért. A személyi feltételek kedvezőtlen alakulásához 1,2-es, a tárgyi feltételek kedvezőtlen alakulásához 1,5-es szorzót rendelünk. A szükségletek kielégítéséhez elegendő mennyiség legyen 100 kg, a társadalmilag szükséges ráfordítás-átlag pedig legyen 10 nap. Ebből a teljesítmény (társadalmi átlag) 10 kg/nap. A kiválasztott gazdasági szereplő ráfordítása az adottságok függvényében a következőképpen alakulhat:

 

ráfordítás

1./ 10 nap

2./ 15 nap

3./ 12 nap

4./ 18 nap

 

Ebben a modellben a négy lehetséges állapot közül három kisebb-nagyobb mértékben szegénységet mutat. Ennek a szegénységnek a mértékét ismerjük, ez az abszolút mértéke, a társadalmilag szükséges (világ-) átlaghoz képest. Ha visszafelé, a ráfordítás-adatokból képezzük a viszonyszámokat, akkor a szegénységnek a világ átlagához viszonyított arányszámát (rátáját) kapjuk.

 

Társadalmi átlagráfordítás /gazdasági szereplő ráfordítása:

 

1./ 10/10 =1

2./ 10/15 = 0,67

3./ 10/12 = 0,83

4./ 10/18 = 0,56 = 0,67 * 0,83

 

Ez a mi számunkra azt jelenti, hogy a szegénység annál nagyobb, minél kisebb a szegénységi ráta értéke, vagyis minél nagyobb a szükséges ráfordítás a világ átlagos ráfordításához képest. Lehet azonban, hogy ez nem mindenki számára meggyőző. Kérdezhetik: mi köze a szükséges ráfordításoknak a szegénységhez? Be kell tehát mutatnunk, hogy a szükséges ráfordítások, valamint az elérhető javak és szolgáltatások között kölcsönös és egyértelmű hozzárendelés van. Most tételezzük fel azt, hogy a gazdasági szereplőnek 10 nap áll rendelkezésére, hogy a szükségleteinek kielégítéséhez szükséges mennyiséget előállítsa (megszerezze). Ha saját képességei (a termelés személyi feltételei), és a környezet adottságai (a termelés tárgyi feltételei) egyaránt kedvezőek, akkor – a fenti példából kiindulva – 100 kg terméket (cseresznyét) képes „előállítani” (leszedni), amely megegyezik a teljes szükségletével, teljes szükségletét tehát maradék nélkül ki tudja elégíteni. Ha azonban a termelés tárgyi feltételei kedvezőtlenek (például rossz volt a termés), akkor a példánkban feltételezett arányok mellett a szóban forgó gazdasági szereplő mindössze 66,7 kg cseresznyét képes „előállítani” (leszedni). Ha a cseresznyeszedést nem a természet, hanem saját képessége korlátozza, (a viszonyszám itt 1,2 volt), akkor a rendelkezésre álló munkaidő alap (10 nap) alatt az egyébként jól termő fáról mindössze 83,3 kg terméket állít elő (cseresznyét szed le). Ha pedig mind a két tényező fennáll, akkor értelemszerűen a leszedett cseresznye mennyisége 55,5 kg-ra változik, ami mindössze a szükséglet alig több mint felét képes fedezni. A szegénység mutatószámát ezekből az adatokból a következőképpen képezhetjük:

A gazdasági szereplő által elérhető termék és szolgáltatás mennyiség osztva a gazdasági szereplő teljes szükségletének mennyiségével.

 

1./ 100 kg / 100 kg = 1

2./ 66,7 kg / 100 kg = 0,67

3./ 83,3 kg / 100 kg = 0,83

4./ 55,5 kg / 100 kg = 0,55

 

Ezek után látható, és érthető, hogy a szükségletek kielégítésének aránya pontosan megegyezik a ráfordítások arányával. A szegénységi rátát tehát bármelyikből, tetszés szerint számíthatjuk. Eddig azonban egy kiválasztott gazdasági szereplő (ismét hangsúlyozzuk: ez lehet egy személy, de lehet egy ország is) szegénységét csak a világ átlagához tudtuk viszonyítani. Egyelőre ennyi! A harmadik részben két gazdasági szereplő egymáshoz viszonyított (relatív) szegénységét fogjuk megvizsgálni.