MENÜ
Patria Hungaria

A hatalom szeretete


nem a szeretet hatalma!


Ilona azt mondja: termelni kellene!
Nagy igazság! Bizony, termelésből kellene magunkat fenntartani - bár ismerek ellenpéldát is: Szingapúrban a termelés elhanyagolható, mégis nagyon magas színvonalon élnek. De a lényegen nem változtat, ők a kivétel, és bizony a jólétük csupa külső tényezőtől függ. Tehát, én is úgy látom, hogy meg kellene termelnünk azt, amit elfogyasztunk! De! Tudni kell, hogy a magyar gazdaság tönkretétele a rendszerváltás után a külföld részéről teljesen tudatos volt, nekik nem termelésre, hanem piacra volt szükségük! A magyar termék számukra konkurenciát jelentett, amit tönkre kellett tenni, meg kellett szüntetni, ki kellett irtani. (Csak a kötekedőknek: Ikarus, Jászberényi Hűtőgépgyár, Orion, Tungsram, stb.) Ma, ahogy Ilona is mondja, nem termelünk - és önálló termékkel a nemzetközi piacon érdemben nem is tudnánk megjelenni. Pedig a termelésünket fokoznunk kell, ha ezt nem tesszük, akkor a lakosság fele végképp elszegényedik. A versenyképességről szóló propaganda (de elméletnek is hívhatjuk) ugyanis téves, vagy hazug, vagy csak eszköze a multinacionális érdekcsoportoknak. Tessék józanul gondolkodni. A versenyképesség azt hirdeti, és akár erőszakkal érvényesíti is, hogy azok termelhessenek, akik a termékeket kevesebb ráfordítással tudják előállítani. De gondoljátok végig: ha egy ország semmiben sem versenyképes, például azért, mert a fejlettebb országok ezt tűzzel-vassal megakadályozzák (mint mondjuk Magyarország esetében), akkor lehet, hogy a termék olcsóbb, de a versenyképtelen ország lakói ezeket az olcsó termékeket sem tudja megvenni, hiszen semmit sem gyárthat, semmiből sem származik jövedelme.
Mivel nemzetközi piacra nem tudunk termelni, hiszen valóban nem vagyunk versenyképesek, nem tudunk olyan alacsony áron termelni, mint a versenytársaink, ezért Magyarország számára egyetlen kiút létezik. Saját részünkre kell termelnünk. Ez józan paraszti ésszel is megérthető. Ha az „olcsó” külföldi termékeket nem tudom megvenni (egyébként e termékek jelentős része tulajdonképpen itt születik, csak épp külföldi tulajdonban), akkor csak egyet tehetek – megcsinálom magamnak. Igaz, több munkával, mint ahogy a külföld készíti, igaz, több ráfordítással, de legalább lesz, és lesz ellenértéke is, bér, jövedelem, amiből meg tudjuk vásárolni. Bizony, látszólag ez ellentmondás: az olcsóbb, külföldit nem tudjuk megvenni, a drágább magyart pedig meg tudnánk. Ha elkészítenénk!
De nézd meg, hogy mire számíthatsz! Nézd meg a Fidesz programját, az MSZP programját, nézd meg a DK programját, Bajnai programját! Mind általánosságokat hadovál, utat egyik sem mutat! Munkahelyeket akar teremteni, de termelésről, saját magunk ellátásáról egyik sem beszél. Az ellenkezőjéről igen! Az összefogás minden szervezetének programjában megtalálod a versenyképesség javítását! Annak a folyamatnak a védelmét, és a folytatásának elszánt ígéretét, amely ide vezetett! És nézd meg az „Alternatív kormányprogram”-ot, megtalálod benne a termelés beindításának módját, láthatod, hogyan lehet képes Magyarország a saját lakosságának ellátására, versenyképtelenül, saját erejéből. Hogyan lehet képes a szegényeknek enni adni, cipőt a gyermekek lábára, fedelet a fejek fölé, tüzelőt a kályhába! Az egyetlen általam ismert reális, racionális program! De erre a programra április hatodikán nem szavazhatsz! Nem szavazhatsz, mert nem lesz ott, azok között, amelyekből választhatsz, mert ott csak olyanok lesznek, amelyek versenyképességet ígérnek (majd jól lehagyjuk a nyugatot), amelyek az ország elszegényedett, éhező, beteg népét versenybe akarják állítani a franciákkal, a németekkel.
Akik ezeket írták, pontosan tudják, hogy hazudnak! Pontosan tudják, hogy semmi esélyed, mert azon az áron, amelyen a versenytársak, semmit nem tudsz előállítani. Pontosan tudják, hogy tovább fogsz szegényedni, kevesebbet eszel, jobban fázol, a lyukas cipőnek is örülni fogsz! Nekik csak a hatalom kell, mert az a záloga annak, hogy ők továbbra is mindenhez hozzájussanak, amihez eddig. Valójában nem a gazdaságot akarják javítani, nem is tudják. Ők azt látják, hogy soha nem fogunk annyiért termelni, mint a franciák, vagy a németek. Viszont, hogy megtermelhetnénk magunknak, azt nem látják! Igaz, több munkával, de legalább lenne! Ezért kellene az Alternatív kormányprogramot végrehajtani. Ezért kellene erre szavazni – ha lenne, aki vállalja!

 

Asztali nézet